Puyallup (: ) az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Pierce megyéjében elhelyezkedő város. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján lakosa van.

Történet A térség első lakói a puyallup indiánok voltak. A törzs neve saját nyelvén spuyaləpabš, melynek jelentése: „minden, a területünkre látogatót (barátot és idegent) is nagylelkűen és szívesen fogadunk”. Az első fehér telepesek 1853-ban érkeztek a Naches-szoroson át.

Ezra Meeker, az első polgármester az 1890-ban városi rangot kapó települést a puyallup törzsről nevezte el. A második világháborúban az itt élő japánokat internálták.

Éghajlat A város éghajlata mediterrán (a Köppen-skála szerint Csb).

Népesség

Közigazgatás A képviselőtestület hét, négy évre választott tagból áll; közülük hatot választókerületenként (körzetenként 2–2 tagot) jelölnek ki. A polgármester és alpolgármester a testület tagjai közül kerül ki, mandátumuk két évre szól. Az adminisztrációs feladatok ellátásért városmenedzser felel.

Oktatás A Puyallupi Tankerület több mint harminc intézményt tart fenn Puyallupban, South Hillben, Tacomában és Edgewoodban. Egyes iskolák éves kiürítési gyakorlatot tartanak, melynek célja, hogy egy esetleges földrengés esetén az épületben tartózkodók 15 perc alatt elhagyhassák az intézményt.

Puyallupban működik a Pierce Főiskola egy kampusza. A városi közkönyvtár 1913-ban nyílt meg.

Nevezetes személyek

Amber Cope, autóversenyző Angela Rasmussen, virológus Angela Ruch, autóversenyző Brandon Gibson, amerikaifutball-játékos Brock Huard, műsorvezető Chester Victor Clifton Jr., tábornok Chris Egan, teniszező Demetrious Johnson, harcművész Dustin-Leigh Konzelman, szépségkirálynő Frank Brouillet, politikus Gail Bruce, amerikaifutball-játékos Gertrude Wilhelmsen, atléta Harriet Hall, orvosi szakíró I Szojon, űrhajós Jon Lester, baseballozó Kelly Sullivan, színész Megan Jendrick, úszó Natasha Curry, színész és televíziós hírolvasó Nathan Chapman, őrmester Nick Harmer, zenész Teri Hickel, politikus Zach Banner, amerikaifutball-játékos Zach Davies, baseballozó

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Hivatalos honlap Curlie

Kategória:Pierce megye települései (Washington)