dél-koreai színész, műsorvezető. Olyan televíziós sorozatokban játszott, mint a My Girl (2005), a Scent of a Woman (2011), a The Fugitive of Joseon , a Hotel King (2014), a Guardian: The Lonely and Great God (2016–2017), a Life (2018), a Touch Your Heart (2019), a Hell Is Other People (2019) vagy a Tale of the Nine Tailed (2020). Emellett műsorvezetőként is tevékenykedik, részt vett például a Strong Heart (2012-2013) című talkshowban, a Produce X 101 (2019) tehetségkutatóban, és saját talkshowt is vezetett Wook Talk (2019) címmel.

Élete és pályafutása Már ötéves korában modellkedett, jómódú családba született, így magániskolába járt. Elkényeztetett gyerek volt, általános iskolásként is sok modellfelkérést kapott. Ötödikes volt, amikor leégett az otthonuk és költözni kényszerültek, édesapja üzlete pedig tönkrement.

1999-ben egy tévéfilmben debütált, miután megnyert egy modellversenyt. Ezt követően a School 2 sorozatban kapott lehetőséget, majd a School 3 hozta meg számára az ismertséget.

Első nagy sikerét a 2005-ös My Girl című sorozattal aratta, mely külföldön is ismertté tette a nevét. Ugyanebben az évben a Egyetem média szakos hallgatója lett.

2008-ban a Bitter Sweet Life című noirban szerepelt, majd a Partner című jogi vígjáték-drámában. 2011-ben a Scent of a Woman című melodráma főszerepét kapta meg, egy évvel később pedig a Wild Romance című romantikus vígjátéksorozatban volt látható. 2013-ban történelmi sorozatot vállalt el The Fugitive of Joseon címmel, majd 2014-ben a Hotel Kingben újra a My Girl-beli partnerével, játszott. Ezt a fantasy akciósorozat Blade Man követte, majd egy romantikus sorozat, a Bubble Gum (2015).

2012 áprilisa és 2013 januárja között a Strong Heart című talkshow egyik házigazdája volt. 2014 és 2015-ben a Roommate című valóságshowban is részt vett.

2016-ban a nagy sikerű Guardian: The Lonely and Great God című sorozatban alakította a halál angyalát, a sorozat sikere újabb löketet adott színészi karrierjének. 2018-ban a Life című kórházsorozatban egy sürgősségi osztályon dolgozó orvost alakított.

2019-ben a Touch Your Heart című sorozatban egy munkamániás ügyvéd szerepébe bújt, partnere az a volt, akivel a Guardian-ban szintén egy párost alakítottak. Ezt követően a Produce X101 tehetségkutató műsorvezetője lett. A Hell Is Other People című thrillerben egy fogorvost alakított. Ugyanebben az évben saját talkshowt is kapott, Wook Talk címmel, debütálásának 20. évfordulója alkalmából.

2020-ban a Tale of the Nine Tailed című fantasyben egy koreai mitológiai lényt, egy személyesített meg.

Magánélet 2009 augusztusában vonult be katonának, 2011 júniusában szerelt le. Filmográfia Filmek Év Cím Szerep Megjegyzés Hiv. 2006 Arang 2007 The Perfect Couple 2008 Heartbreak Library 2010 The Recipe 2015 Belső szépség (The Beauty Inside)

Televíziós sorozatok Év Cím Szerep Csatorna Megjegyzés Hiv. 1999 Sunday Best: Coaching KBS2 statiszta Best Theater: There's a world outside of the road MBC 1999–2000 School 2 KBS1 32–42. rész 2000 Secret MBC 2000–2001 School 3 KBS1 2001 Family Month Special Drama: A Dreaming Family KBS2 Four Sisters MBC 1. rész SBS 167–247. rész Best Theater: Fish at the End of the Sea MBC Pure Heart KBS2 Drama City: Hide-and-seek Han nyomozó The Unstoppables SBS 252. rész 2001–2002 This Is Love KBS1 46–172. rész 2002 That's Perfect! SBS 36–74. rész Drama City: Happier Than Heaven KBS2 Let's Go SBS Loving You KBS2 2002–2003 Honest Living SBS 1–123. részcameo, 232. rész 2003 Land of Wine 2003–2004 Merry Go Round MBC 2004 Island Village Teacher SBS 2004–2005 Precious Family KBS2 2005 Hanoi Bride SBS 2005–2006 My Girl Seol Gong-chan 2008 Bitter Sweet Life MBC 2009 Partner KBS2 2011 Scent of a Woman SBS 2012 Wild Romance KBS2 2013 The Fugitive of Joseon 2014 The Story of Kang-goo SBS 3D-s televíziós sorozat Hotel King MBC Blade Man KBS2 2015 Bubble Gum tvN 2016–2017 Guardian: The Lonely and Great God Halálanygal / / 2017 Love is OnStyle Promóciós websorozata Tiffany & Co. Korea számára 2018 Life JTBC 2019 Touch Your Heart tvN Search: WWW volt barátja cameo, 7. rész Hell Is Other People OCN 2020 Tale of the Nine Tailed tvN

Díjai és elismerései

Jegyzetek

Kategória:1981-ben született személyek Kategória:Dél-koreai színészek Kategória:Élő személyek