Mudzsibur Rahmán sejk (röviden: Mudzsib, bengáli írással: শেখ মুজিবুর রহমান, azaz Sekh Mudzsibur Rahmán; Tungipára, 1920. március 17. – Dakka, 1975. augusztus 15.) bangladesi politikus, függetlenségi harcos, az 1971-ben függetlenné vált Banglades első elnöke, később második miniszterelnöke. Emléke ma is köztiszteletben áll, a „nemzet atyjának” tekintik, és elterjedten hívják Bangabandhunak, azaz „Bengál barátjának”.
Középosztálybeli földbirtokos családból származott, Kalkuttában szerzett bölcsész diplomát. Már fiatalon kapcsolatba került különféle politikai mozgalmakkal: kezdetben az angolellenes indiai nacionalistákhoz, majd Hoszen Sahíd Szohráojárdihoz csatlakozott, aki politikai mentorává is vált. Fő céljuk az volt, hogy az Indiai Birodalom felosztásakor Bengál önálló egységként jöjjön létre, ám ez nem teljesült: a mai Bangladest először Kelet-Bengál, majd Kelet-Pakisztán néven Pakisztán részeként kezelték. Az 1940-es évek végén, amikor kizárólagos államnyelvvé akarták tenni a Nyugat-Pakisztánban használatos urdut, Mudzsibur ez ellen tiltakozva is mozgalmat szervezett, és folyamatosan erősödött az a törekvése, hogy Bengál több önállóságot kapjon. Az 1949-ben megalakult Áojámi Liga nevű párt egyik társtitkárává őt választották meg. A következő évek során számos alkalommal került szembe a hatalommal, többször is letartóztatták, sok évet ült börtönben, de egyúttal otthon rengeteg hívet is szerzett magának.
Az 1954-es választásokon pártja (és ő maga egyéni jelöltként is) nagy győzelmet aratott, így tartományi kormányt alakíthattak. Ezt azonban a központi hatalom feloszlatta, Mudzsiburt pedig letartóztatták. Szabadulása után folytatta a harcot, de 1958-ban, amikor Pakisztánban katonai közigazgatást vezettek be és betiltották a pártokat, több évre újra börtönbe került. 1961-ben forradalmi tanácsot alapított, 1964-ben pedig az újjászervezett Áojámi Liga főtitkára lett. 1966-ban hirdette ki híres hatpontos programját, amelyben nagyfokú autonómiát követelt Kelet-Pakisztán számára, majd országjáró kampányba kezdett, de ismét többször letartóztatták, sőt, amíg 1968-ban börtönben volt, az agartalai összeesküvés néven ismert perben államellenes cselekményekkel vádolták. Végül tömegtüntetések hatására kénytelenek voltak szabadon engedni.
Az 1970 végén tartott választásokon pártja országos többséget szerzett, így kormányt alakíthatott volna, de ennek megalakulását Jahja Hán államfő megakadályozta. Néhány nap múlva Mudzsibur emberek milliói előtt mondott történelmi jelentőségű beszédet egy dakkai tömeggyűlésen: ebben felszabadító harcra szólította fel népét. A pakisztáni hadsereg hamarosan támadást indított a keleti országrész lázadói ellen, Mudzsib sejket pedig, aki kikiáltotta Banglades függetlenségét, börtönbe vetették. Az év végéig tartó háború (India beavatkozásának köszönhetően) Pakisztáni vereséggel zárult, így a gyakorlatban is megalakult az új független ország. A sejk még börtönben volt, amikor megválasztották államfőnek, de hamarosan nemzetközi nyomásra szabadon engedték.
1972 elején államfő helyett miniszterelnök lett. Kormánya idején Banglades nemzetközi szervezetek tagjává vált, több területen (például az oktatásban) fejlődés mutatkozott, ám a háború után romokban heverő gazdaságot nem sikerült jelentősen fejleszteni, megjelent a korrupció, 1974-ben pedig éhínség pusztított az országban. A csökkenő népszerűségű kormányfő 1975 elején államelnökké nevezte ki magát, és szocialista típusú egypártrendszert vezetett be. Politikai tisztogatások kezdődtek, a sajtószabadságot korlátozták. Nyáron egy csoport fegyveres tört rá az elnökre, és családjának számos tagjával együtt meggyilkolták.
Élete Származása 1920. március 17-én született az akkor Brit Indiához, ma Banglades Gopálgandzs körzetéhez tartozó Tungipára faluban. Apja, Lutphur Rahmán sejk, középosztálybeli földbirtokos volt, anyját Szájera Khátunnak hívták; a két szülő egymás unokatestvére volt. Összesen négy leányuk és két fiuk született, akik közül a Khokának („kisfiú”) becézett Mudzsibur volt a harmadik gyermek. A házat, ahol a család lakott, maga az apa építette fel.
Tanulmányai és fiatal kora 1927-ben a gimádángai általános iskolában kezdte meg tanulmányait, kilenc évesen pedig a gopálgandzsi köziskola harmadik osztályában folytatta, majd egy mádárípuri iskolába került. Kedvelte a sportokat, különösen a labdarúgást, a röplabdát és a gyeplabdát: annak ellenére, hogy 1930 körül átesett egy fertőzésen, ami legyengítette a szívét, tizenéves korában maga is ügyes labdarúgójátékos volt, játszott az iskola csapatában, és különböző tornákon díjakat is nyert.
1934-tól évekre el kellett hagynia az iskolát, ugyanis szemműtétre volt szüksége, hogy ne vakuljon meg: tíz napon belül mindkét szemét megműtötték egy kalkuttai kórházban. Emiatt viselt 1936 óta szemüveget. Abban az időszakban, amikor még nem térhetett vissza az iskolába, és nem is sportolhatott, egyik fő időtöltésévé a különféle esti gyűlésekre való járás vált. Ekkor ismerkedett meg a környéken gyorsan terjeszkedő függetlenségpárti, indiai nacionalista Szvadesi Mozgalommal, amelyhez özönlöttek a helyi fiatalok. Mudzsibban, aki Szubhás Csandra Bosz tisztelőjévé vált, angolellenes gondolatok fogantak meg: úgy vélte, a briteknek semmi joguk nincs Indiában maradni, az országnak ki kell vívnia a függetlenségét.
Amikor a lassú lábadozás miatt hosszú idő, négy év elteltével visszatérhetett az oktatásba, már nem régi iskolájának padjába ült vissza, mert korábbi diáktársai már jócskán lehagyták őt, így apja egyrészt a golpagandzsi misszionárius iskolába íratta be, másrészt otthon elkülönített egy szobát, ahol egy Kádzsi Ábdul Hámid nevű külön magántanár foglalkozott a fiatalemberrel. Ez a tanár volt a helyi Muszlim Jóléti Szövetség alapítója, amely városszerte adományokat gyűjtött a szegény diákok megsegítésére. Az adománygyűjtésben Mudzsibur Rahmán is részt vett: péntekenként a napi ima után járta a város muszlimok lakta részét, a kapott rizsadományt pedig eladta. Nem mindig volt azonban ilyen jólelkű: iskolatársaival bandát alapított, és ha ennek bármely tagját inzultus érte, keményen visszavágtak. Apja nem nézte jó szemmel a fiú erőszakos viselkedését.
Az érettségit végül 1942-ben tette le. Ugyanebben az évben kezdte meg humán tudományokból álló tanulmányait a kalkuttai Iszlámia Főiskolán (ma Maulána Ádzsád Főiskola), ahol 1947-ben szerezte meg bölcsész diplomáját.
Politikai pályafutásának kezdete A nagypolitikával 1939-ben került szorosabb kapcsolatba: Ábul Kásem Fadzslul Hak bengáli főminiszter és Hoszen Sahíd Szohráojárdi kereskedelmi miniszter ekkor látogatott el ugyanis Gopálgandzsba egy gyűlésre. Mudzsibur sejk először egy csoportot alapított annak érdekében, hogy szorgalmazza az iskola sérült tetejének kijavítását, mire a politikusok megérkeznek, aztán az ő vezetésével szállt szembe egy diákcsapat a gyűlést megzavarni készülő hindu tanulók csoportjával. Szohráojárdinak feltűnt a muszlim csapat energikus vezére, Mudzsibur Rahmán, akinek a nevét is lejegyezte, majd később Kalkuttából köszönő üzenetet is továbbított neki.
1940-ben lépett be a Muszlim Diákok Pánindiai Szövetségébe. 1943-ban a Pánindiai Muszlim Liga nevű párt bengáli kancellárjává választották. Ezt a pozíciót egészen az Indiai Birodalom 1947-es felosztásáig viselte. 1944-ben részt vett a diákszövetség kustijai gyűlésén, ahol a pharidpuri körzeti szövetség titkárává választották, 1946-ban pedig (kihívó nélküli választáson) az Iszlámia Főiskola Hallgatói Uniójának főtitkára lett. Az 1946. augusztus 16-i kalkuttai zavargás (a „nagy kalkuttai öldöklés”) során számos életet megmentett mind a muszlim, mind a hindu közösségből azzal, hogy saját élete kockáztatása árán is a békéltetésre törekedett.
