Szécsényi Endre (Kiskunhalas, 1965. augusztus 27. –) magyar eszmetörténész, esztéta, egyetemi tanár az ELTE Bölcsészettudományi Kar Esztétika Tanszékén.

Élete és munkássága 1965. augusztus 27-én született Kiskunhalason. Kecskeméten járt általános- és középiskolába (1971–1983, Kodály Iskola), egyetemi tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző (Bölcsész-) Karán magyar – művészettudomány (esztétika) szakon végezte, ahol 1990-ben szerzett diplomát Kisbali László tanítványaként. Doktori tanulmányait az ELTE Filozófiatudományi Doktoriskolájában a Politikai Filozófia Programon végezte, Ludassy Mária témavezetésével 2001-ben szerzett Ph.D. fokozatot. 2010-ben habilitált az ELTE-n. 2025-ben az MTA Doktora (D.Sc.) címet nyerte el a Magyar Tudományos Akadémiától.

Felsőoktatási oktatói pályáját a pécsi egyetemen kezdte 1990-ben, a "Spiritualitástörténet" Bölcsész Reform program keretében volt óraadó és az első évben a program titkára. 1991-től a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán tanított irodalmat. 1995-ben egyetemi adjunktus lett a pécsi egyetem frissen alakult Esztétika Tanszékén, amelyet akkor Bacsó Béla vezetett. 2003-ban az ELTE Esztétika Tanszékére került át, 2006-ban egyetemi docenssé, 2015-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1995 és 1999 között tudományos tanácsadó volt a Láthatatlan Kollégiumban; 2003 és 2005 között tanított a Magyar Iparművészeti Egyetem Elméleti Intézetében is. 2014 és 2016 között Marie Skłodowska-Curie ösztöndíjas kutató volt az Aberdeeni Egyetemen; 2014 óta Aberdeenben él. 1997 és 2014 között, valamint 2025-től a BUKSZ – Budapesti Könyvszemle egyik szerkesztője; 2008-tól a "Laokoón Könyvek" sorozat szerkesztője a L'Harmattan Kiadónál. 2020-ban megalapította az első állandó hazai környezetesztétikai kutatóközpontot az ELTE Esztétika tanszékén: RCANE.

2025-ben ünnepi kötettel köszöntötték: Radnóti Sándor - Wessely Anna - Reményi Édua (szerk.): "To Bring Philosophy out of Closets and Libraries, Schools and Colleges: Ünnepi kötet Szécsényi Endre 60. születésnapjára - Liber amicorum for Endre Szécsényi. Magánkiadás, Budapest, 2025. pp. 336. () Tizenkét magyar nyelvű és négy angol nyelvű tanulmány a következők tollából: Babarczy Eszter, Bartha-Kovács Katalin, Cairns Craig, Csuka Botond, Elisabetta Di Stefano, Kiss Ilona, Ludassy Mária, Olay Csaba, Pintér Tibor, Popovics Zoltán, Cynthia M. Pyle, Radnóti Sándor, Reményi Édua, Somhegyi Zoltán, Ullmann Tamás és Veres Bálint.)

Főbb érdeklődési területei: a Felvilágosodás eszme- és esztétikatörténete, az esztétika összekapcsolódásai morál-, politika- és vallásfilozófiával; a környezetesztétika.

Fontosabb publikációi

Temporality and Existence in Environmental Aesthetic Experience: The Abyss of Time, ed. Endre Szécsényi - Zoltán Somhegyi. Palgrave Macmillan, 2027, forthcoming A modern esztétika feltalálása: megjegyzések a brit esztétika kora modern történetéhez. Budapest: Gondolat Kiadó, 2026, in press; e-könyv: 2024. Bevezetés a környezetesztétikába: antológia, szerk. Szécsényi Endre és Csuka Botond. Budapest: Kijárat Kiadó, 2024, pp. 306. Aesthetics, Nature and Religion: Ronald W. Hepburn and his Legacy, ed. Endre Szécsényi. Aberdeen: Aberdeen University Press, 2020, pp. ix + 342. Esztétika – történelem – hermeneutika: tanulmányok Kisbali László emlékére, szerk. Popovics Zoltán és Szécsényi Endre. Budapest: L'Harmattan Kiadó, 2019, pp. 266. A tudom-is-én-micsoda fogalma: források és tanulmányok, szerk. Bartha-Kovács Katalin és Szécsényi Endre. Budapest: L'Harmattan Kiadó, 2010, pp. 193. Szépség és szabadság: eszmetörténeti tanulmányok. Budapest: L'Harmattan Kiadó, 2009, pp. 216. Kisbali László: Sapere aude! Esztétikai és művelődéstörténeti írások, vál., szerk. Szécsényi Endre. Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2009, pp. 272. Lord Shaftesbury: Sensus communis: esszé a szellem és a jó kedély szabadságáról, szerk., kontrollford. és utószó Szécsényi Endre. Budapest: Atlantisz Kiadó, 2008, pp. 211. Aspects of the Enlightenment: Aesthetics, Politics, and Religion, ed. Ferenc Hörcher & Endre Szécsényi (introd. Peter Jones). Budapest: Akadémiai Kiadó, 2004, pp. 345. Társisasság és tekintély: esztétikai politika a XVIII. századi Angliában. Budapest: Osiris Kiadó, 2002, pp. 211.

Jegyzetek

Külső hivatkozás Tanszéki honlap (ELTE) Publikációi a Magyar Tudományos Művek Tárában Academia.edu - Szécsényi Endre profilja MTA Köztestületi Tagjai

Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Kiskunhalasiak Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar esztéták Kategória:Élő személyek