Balogh Botond (Sopron, 2002. június 6. –) magyar válogatott labdarúgó, hátvéd, a belga Westerlo játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását szülővárosának csapatában kezdte, majd az MTK labdarúgója volt.Második lett gyermekfoci csapatunk!Az MTK-nevelésű magyar játékos bemutatkozott Olaszországban – videó 2019 augusztusában igazolta le az olasz első osztályban szereplő Parma, csapattársával, Kosznovszky Márkkal együtt.MTK: a Parma két U17-es válogatottat is szerződtetett, NSO, 2019. augusztus 29. Kezdetekben elsősorban a klub utánpótláscsapatánál számítottak a játékára, de többször is a felnőtt keret tagjaival edzhetett együtt, a 2019–20-as szezon végén pedig élvonalbeli bajnokin is leülhetett a kispadra.Serie A: magyar tehetségek a Parma kispadján – „megdolgoztak érte”, NSO, 2020. július 21. 2020. október 28-án, a Pescara ellen 3–1-re megnyert kupamérkőzésen mutatkozott be tétmérkőzésen a Parmában.Légiósok: a fiatal magyar védő kezdőként mutatkozott be a Parmában, NSO, 2020. október 28. Október 31-én a Serie A-ban is bemutatkozott, végigjátszotta az Internazionale elleni 2–2-es bajnokit.Serie A: Baloghékat két perc választotta el az Inter legyőzésétől, NSO, 2020. október 31. 2021 májusában négy évvel meghosszabbította szerződését a másodosztályba kieső csapattal.Légiósok: a Parma hosszabbított a fiatal magyar védővel – hivatalos, NSO, 2021. május 5.
A 2022–23-as Serie B-s szezonban 15 alkalommal lépett pályára. Idénybeli első mérkőzését 2022. szeptember 10-én játszotta a Ternana Calcio ellen.
2024-ben csapatával feljutott a Serie A-ba. 2024. április 26-án meghosszabbította szerződését 2027. június 30-ig.
A 2024–25-ös olasz élvonalbeli bajnokságban 2024. augusztus 17-én, a Fiorentina ellen kapott először játéklehetőséget, majd az AC Milant is legyőző csapatnak is a tagja volt a 2. fordulóban. Augusztus 31-én a címvédő Napoli ellen kezdőként 73 percet töltött a pályán. 2024. október 30-án gólpasszt adott Enrico Del Pratónak a Juventus elleni 2–2-es döntetlen alkalmával. 2025.január 12-én, a bajnokság 20. fordulójában sérülés miatt kellett lecserélni a Genoa elleni mérkőzés 65. percében.
A 2025–26-os szezonban a török Kocaelispor kölcsönjátékosa volt.
2026. szeptember 1-jén a belga Westerlo szerződtette.
A válogatottban 2019-ben a magyar U17-es válogatott tagjaként részt vett a korosztályos Európa-bajnokságon és világbajnokságon.U17-es Eb: két helyen változott a magyar keret az elitkörhöz képest, NSO, 2019. április 25.U17-es vb: Preisinger Sándor kijelölte a végleges magyar keretet, NSO, 2019. október 16.
2021 márciusában Gera Zoltán szövetségi edző nevezte őt a 2021-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott keretébe.
2021 októberében Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a felnőtt válogatott keretébe, majd 2021. november 12-én a San Marino elleni mérkőzésen csereként pályára lépve be is mutatkozott a válogatottban.
Tagja volt a 2024-es Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott keretének, de sérülése miatt végül egyik csoportmérkőzésen sem tudott pályára lépni.
Statisztika Klubcsapatokban 2026. március 18-i állapot szerint.
+ Pályára lépései és góljai szezonokra bontva különböző klubokban és versenyekenKlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.Gólok Parma2020–21Serie A3010—402021–22Serie B4010502022–23150201702023–24170—1702024–25Serie A290103002025–26000000Összesen68050—730 Kocaelispor (kölcsönben)2025–26Süper Lig21040—250 Westerlo2026–27Jupiler Pro League00—00Teljes karrier89090—980
A válogatottban Magyarország ÉvMérk.Gólok2021102022—202310202450202510Összesen80
Mérkőzései a válogatottban
Sikerei, díjai Parma Serie B bajnok (1): 2023–24
Jegyzetek
További információk
Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:2002-ben született személyek Kategória:Soproniak Kategória:Élő személyek Kategória:A Parma labdarúgói Kategória:A Kocaelispor labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A Süper Lig labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói