A 472-es főút egy körülbelül 5,5 kilométer hosszú, másodrendű főút Csongrád-Csanád vármegye területén, Hódmezővásárhely egyik belső útja. Korábban a 47-es főút része volt, ameddig annak meg nem épült a város lakott területeit észak felől elkerülő szakasza.
Nyomvonala Hódmezővásárhely belvárosának déli peremén indul, egy körforgalmú csomópontból, nyugat-délnyugati irányban, ugyanabba a körforgalomba csatlakozik a 4459-es út is. Az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa (a lekérdezés 2020 októberi időpontjában) nem szerepeltette önálló kilométer-számozással: kezdőpontjaként a 199+496 kilométerszelvényt tüntette fel, ami eredetileg nyilvánvalóan a 47-es főútra vonatkozó útadat volt.
Osztott pályás, 2 x 2 sávos útként indul, és majdnem pontosan egy kilométer után éri el első nagyobb csomópontját, ahol a szintén többsávos Ady Endre utca torkollik bele észak felől – korábban egy időben ez az út is volt a 47-es főút része. Innét egy darabig helyi neve is van: Szegedi út néven folytatódik és így halad el a és Hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomása mellett. A folytatásban a szegedi vonalat kíséri – a szolnoki kevéssel a megálló után északnak kanyarodik –, így halad addig, amíg el nem éri a 47-es főút elkerülő szakaszának csatlakozását. A különszintű csomópontban egy körhíd is létesült, melynek egy-egy le-, illetve felhajtó ága önállóan számozódik, 47 605-ös és 47 606-os számozással.
Az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint az utolsó kilométerszelvénye 204+902, így a szakasz teljes hossza megközelítőleg 5,5 kilométer.
Története A 472-es főút története szorosan összefügg a 47-es főút Hódmezővásárhelyt érintő nyomvonal-módosításaival. Évtizedeken keresztül ez az útszakasz alkotta a 47-es főút déli bevezetőjét, amely a Szeged felől érkező forgalmat közvetlenül a városközpontba vezette.
A városon áthaladó jelentős tranzitforgalom okozta környezeti és közlekedésbiztonsági terhelés miatt szükségessé vált egy elkerülő út megépítése. Hódmezővásárhely északi elkerülő szakaszát 2018 márciusában adták át a forgalomnak. Ezzel a fejlesztéssel a 47-es főút távolsági forgalma kikerült a lakott területről.
Az elkerülő út átadását követően a korábbi városi nyomvonalat átszámozták. A belvárostól délre eső, korábban a 47-es főúthoz tartozó szakaszt – amely a város szélén található körforgalmú csomóponttól a belső körforgalomig tart – 472-es számmal másodrendű főúttá minősítették át. Az út ma már elsősorban a városi tömegközlekedést (köztük a Tram-train vonalát kísérve) és a helyi célforgalmat szolgálja, mentesülve a korábbi országos tranzitforgalom alól.
Források kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2020. október 17.
Jegyzetek
472 472 Kategória:Hódmezővásárhely közlekedése