Raven Shamira Goodwin (Washington, 1992. június 24. –) amerikai színésznő.

Legismertebb alakítása Ivy Wentz, a 2010 és 2014 között futó Sok sikert, Charlie! című sorozatban. Főszereplőként feltűnt a Being Mary Jane című drámasorozat epizódjaiban is.

Pályafutása 2001-ben kezdett színészkedni, elsőként a Lovely & Amazing című filmben. Számos jelölést kapott a szerepért, például a Black Reel Award elismerését is. 2003-ban Tom McCarthy Az állomásfőnök című vígjáték-drámájában tűnt fel, újabb kritikai elismeréseket szerezve.

Televíziós sorozatokban 2004-től vállalt szerepléseket: többek közt a Már megint Malcolm, a Mrs. Klinika, valamint a Mindenki utálja Christ! epizódjaiban volt látható. 2006-ban az XL szerelem című vígjátékban játszott, a Mo’Nique által megformált Jazmin Biltmore gyerekkori énjét alakítva. 2007-ben megkapta Tangie Cunningham szerepét a Nickelodeon Just Jordan című sorozatában.

2010-ben a Huge című ifjúsági drámasorozat visszatérő szereplője volt. A műsor epizódjait átlagosan egymillióan nézték. Ugyanebben az évben a Disney Channel Sok sikert, Charlie! című sorozatában osztották rá Ivy Wentz szerepét.

Magánélete 2019-ben az Instagramon jelentette be eljegyezését. 2020-ban megszületett az első gyermeke.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 2001 Lovely & Amazing Annie Marks 2003 Az állomásfőnök The Station Agent Cleo Kántor Kitty 2006 XL szerelem Phat Girlz Jazmin Biltmore fiatalon 2007 All About Us DJ 2008 My Genie Princene "Hercegnő" Gingi 2017 Ó, anyám! Snatched Lew Börcsök Enikő 2024 Lola Babina

Televízió ÉvMagyar címEredeti címSzerepMegjegyzések 2004–2005 Már megint Malcolm Malcolm in the Middle gyerek 3 epizód 2005 Mrs. Klinika Strong Medicine Tara 1 epizód 2006 Mindenki utálja Christ! Everybody Hates Chris Tangee 1 epizód All of Us Courtney 2 epizód 2007–2008 Just Jordan Tangie Cunningham főszereplő (30 epizód) 2008 A stúdió 30 Rock Pam 1 epizód 2010 Huge Rebecca "Becca" Huffstatter főszereplő (10 epizód) Meet the Browns Rose 1 epizód 2010–2014 Sok sikert, Charlie! Good Luck Charlie Ivy Wentz 2011 Sok sikert, Charlie: A film – A nagy utazás Good Luck Charlie: It's Christmas! Új csaj New Girl Desiree 1 epizód (Őstehetség) Glee – Sztárok leszünk! Glee Sheila 3 epizód 2013–2019 Being Mary Jane Niecy Patterson főszereplő (35 epizód) 2017–2019 SMILF Eliza 17 epizód 2019 American Soul Violet 1 epizód Christmas Belles Delia tévéfilm 2020 The Clark Sisters: First Ladies of Gospel Denise Clark Bradford tévéfilm 2021 Our Kind of People Josephine 1 epizód 2022 Single Black Female Monica tévéfilm 2022–2023 Abbott Általános Iskola Abbott Elementary Krystal 2 epizód 2023 Christmas Rescue Kym tévéfilm 2024 Single Black Female 2: Simone's Revenge Monica tévéfilm

Jegyzetek

További információk

Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Washingtoniak