Feröer történelme Skandinávia történelmének része. Gyakran mutat párhuzamosságokat Izland történelmével, hiszen ahhoz hasonlóan előbb Norvégia, majd Dánia történelmének eseményei befolyásolták jelentősen.
Kezdetei 625 körülre tehetők, amikor ír szerzetesek fedezték fel a szigetet. 800 után történt a viking honfoglalás; részben az ő utódaik alkotják a mai népességet. A viking kor eseményei a Feröeriek sagája és a régészeti leletek alapján jól rekonstruálhatók.
Feröer 999-ben tért keresztény hitre, és 1035-től kezdve Norvégiához tartozott. A dán-norvég perszonálunió idején gyakorlatilag dán fennhatóság alá került. Az 1538-as reformáció megerősítette a dán nyelv vezető szerepét; a hatalmi és kereskedelmi központ Bergenből folyamatosan Koppenhágába tevődött át. 1814-ben Dánia és Norvégia különvált, és Feröer Dánia fennhatósága alatt maradt. 1821 és 1948 között Dánia egyik megyéje volt. 1850 óta a dán alkotmány érvényes Feröeren, amely így az alkotmányos monarchia részét képezi.
A dán kereskedelmi monopólium 1856-ban szűnt meg. Ebben az időben alakult ki az írott feröeri nyelv. Ezt követően Feröer egy középkori agrártársadalomból modern halásznemzetté fejlődött. A feröeri nyelvviszály vezetett ahhoz, hogy a veszélyben lévő feröeri nyelv a nemzeti identitás fő jelképévé vált.
Feröer a II. világháborúban brit megszállás alá került, ami magával hozta a feröeri zászló elismerését és egy ideiglenes saját kormányzat felállítását. A háború után, 1948-ban Feröer széles körű autonómiát ért el saját miniszterelnökkel és parlamenttel.
Mondák, legendák, sagák bélyegkép|300px|jobbra|Szent Brendan felfedezi Feröert A feröeri mondák azokra az időkre is visszanyúlnak, amikor a szigetek még lakatlanok voltak. A legismertebb az óriás és a boszorkány mondája, amely szerint két troll az izlandiak megbízásából megpróbálta egy éjszaka odavinni a szigeteket, de a hajnali napsugár meglepte őket, így két bazaltoszloppá változtak.
Ennél reálisabb Szent Brendan 10–11. században keletkezett legendája, a Navigatio Sancti Brendani. E szerint Brendan, egy ír szerzetes (papar), 560 körül észak-atlanti útján elhajózott a szigetek mellett . A legenda tudósít róla, hogy utazása során látta a „juhok szigetét”, a „madarak paradicsomát”, amely akár a madárvilágáról és a juhokról ismert Feröer is lehetett. Brendan útleírása azonban csodás-vallásos jellegű, történelmi hitelessége vitatott.
A Feröeriek sagája a legfontosabb dokumentum, amely az első viking honfoglalók történetét írja le. Izlandi sagákból állították össze, és a 970–1035 közötti időszakot öleli át. Ez a saga számos valós elemet tartalmaz, de nem tekinthető hiteles történelmi forrásnak.
Ír szerzetesek A legkorábban keletkezett szöveget, amely feltételezések szerint Feröer leírását tartalmazza, egy ír szerzetes, Dicuil írta a Frank Királyságban. 825-ben írt „Liber de Mensura Orbis Terrae” (A világ felméréséről) című művében így tudósít:
„Britanniától északra sok más sziget is van az óceánban, amelyeket a legészakabbra fekvő brit szigetekről kétnapi, kétéjszakányi vitorlázással meg lehet közelíteni, már ha a vitorla kibontva, és jó szelek fújnak… Egy bizonyos szent ember elmondta nekem, hogy… az egyiken kikötött. Ezeken a szigeteken remeték voltak, akik Skóciából (Írországból) vitorláztak oda, s talán százéves korukig elélnek. De... manapság a norvég kalózok miatt már egyetlen remete sincs a szigeteken, viszont rengeteg a juh és a tengeri madár.” és a faroestamps.fo idézete némileg eltér ettől; feltehetőleg valahol torzult a fordítás során.
Jóllehet Dicuil nem nevezi néven a szigetcsoportot, ma általánosan elfogadott, hogy a leírás Feröert takarja. A szigetek leírása és a távolság ráillik Feröerre, és a szigetcsoport neve is feltehetőleg a Juh-szigetek összetételből származik. E szerint a szigetek első lakói ír szerzetesek voltak, akik a juhot és a zabot elvitték a szigetekre. Dicuil leírása alapján röviddel 700 után már élhettek szerzetesek a szigeten. Dicuil beszámolóját alátámasztják régészeti leletek (néhány egyszerű vésésű, kereszt alakú kőlap, például a Skúvoyban talált) és helynevek (melyekben a papar alakból eredeztethető papa megtalálható).
A mykinesi tőzegrétegekből kinyert pollenminták vizsgálata ugyanakkor azt mutatja, hogy már 650 körül emberek éltek a szigeteken, és gabonaféléket termesztettek. A Sandoyon feltárt tőzeghamu és a benne talált árpaszemek alapján a szigetcsoportot már a 4–6. században is lakták. Mivel Dicuil nem említi, hogy a szerzetesek előtt a sziget már lakott lett volna, feltehetőleg az időmeghatározása pontatlan.
Viking kor thumb|300px|right|Bélyegblokk az észak-atlanti viking hajózásról thumb|300px|right|Mindennapi élet a viking korban
Viking honfoglalás A Feröeriek sagája részben ellentmondásos információkat tartalmaz az első viking telepesekre vonatkozóan, de ha igaz, hogy az első telepes, a Funningurban lakó Grímur Kamban unokája, Þórólfur részt vett egy izlandi expedíción 867-ben vagy 874-ben, akkor a honfoglalás mintegy fél évszázaddal korábbra, 825 körülre tehető. Ez tekinthető ma a viking honfoglalás általánosan elfogadott időpontjának.
Grímur Kamban (akinek neve nem viking, hanem kelta eredetre utal) a korábbi feltételezések szerint nem közvetlenül Norvégiából, hanem a Hebridákról vagy Írországból érkezett Feröerre. A viking szokásoktól nem lenne idegen, ha kelta rabszolgákat és nőket is magával vitt volna a letelepedést elősegítendő. Lehetséges azonban az is, hogy Man-szigetéről indult, ahol a régészeti leletek tanúsága szerint virágzó viking település létezett a 9. század első felében, ellentétben Írországgal, ahol erre nincsen bizonyíték. Ez nem zárja azonban ki a lehetőséget, hogy a rabszolgákat és asszonyokat a vikingek által gyakran dúlt Írországból hozta volna. A kelta kapcsolatra egyébként más hely- és családnevek is utalnak.
A 825-ös honfoglalás időszakát követően volt egy második bevándorlási hullám, amely valószínűleg 885-890 körül érkezett a szigetekre. A telepesek többsége a nyugat-norvégiai Bergen környékéről származik, amit családnevek is bizonyítanak. Emellett a feröeri nyelv és a Bergen-környéki falvak helyi nyelvjárása ma is megőrizte kölcsönös érthetőségét.
Hatalmi harcok Feröer és a viking világ többi része élő kapcsolatban volt; az Izlandra tartó hajósok megálltak a szigeteken, de feröeri születésűek – mint például Þórólfur Smør – is vándoroltak Izlandra. A kereskedelmi kapcsolatok is szorosak voltak. A kapcsolatok másik példája, hogy Auður djúpúðga Ketilsdóttir is meglátogatta a szigeteket útban Izland felé, valószínűleg 890-900 között, és férjhez adta fia, Vörös Thorstein Olúva nevű lányát. Tőle származik a Gøtában élő Gøtuskegg család, akik a 10. század közepére Feröer egyik meghatározó családjává váltak. Ebben az időben az idős Torbjørn Gøtuskegg volt a család feje, akinek feleségével, Guðrunnal (Svínoyar-Bjarni lánytestvérével) két fia született: Tollakur és Tróndur í Gøtu. Utóbbi a Feröeriek sagája egyik főhőse, akit – mint pogányt – a szerzetesek által írt műben negatív szereplőként tüntetnek fel.
Tróndur valószínűleg 950-960 között született, apja pedig 965-975 környékén halhatott meg. A 960-as évek vége felé Feröer egyik részén a suðuroyi Havgrímur uralkodott II. (Szürkeköpenyes) Harald norvég király hűbéreseként, míg a másik rész a Trondheim környékét birtokló Haakon Jarl vazallusai, a Skúvoyon lakó Beinir és Brestir irányítása alatt állt. Tróndur utóbbiak unokatestvére volt, de nem volt velük jó viszonyban. A feröeri törvénykező gyűlés, az Althing valószínűleg 900 körültől kezdve ült össze a Tinganes félszigeten, így ebben az időben már bevált kormányzási rendszer lehetett.
