Junius Rogers, művésznevén ZillaKami (1999. szeptember 20. –) amerikai rapper, énekes és dalszövegíró. A City Morgue hiphopcsoport tagja és 6ix9ine dalszövegírója.
Élete A New York állambeli Bay Shore-ban született 1999-ben. Tinédzserként punk bandát alapított, amelynek a környékbeli barátai voltak a tagjai, s melyet Gorilla Biscuits hangja inspirált. A hiphoppal szellemíróként találkozott, és közreműködött a híres New York-i rapper, 6ix9ine imázsának kialakításban, hozzá fűződik például a rapper szivárványos arculata is. Eközben írt egy dalt, amelyet elképzelése szerint két vokalista adna elő. Amikor előállt ezzel az ötlettel, 6ix9ine azt válaszolta, neki kellene szerepelnie a felvételen, amit Yokai név alatt ki is adhatnának. Ezután a páros egy újabb közösen elkészített munkát jelentetett meg Hellsing Station címmel. 2017. augusztusban azonban szétváltak a páros útjai, mert Rogers egy olyan szexuális aktus közben mutatta be 6ix9ine-t, melynek a másik tagja egy 13 évesnek mondott lány volt. Ugyanekkor derült ki, hogy már korábban is használt gyerekeket szexuális cselekményekhez.
2017. április 30-án jelent meg debütáló középlemeze, a LifeIsAHorrorMovie, amelyet később levett, mert úgy érezte, már nem tud azonosulni azzal a zenével, amit az adott lemez tartalmazott.
Nem sokkal később ZillaKamit megkereste annak a tetoválószalonnak a tulajdonosának a fia, ahol bátyja, Righteous P dolgozott. A fiú művészneve SosMula volt. Pár nappal a börtönből való szabadulása után (ahol kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt ült) SosMula ZillaKamival megalapította a City Morgue-t. 2018. augusztusban, miután már több kislemezt piacra dobtak, megjelentették csapatként a bemutatkozó EP-jüket Be Patient címmel.
2018. szeptember 5-én szerepelt Denzel Curry harmadik albumán, a Ta13oonak a Vengeance című számában, amelyben közreműködött még a JPEGMafia is. Még ebben a hónapban szerepelt Lil Gnar Man Down számában.
Zenei stílusa
ZillaKami zenei stílusa a trap rap, a hardcore punk és a heavy metal. Leginkább az agresszív zeneszövegek jellemzik, ezek az erőszakot, a halált, a mazochizmust és a droghasználatot ábrázolják.
Diszkográfia
Szólóalbumok LifeIsAHorrorMovie (2017) German Dogs (2019) DOGBOY (2021)
Szólókislemezek CHAINS (2021) BADASS ft. Lil Uzi Vert (2021) FROSTY (2021) Not worth it (2021)
A City Morgue-gal közös albumok City Morgue, Vol. 1: Hell or High Water (2018) City Morgue, Vol. 2: As Good as Dead (2019) TOXIC BOOGALOO (2020) CITY MORGUE, VOL 3. The bottom of the barrel (2021)
A City Morgue-gal közös kislemezek GO ft. Ballabonds (2017) Babbage Patch Kids (2017) Yukk Mouth (2017) Wardog Anthem (2017) Kids Kuisine (2017) JET GRiND RADiO (2017) $HRIMP (2017) HOCKEY PUKK (2017) Bukakke (2017) SkateWitch (2017) BHUM BUKKET (2017) Shinners13 (2017) Drop Dead (2017) 33RD BLAKK GLASS (2018) SK8 HEAD (2018) GANG GREEN (2018) 66Slavs (2019) DAWG (2019) HURTWORLD '99 (2020) WHATS MY NAME (2021)
Zenék, amelyekben vendégként szerepelt 6ix9ine – "Yokai" (2016) 6ix9ine – "Hellsing Station" (2016) $ubjectz – "GangShit" ft. Cameronazi (2017) $ubjectz – "War Paint" ft. Cameronazi (2017) ITSOKTOCRY – "SHINIGAMISTARSHIP" (2017) Cameronazi – "AREYOUREADYKIDS?" ft. $ubjectz (2017) Cameronazi – "Squad Up" (2017) Cameronazi – "Devil horns" (2017) Saint Poncho – "FVKKK" (2017) XZARKHAN – "Jungle Klipped" (2017) BROC $TEEZY – "Want Em Dead" ft. fl.vco & KXNG (2018) Yadrin – "Demonscall" (2018) Yadrin – "BHUM BUKKET RMX" ft. SosMula (2018) Stoney – "Runnin'" (2018) BurnKas – "Red Rum" (2018) Denzel Curry – "VENGEANCE" ft. JPEGMafia (2018) Lil Gnar – "Man Down" (2018) Danon The Producer – "Shootinphotos" (2018) DrownMili – "Kid Soulja" ft. BurnKas (2018) ESKIIIS – "I Solemnly Swear" (2018) Dark Polo Gang – Gang (2019) Powers Pleasant – Please forgive (2019) RAMIREZ – BAPHOMET/MOSH PIT KILLA (2019) POUYA & CITY MORGUE – Bulletproof Shower Cap (2019) NYCL KAI – Incredible ft $NOT (2020) IC3PEAK – TRRST (2020) DJ Scheme, Ski Mask The Slump God – Thors Hammer Worthy (2020) Trippie Redd – DEAD DESERT (2021) Powers Pleasant – Evil Twin (2021) Sosmula – BOOGALOO (2021) Flap peacock – What!? (2021) Apel8 – Mermaids (2022)
Jegyzetek
Kategória:Amerikai rapperek Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek