Faragó Borbála (Arad, 1914. augusztus 4. – Bern, 1975. január 29.) magyar író, kiadói szerkesztő.

Életpályája A kolozsvári egyetemen angol nyelvet és pszichológiát tanult. Középiskolai tanári diplomáját 1943-ban kapta meg. 1945 után költözött Budapestre, ahol a Szépirodalmi Könyvkiadó fordító-szerkesztője volt. 1961-től az Akadémiai Kiadó fordító-szerkesztője volt. 1968-ban Svájcba költözött és 1975-ig a berni Wander-Sandoz gyógyszergyár fordító-szerkesztője volt.

Olyan fontos művek magyarra fordítása fűződik nevéhez, mint például Theodore Dreiser: A csapda/Szabadulás című regénye (1956) és az Amerikai elbeszélők című kötet (Budapest, 1953). Számos tudományos művet fordított magyarról németre, angol–francia fordításokat kontrollszerkesztett. Leginkább orvosi munkákat fordított.

Művei Utószó Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője című regényéhez (Budapest, 1960)

Műfordításai Valeriu Emil Galan: Rabszolgák hajnala (regény, 1951) Ion Pas: Láncok (regény, Kormos Istvánnal, 1952)

Jegyzetek

Források

Kortárs magyar írók Kortárs magyar írók

Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1975-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Aradiak