Torbjørn halála után Tróndur sorsot húzott bátyjával, és mivel neki kedvezett a szerencse, ő örökölte a családi birtokot. Pénze azonban nem volt, ezért bérbe adta a gazdaságot, és Dániába utazott, ahonnan ügyes manőverek után gazdagon tért vissza. Nagybátyja, Svínoyar-Bjarni Svínoy szigetén gazdálkodott.
thumb|300px|right|A hátsó kőhalom a hagyomány szerint Havgrímur sírja a feröeri Hovban 969 körül Havgrímur konfliktusba keveredett Beinir és Brestir egyik rokonával, és mivel az Althing nem neki adott igazat, Tróndurral és Bjarnival szövetkezve Nagy-Dímunnál megtámadta a fivéreket. A harcban azonban rajtuk kívül ő is elesett. Tróndur magához vette az áldozatok árván maradt fiait, a 9 éves Sigmundur Brestissont és a 11 éves Tóri Beinirssont, majd az éppen Tórshavnban tartózkodó novgorodi hajóssal, Ravnur Hólmgarðsfarival Norvégiába vitette őket, apáik birtokait pedig elfoglalta. Havgrímur fiát, Øssur Havgrímssont pedig örökbe fogadta, ezzel ő maradt Feröer egyetlen hatalmassága.
A Norvégiában tartózkodó Sigmundur és Tóri felkereste apáik hűbérurát, az időközben királlyá lett Haakon Jarlt. Ő hajókat adott nekik és expedícióra küldte őket a Balti-tenger vidékére, amit sikerrel véghezvittek. A következő években Svédországban, Oroszországban és az Ír-tenger vidékén portyáztak. Eközben Øssur is felnőtt, és Tróndurtól megkapta apja korábbi birtokait, valamint Sigmundur és Tóri örökségét is, ezzel ő lett a második leghatalmasabb ember nevelőapja után.
983-ban Sigmundur és Tóri a Haakon Jarltól kapott hajókkal visszatértek Feröerre. Øssurt a skúvoyi csatában megölték. Tróndur tűzszünetet kért, és abban állapodtak meg, hogy az egész konfliktus elrendezését Haakon Jarl ítéletére bízzák. Ő a szigetek felét Sigmundurnak ítélte, a másik felét saját birtokába vette, de hűbérbirtokként szintén Sigmundurnak adta. Tróndur elfogadta a feltételeket, Øssur fiát, Leivur Øssurssont pedig apjához hasonlóan magához vette, hogy felnevelje gøtai házában. A következő évek viszonylag nyugodtan teltek, bár Svínoyar-Bjarninak folyamatosan békéltetnie kellett Sugmundur és Tróndur között. Sigmundur többször Norvégiába hajózott, de a 988 és 994 közötti éveket valószínűleg Feröeren töltötte.
A kereszténység felvétele és a norvég uralom kezdete thumb|300px|right|Sigmundur Brestisson sírja Skúvoy temetőjében A viking honfoglalás kezdetétől, 825-től Sigmundur Brestisson 998-as hittérítéséig a feröeriek a régi viking isteneket tisztelték. A legnépszerűbb Thor, a hadisten volt.
Olaf Tryggvasson, aki 994-ben Æthelred angol királynál megkeresztelkedett, 995-ben váltotta Haakon Jarlt a norvég királyi trónon, és még ebben az évben megtérítette Norvégiát. 997-ben meghívta magához Sunmørébe Sigmundur Brestissont, aki a hatására szintén keresztény hitre tért. A következő ébben a király arra kérte, hogy térjen vissza Feröerre, és térítse keresztény hitre az ott élőket. Sigmundur némi ellenkezés után beleegyezett, a király pedig kinevezte egész Feröer urává, és papokat adott mellé.
A Tinganesre összehívott Althingnek a kereszténység felvételét javasolta, ez azonban nagy ellenállást váltott ki a Tróndur által befolyásolt parasztok körében. 999-ben végül erőszakosabb módszerekkel vitte sikerre a térítést: harcosok élén saját házában lepte meg Tróndurt, aki a halál helyett a keresztséget választotta háza népével együtt. Néhány éven belül minden feröeri felvette a keresztséget. Az ezredforduló után (1003 körül) Sigmundur skúvoyi gazdaságában templomot is emeltek. Az áttérés azonban eleinte inkább csak elméletben jelentett változást. Tróndur vonakodva megkeresztelkedett ugyan, de később gyakorlatilag visszatért a pogánysághoz, és feltehetőleg a kor szokásainak megfelelően háza népe is őt követte. A 11. század a misszionáriusok kora volt, amikor a feröeriek a pogányságból fokozatosan áttértek a kereszténységre; mindeközben azonban számos régi pogány szokás megmaradt.
1005-ben Tróndur háromszor is rátámadt Sigmundurra. Ebből az első kettő sikertelen volt, de ősszel a skúvoyi házára rontott rá túlerővel. Sigmundurnak sikerült elmenekülnie és úszva elérni Suðuroy partjait, de Tórgrímur Illi, az ottani gazda fiaival aranygyűrűjéért megölte. Sigmundur sírköve Skúvoyon a kor egyik legjelentősebb emléke a szigeteken.