Igen szoros kapcsolat alakult ki Mudzsibur Rahmán és Hoszen Sahíd Szohráojárdi között, akinek mozgalma azt a célt tűzte ki, hogy India és Pakisztán mellett harmadik független államként létrejöjjön Bengál (Banglades) is. A csak leánygyermekekkel rendelkező Szohráojárdi szinte saját fiaként tekintett Mudzsibra. Bár a mozgalom tevékenysége hamarosan megszűnt, mégis alapjául szolgált Mudzsibur későbbi függetlenségi gondolatainak. Amikor 1947-ben megtörtént az Indiai Birodalom felosztása Indiára, valamint Nyugat-Pakisztánra és Kelet-Bengálra, Mudzsibur nem igyekezett azonnal Kelet-Bengálba, hanem néhány hétig Szohráojárdival együtt Kalkuttában maradt, ahol Mahátma Gándhi békemozgalmához csatlakozott.
balra|bélyegkép|Hoszen Sahíd Szohráojárdi és Mudzsibur Rahmán 1949-ben 1948-ban felvételt nyert a Dakkai Egyetem jogi karára. Mivel kezdett elidegenedni a kelet-pakisztáni Muszlim Liga politikusaitól, január 4-én megalapította Pakisztán első ellenzéki diákszervezetét, a Kelet-Pakisztáni Muszlim Diákok Ligáját. Amikor (az egyébként bengáli származású) Khádzsa Nádzsimuddin főminiszter február 23-án az alkotmányozó gyűlés előtt annak ellenére kijelentette, hogy Kelet-Pakisztán lakóinak el kell fogadniuk az urdu nyelvet (kizárólagos) államnyelvként, hogy az országrészben a bengáli nyelvűek voltak többségben, Mudzsib tiltakozásba kezdett, és egy mozgalmat kezdett kiépíteni a Muszlim Liga ezen terve ellen. Egy március 2-i vagy 3-i, az egyetem Ábul Kásem Fadzslul Hakról elnevezett épületében tartott gyűlésen elfogadták Mudzsibur azon javaslatát, hogy az összes párt részvételével fel kellene állítani egy államnyelv-akcióbizottságot. A bizottság számos gyűlésen és ülősztrájkon fejezte ki tiltakozását a Nádzsimuddin-féle terv ellen, március 11-ére pedig általános sztrájkot hirdetett. Ezen a napon Mudzsiburt tíz másik politikai aktivistával (köztük Golám Ádzsam, Áli Áhád, Sámszul Hak és Ábdul Ojáhed) együtt a minisztérium épülete előtt letartóztatták, aminek következtében az ország diákságának egy része felbolydult és nagy tüntetésekbe kezdett. Ezek hatására végül a Muszlim Liga által vezetett kormány meghátrált, és négy nappal a letartóztatás után szabadon engedték Mudzsiburt és társait. Ő azonban nem hagyott fel politikai tevékenységével, és már másnap újabb tüntetést szervezett a Dakkai Egyetemhez, amit azonban a rendőrség feloszlatott. Válaszként Mudzsib 17-re országos sztrájkot hirdetett, és többek között egy újabb mozgalmat is támogatni kezdett, amely egyetemi dolgozók jogaiért és munkabiztonságáért tevékenykedett. Szeptember 11-én újra letartóztatták, ezután négy hónapot töltött börtönben: 1949. január 21-én szabadult. Március 26-án négy társával együtt az egyetemtől felszólítást kaptak, hogy vagy fizessenek be egy bizonyos összegű bírságot, és egy űrlap kitöltésével garantálják jövőbeli „jó magaviseletüket”, vagy elbocsátják őket az egyetemről. Társai elfogadták a feltételeket, de ő nem, így jogi diplomáját végül nem tudta megszerezni. 1949. április 19-én az alkancellári rezidencia előtt vett részt egy újabb tüntetésen, ahol ismét letartóztatták.
61 évvel az események és 35 évvel Mudzsib sejk halála után, 2010-ben az Unnajan Szánbádik Fórum levélben kérte Dzsillur Rahmán államfőt, aki az egyetem kancellárja is volt, és Ábu Áhszán Mohámmad Számszul Árephin Sziddiket, az alkancellárt, hogy vonják vissza Mudzsibur Rahmán kizárását az oktatási intézményből. Az egyetem fő döntéshozó testülete, a szindikátus rendkívüli ülést tartott, és 17 tagjából 14-nek a döntésével visszavonta az évtizedekkel korábbi kizárást.
Az Áojámi Liga megalapítása és kezdeti évei Az eltelt hónapok során Mudzsibur tevékenysége ellenzéki körökben egyre ismertebbé és elismertebbé vált, az ellenzék pedig egyre erősödött. 1949. április 26-án Sámszul Hak a tángáili választókerületben egy időközi választáson legyőzte a Muszlim Liga híres helyi zamindárját, Khurram Khán Pannit, ezzel pedig „politikai földrengést” indított el az országban. Június 23-án Dakkában Ábdul Hámid Khán Bhászáni vezetésével megalakult a Kelet-Pakisztáni Áojámi Muszlim Liga, amelynek az akkor még börtönben ülő Mudzsiburt társtitkárává választották.