A 8223-as számú mellékút egy majdnem 9 kilométer hosszú, négy számjegyű mellékút Győr-Moson-Sopron vármegye területén, a Sokorói-dombságban. Főleg Pannonhalma összekötését szolgálja a 81-es főúttal északi irányban.
Nyomvonala
Pér belterületének északi szélén ágazik ki a 81-es főútból, annak 69+500-as kilométerszelvénye táján, délnyugat felé. Belterületi szakaszán a Szent Imre utca nevet viseli, a kisváros házait bő 2 kilométer után hagyja maga után. 2,6 kilométer után Pázmándfalu külterületén folytatódik, de a település lakott területét nem érinti, azzal ebből az irányból közúti kapcsolata sincs.
A 4. kilométerénél lépi át Győrság határát, ahol Sághalomalja településrész déli részén húzódik el, majd egymástól alig száz méterre két elágazása is következik, előbb északnyugat, majd délkelet felé. Mindkét útvonal a 8222-es út része, így értelemszerűen a két elágazás között a 8222-esnek és 8223-asnak nyúlfarknyi közös szakasza van (kilométer-számozás tekintetében megegyező irányban számozódva). Győrság központját az út 5,3 kilométer után éri el, ott az Országút utca nevet viselve vezet végig a falun.
A 7. kilométere táján éri el a belterület szélét és egyben Pannonhalma határát, onnan délnek fordul. A hátralévő szakaszán egy darabon még Écs keleti határszélét is érinti, de végül teljesen pannonhalmi területen fejeződik be, aránylag szokatlan módon – négy számjegyű út létére – egy öt számjegyű útvonalba, a 82 122-es számú mellékútba beletorkollva. Vonalvezetése alapján valószínű, hogy korábban a belvárosig tarthatott és a 8224-8225-ös utak (régi) keresztezésénél érhetett véget.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 8,796 kilométer.
Története
Települések az út mentén
Pér (Pázmándfalu) Győrság (Écs) Pannonhalma
Források
Jegyzetek
08223 Kategória:Pannonhalma