Sultan az Amerikai Egyesült Államok északnyugati részén, Washington állam Snohomish megyéjében elhelyezkedő város. A 2010. évi népszámlálási adatok alapján 4651 lakosa van.

Történet A térség első lakói a stək'talidubc nevű halkeltető melletti tʷ'tsɬitɬd településen élő skykomish indiánok voltak. Miután aranyat találtak a Sultan folyó mentén, John Nailor és felesége 1860-ban érkeztek ide. Az első telepesek között kínai befektetők is voltak, de őket 1885-ben kilakoltatták. Nailor a bányászok és favágoók számára boltot és szállót tartott fenn, 1885-től pedig egyben a posta vezetője is lett. A Sultan elnevezés Tseul-tud (más írásmód szerint Tseul-dan) törzsfőnök nevének átirata.

Nailorék 1889-ben William B. Stevensnek 8,1 hektár területet értékesítettek, aki az év októberében hivatalosan is feljegyeztette a település létrejöttét. A Great Northern Railway műhelyének köszönhetően a település növekedésnek indult. Az első fafeldolgozó 1891-ben, a zsindelygyár pedig 1895-ben nyílt meg. Sultan 1905. július 28-án kapott városi rangot; ekkor három üzlet és néhány kisebb gyáregység működött. 1912-re bevezették az elektromos áramot, az utcák szilárd burkolatot kaptak és megnyílt a könyvtár; az ivóvízet egy gátról tervezték biztosítani. A Skykomish folyón 1908-ban megépült híddal a déli part mentén elterülő farmokat összekötötték a várossal.

Az első világháborút követő gazdasági visszaesés miatt a lakosok 1920 júniusában a város méretének csökkentése mellett döntöttek. A szesztilalom ideje alatt a térségben megnőtt a bűncselekmények száma; Percy Brewster városi marsallt egy szökött rabló 1927. március 2-án meggyilkolta. A nagy gazdasági világválság idején a városban katonák táboroztak, akik tűz- és erdővédelmi feladatokat láttak el. A Works Progress Administration projektjeiben több közintézmény (például a középiskola és annak tornaterme) készült el. Az 1940-es évekbeli tüzekben a város több létesítménye is megsemmisült.

Az 1950-es és 1960-as években önkéntesek állami segítséggel a városi létesítmények átalakításában vettek részt. Az új városháza 1954-ben, a kibővített általános iskola 1957-ben, az új helikopter-leszállóhely pedig 1958-ban nyílt meg. A Skykomish folyó hídját 1961-ben cserélték. A megyei közműszolgáltató a Spada-tavi víztározó létrehozásával 1965-től a Culmback gát segítségével biztosította az ivóvizet.

A magas költségvetési hiány miatt Monroe egy képviselője javasolta a két város egyesülését; Sultan ehelyett bizonyos szolgáltatásokat külső üzemeltetőknek engedett át. A településen a hiányt a szabadidős tevékenységek bővítésével (például lőterek átadása) kívánják csökkenteni.

Éghajlat

Népesség

Gazdaság 2015-ben az aktív korúak száma 3709 fő volt, a munkanélküliség pedig 10,4 százalék. A legtöbben a kereskedelemben (20,9%), az oktatásban és egészségügyben (15,3%), a gyártóiparban (11,9%) és az építőiparban (7%) dolgoztak. A 2020-as adatok szerint a lakosok 77,6%-a saját gépjárművel, 14,3%-a telekocsival, 1,3%-a kerékpárral, 1,1% pedig tömegközlekedéssel jut el munkahelyére; 1,3% gyalogol, 2,3% pedig otthonról dolgozik.

A legnagyobb foglalkoztató a tankerület (254 munkahely).

Közigazgatás A polgármestert és a képviselőtestület hét tagját négy évre választják. A városháza a könyvtárral közös épületben működik. 2003-ban népszavazást tartottak a városmenedzseri pozícióról, azonban a javaslat elbukott.

Az önkormányzatnak 2016-ban 15 teljes munkaidős alkalmazottja és 11,1 millió dolláros költségvetése volt. A városi rendőrséget 2008-ban feloszlatták; a közbiztonságért azóta a megyei seriff hivatala felel.

Kultúra Az 1983 óta minden júliusban megrendezett Sultan Shindig évi húszezer látogatót vonz. A háromnapos eseményen autóbemutatót is tartanak, valamint fejszedobó, fafaragó és más, a faiparhoz kapcsolódó versenyeket rendeznek. A 2018-as eseményen a Timber Monster bemutatta Shining Shandy nevű sörét. Egy másik, szeptemberi rendezvény a lazacok vándorlásához kapcsolódik.

Az 1968. augusztus 30-án kezdődő, háromnapos Sky River Rock Festival and Lighter Than Air Fair az USA egyik első zenei fesztiválja volt. A KRAB rádióadó és a Helix újság által szervezett esemény húszezer hippi vett részt (közülük 13 ezren rendelkeztek jeggyel), és a woodstocki fesztivál előfutárának tekintették. A rendezvénysorozaton Carlos Santana, a Grateful Dad, Country Joe McDonald, Muddy Waters, Buffie Sainte-Mairy és John Faley is fellépett. Az önkormányzat a következő évben a forgalmi dugók és más problémák (például a helyszínen elfogyott az ivóvíz) nem engedélyezte a rendezvény megszervezését, azonban 2017-ben egyszeri alkalommal újra megtartották.

Parkok A városban hat park található. A 31 hektáros Osprey Parkban sportlétesítmények és kutyafuttató is van. Sultan városa 2008-ban gördeszkaparkot nyitott. A napközis tevékenységeket kínáló klub 2015-ben nyitott meg újra, miután az előző létesítmény leégett.

Oktatás A Sultani Tankerület négy intézményének a 2018–2019-es tanévben 1913 diákja, 113 tanára és 75 egyéb alkalmazottja volt. A középiskola 1951-ben átadott épülete a négy évvel korábban lebontott létesítményt váltotta. Az iskolák fejlesztésére és egy új adminisztrációs központ felépítésére szánt 56 millió dolláros projekt a népszavazáson elbukott.

A történelmi társaság a város postahivatalának épületében múzeumot tart fenn.

A könyvtárat 1927-ben alapították; korábban a város üzemeltette, azonban anyagi okokból 2008 március óta a Sno-Isle Libraries működteti.

Infrastruktúra bélyegkép|jobbra|A US-2 hídja a Sultan folyó felett Egészségügy A településen két orvosi rendelő található; ezek egyikét 2015 óta az EvergreenHealth üzemelteti.

Közlekedés A U.S. Route 2 városi szakaszán naponta 18 ezer jármű halad át; ez a szám nyáron és a síszezonban magasabb. Az út városi szakaszán 1990 és 2000 között több mint száz baleset történt, így a biztonságot növelő intézkedések (például körforgalmak kialakítása, nagyobb rendőri felügyelet) történtek.

A város tömegközlekedését a Community Transit biztosítja, amely P+R parkolót is fenntart.

A Sultan folyón átívelő két vasúti híd mellé egy gyalogosoknak és kerékpárosoknak fenntartott műtárgy építését tervezik.

Közművek Az elektromos áramot a megyei közműszolgáltató, az ivóvizet pedig a város szolgáltatja; ezeket a Culmback gát vize biztosítja. A megtisztított szennyvizet a Skykomish folyóba eresztik. A szemétszállítást az Allied Waste végzi.

Nevezetes személyek Boeda Strand, snohomish származású kosárfonó Tanner Belcher, ökölvívó

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk Hivatalos honlap

Kategória:Snohomish megye települései