Kondor Ilona, Kondor Ili (Budapest, 1917. május 29. – Budapest, 1985. január 5.) magyar színésznő, az Állami Déryné Színház alapító tagja.

Életpályája Gyermekkorát Olaszországban és Belgiumban töltötte, ahol édesapjának ékszerüzletei voltak. Miután apja tönkrement, 1931-ben hazaköltöztek Budapestre. Rákosi Szidi színiiskolájában tanulta a színészmesterség alapjait. Pályáját táncosnőként kezdte, 1933-ban a Royal Orfeumban és a Moulin Rouge-ban, 1933–34-ben a Király Színházban és a Fővárosi Operettszínházban lépett fel. A Színházi Élet című folyóirat pályázatában megválasztották a „legszebb lábú pesti görl”-nek. 1934-től szerepelt az Óbudai Kisfaludy Színházban és Újpesten is. 1936-tól Debrecenben, 1947-ben a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. Megalakulásától, 1951-től egyik alapító tagja volt az Állami Faluszínháznak, majd nyugdíjba vonulásáig a jogutód Állami Déryné Színház művésze volt. Drámákban, vígjátékokban és zenés darabokban egyaránt láthatták a nézők. Utolsó szerepe a Sybill című operett nagyhercegnője volt. Végrendeletében jelentős összeget hagyományozott a magyar rákkutatás céljaira.

Fontosabb színházi szerepei

Film, tv Iza néni (1933)

Források

Magyar Színházművészeti Lexikon

Film Színház Muzsika, (29. évfolyam, 4. szám) 1985-01-26, 26. oldal – Kondor Ilona halála

Kategória:Magyar színésznők Kategória:1917-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek