James Edwin Webb (Tally Ho (mai név: Stem), 1906. október 7. – Washington D.C, 1992. március 27.) amerikai kormányzati tisztviselő, a NASA második főigazgatója 1961. február 14. és 1968. október 7. között. Az ő vezetése alatt készült fel a NASA a Holdra szállásra az Apollo-program keretében (a szintén sikeres emberes űrprogramok, mint a Mercury-program, vagy a Gemini-program mellett).
Webb 1928-ban szerzett BSA diplomát a North Carolina egyetemen, amelynek elvégzése után a Tengerészgyalogság szolgálatába állt. Katonai szolgálata után a Washington D.C.-ben, a képviselőház egyik befolyásos képviselője, Edward W. Pou mellett töltött be titkári pozíciót, majd annak halála után egy privát ügyvédi irodában helyezkedett el. Ezen munkahelye mellett 1936-ra szerzett jogi diplomát a George Washington egyetemen. Később az itt szerzett kapcsolatai révén a Sperry Gyroscope katonai beszállító cégnél helyezkedett el és töltött be különböző igazgatói funkciókat.
1944-ben, a második világháború alatt vonult be ismét a Tengerészgyalogságba előbb századosi, majd őrnagyi rangban, ahonnan a háború befejeztével tartalékos alezredesi rangban szerelt le, és egy véletlen folytán nem vett részt harci cselekményekben, csak Japán megszállását késztette elő alakulatánál. Leszerelése után visszatért a fővárosba, és korábbi munkaadója, Oliver Max Gardner, az akkoriban az Államkincstár államtitkárának személyi asszisztense lett. Rövidesen átkerült Harry Truman elnök közvetlen alárendeltségébe, az Elnöki Költségvetési Iroda igazgatójaként. Ezt követően Harry Truman a Külügyminisztérium államtitkárának nevezte ki, ahol a Mccarthyzmus idején komoly szerepe volt az apparátus személyi állományának alakításában. A koreai háború ideje alatt előbb nagy befolyásra tett szert, majd később szerepe halványodott, míg 1952-ben, Truman elnök távozásával ő is távozott posztjáról.
A demokraták hatalomvesztésével Webb a privát szférában helyezkedett el, Oklahomába költözött, és a Kerr-McGee Oil Companynál vállalt igazgatói beosztást. 1960-ban John F. Kennedy nyerte az elnökválasztást, és a Demokrata Párt került ismét hatalomra, a nemrégiben megalakult NASA pedig főigazgatót keresett. Kennedy elnök (Webb korábbi munkaadója, a közben szenátorrá előlépett Robert Kerr ajánlására) őt választotta az űrhivatal élére. 1961-ben, Jurij Gagarin űrrepülésével (és ezzel Amerika újabb hidegháborús kudarcával) a szervezet jelentősége komolyan megváltozott és a szovjet űrteljesítményeket ellensúlyozó holdprogram, az Apollo–program elnöki bejelentésével az USA nemzeti prioritásainak élére ugrott. Webb kapta a grandiózus feladatot, hogy a NASA hajtsa végre a Holdra szállást és ehhez szervezzen meg minden fejlesztést, valamint valósítsa meg az ahhoz szükséges beruházásokat, valamint létszám és szervezetfejlesztést. Az új főigazgató sikerrel hajtotta végre a feladatot.
A NASA keretein belül Webb több kulcsmozzanatban exponálta magát. Sikerrel vezette ki szervezetét az Apollo–1 tervezett repüléséhez való felkészülés során végbement tragédia hatásai alól. Majd 1968-ban szintén sikerrel szervezte meg, hogy a CIA értesülései szerint szintén a Holdra készülődő szovjeteket megelőzve érje el az Apollo–8 a Holdat.
1968 októberében látva, hogy Lyndon B. Johnson elnök visszalépett az elnökjelöltségtől, valamint Robert Kennedy meggyilkolásával a demokraták esélye számottevően csökkent és így pozíciója folytatása komoly veszélybe került, 1968 októberében lemondott tisztségéről, és később az 1969-ben elkövetkező első Holdra szállásnak (egészen pontosan az Apollo–11 startjának) már csak vendég nézőjeként volt részese. NASA-tól való leköszönése után is aktív maradt, különböző szervezetekben töltött be vezetői tisztséget (így a National Geographic Society, vagy a Smithsonian Intézet vezető testületeiben). Csak élete utolsó évtizedében vonult nyugállományba, miközben már Parkinson-kórtól szenvedett. Nyolcvanöt évesen, 1992. március 27-én hunyt el szívrohamban.
Az USA űrtevékenységéhez való alapvető hozzájárulása miatti tiszteletből a NASA egyik tervezett új műholdjának 2002-ben a Next Generation Space Telescope-nak (Új Generációs Űrtávcső) a James Webb Space Telescope (JWST – James Webb űrtávcső) nevet adta.
Ifjúkora
Webb John Frederick Webb és Sarah Gorman Webb gyermekeként látta meg a napvilágot az észak-karolinai Tally Hóban (annak is az azóta önállósult Stem negyedében) 1906. október 7-én a család öt gyermekéből másodikként. Édesapja 26 éven keresztül volt a Granville megyei állami iskolák tanfelügyelője. Az apai örökségtől vezérelve Webb felsőfokú végzettséget szerzett (akkoriban ez nagy szó volt, hiszen még 25 évvel később is az amerikaiaknak csak mindössze egynegyede érettségizett és mindössze huszada végzett felsőfokú intézményben). A North Carolina Egyetemen 1928-ban szerzett BA (Bachelor of Arts) diplomát, miközben az egyetemen tagja lett az Acacia testvériségnek, itt tette magáévá a szabadkőműves gondolkodást is. A diplomát követően belépett az Egyesült Államok Tengerészgyalogságába, ahol repülő kiképzésben részesült. Repülővé avatása után 1930–1932 között alhadnagyi rangban pilótaként szolgált a fegyvernemnél.
Katonai pályafutását követően beiratkozott a George Washington University Law School jogi fakultására, és 1936-ban jogi doktori diplomát szerzett. Az iskola elvégzése után rögtön a Washington D.C.-ben székelő bíróságon jogászként kapott lehetőséget joggyakorlásra.
Előmenetele
Az Egyesült Államok Képviselőházának alkalmazottja
1932-ben, a Tengerészgyalogságnál töltött szolgálatát követően Webb Észak-Karolina képviselőjének, Edward W. Pounak a titkára lett Washington D.C.-ben a képviselőházban. Ebbéli tisztségét 1932–1934 között töltötte be. Pou képviselő volt ebben az időszakban a Törvényelőkészítő Bizottság elnöke, valamint a ház Dean of the House képviselője (azaz a folyamatosan leghosszabb ideje működő képviselője). Pounak jelentős része volt Franklin D. Roosevelt elnök New Deal programjának törvénybeiktatásában az elnök első száz napos programjának részeként. Az érdemi politikai munka mellett Webb fizikálisan is támogatást nyújtott az idős és betegeskedő Pou részére.
Privát ügyvédi iroda
Edward W. Pou 1934. április 1-jén elhunyt, így helye megüresedett a képviselőházban, Webb megbízatása pedig megszűnt. Ennek hatására egy privát ügyvédi irodában talált állást, Oliver Max Gardner ügyvédi irodájához szegődött. Gardner maga is aktív politikusi pályát futott be, korábban Észak-Karolina kormányzója volt (és mint ilyen Franklin D. Roosevelt személyes jó barátja). Webb Gardnernél töltött ideje alatt járt a George Washington Egyetemre, és munkaadója segítette hozzá, hogy megszerezze a jogi doktorátusát.
Webb későbbi életére nagy hatással volt az 1934-ben kipattant légiposta-botrány, amikor a kormányzat megtiltotta, hogy magán légitársaságok szállítsák a légipostai küldeményeket. Az állam ellen perre készülődő légitársaságok és légiipari szereplők (köztük Thomas Morgan, a Sperry Gyroscope elnöke) a Gardner ügyvédi irodát bízták meg a perbéli képviseletükkel. Így került Webb közvetlen kapcsolatba későbbi munkaadójával, a Sperry Gyroscope-pal (míg a per eredményeként az állam feloldotta a tiltását).
A Sperry Gyroscope személyzeti igazgatója
Az ügyvédi irodában végzett közös munkájuk eredményeképpen Thomas Morgan, a Sperry Gyroscope Company elnöke állást ajánlott Webb számára, ő lehetett a cég személyzeti igazgatója 1936-tól. Ezt követően bontakozott ki Webb számára élete egyik leghosszabb megbízatása, 1936–1944 között dolgozott a Sperrynél. Személyi igazgatói megbízatása mellett előbb a cég fő kincstárnoka, majd később alelnöke lett. A fő feladata, a személyi igazgatói megbízatás nagyságrendjére volt jellemző, hogy a második világháború miatt (a cég a háború alatt a navigációs berendezések és légi telepítésű radarok egyik fő beszállítójává vált) a létszám 800 főről főre duzzadt Webb irányítása alatt.
Haditengerészeti bevonulása
Amerika belépésével a második világháborúba Webbnél is jelentkezett a szándék, hogy részt vegyen hazája küzdelmében és egykori tengerészgyalogosként ismét bevonuljon a fegyvernemhez. Ám a hadsereg erre sokáig nem tartott igényt arra hivatkozva, hogy egykori pilótája a Sperrynél olyan nemzetgazdasági fontosságú pozíciót tölt be, hogy ott sokkal jobban tudja szolgálni hazáját. Egészen 1944-ig kellett várnia, amikor megkapta erre az engedélyt és bevonulhatott a Marine Air Warning Group One (Tengerészgyalogos Légi Felderítő Egyes Számú Harccsoporthoz) és századosi rangban megkapta a 9th Marine Aircraft Wing (Tengerészgyalogos 9. Légi Ezred) parancsnoki beosztását. Ebbéli minőségében Japán inváziójával kapcsolatban annak radar programját készítette elő. Ennek csúcsán parancsot kapott 1945. augusztus 14-én, hogy hajózzon be Japán felé, ám a parancsa elkésett, és így lemaradt az áttelepülésről és Japán 1945. szeptember 2-i kapitulációja azt jelentette számára, hogy semmilyen harcban nem vehetett részt.
Költségvetési Iroda
A háború végeztével Webb leszerelt a hadseregtől és visszatért Washington D.C.-be, ahol régi kapcsolatait felelevenítve újra régi munkaadója, Oliver Max Garden alkalmazottja lett, azonban ezúttal más szerepkörben, mivel Gardner ekkoriban az Államkincstár államtitkára volt, Webb pedig az ő személyi asszisztense lett. Rövidesen aztán kinevezték az USA Elnöke Kabinetének Költségvetési Irodájának élére, igazgatóként. Az iroda fő feladata az éves költségvetési javaslat elkészítése volt, amelyet az elnök minden évben a Kongresszus elé terjesztett. Webb 1949-ig töltötte be ezt a pozíciót Harry S. Truman elnök alatt.
Kijelölése nyilvánvalóan Gardner javaslatára történt, mivel magát Webb-et is meglepte a javaslat (akinek nem is szóltak előre, hogy kinevezik), valamint Truman elnök is a bejelentéskor elfelejtve a nevét, külön papírról kellett kikeresnie, hogy kit is nevez ki. Gardner szándéka a kijelöléssel az is volt, hogy informálisan a kincstár befolyása alá vonja a Költségvetési Irodát. Truman azt a feladatot állította az iroda elé, hogy a háború lezárását követően hozzák egyensúlyba a költségvetést a második világháború nagyszabású költekezéseit követően.
Külügyminisztérium
Truman elnök következő megbízatása Webb számára a Külügyminisztérium államtitkári pozíciója volt 1949. januárjától. Dean Acheson külügyminiszter első megbízatása Webb számára az volt, hogy szervezze újra a minisztérium szervezetét, beiktatva tizenkét új elnöki megbízottat és csökkentve az alárendelt kollégák hatásköreit. Webb munkájának eredményeként 1949 májusában iktatták törvénybe a minisztérium új munkarendjét, amellyel annak kapcsolatai az elnök felé erősödtek, viszont a hadsereg feletti befolyást elvesztette a szervezet.
Webb komoly szerepet játszott minisztériuma oldalán kora egyik legellentmondásosabb mozgalmának, a mccarthyzmusnak a megítélésében és az abból fakadó intézkedések tekintetében. A Kongresszus felől komoly nyomás nehezedett az állami intézményeke, így a minisztériumokra, hogy a kommunista, anarchista, vagy más Amerika-ellenességgel, vagy más okból kockázati tényezőt jelentő egyénekkel leszámoljanak és eltávolítsák őket az állami feladatok végzése mellől. Webb ennek érdekében 1950-ben egy találkozón egyeztette Truman elnökkel a kormányzati álláspontot a kongresszusi meghallgatások ügyében. Ebből fakadóan a későbbi meghallgatáson Webb azt vallotta a kikérdezőknek, hogy a legtöbb eltávolított munkatárs, akit erkölcsi alapon távolítottak el, homoszexuális volt. Ez annak a stratégiának a része volt, hogy bár a Fehér Ház nem volt képes a kongresszusi nyomásnak ellenállni, mégis azt hangsúlyozzák, hogy – a homoszexualitás akkori megítélése szerint – orvosi alkalmatlanságnak állítsák be inkább az eltávolításokat, mintsem hogy az érintettek nemzetbiztonsági kockázatot hordozta volna.