Szedő Lajos (Budapest, 1920. március 3. – Budapest, 1965. szeptember 12.) magyar színész, színházigazgató, dalszövegíró, színpadi szerző.
Életpályája 1936-ban, 16 évesen vándorszínészként indult pályája. Többek között játszott Kassán, 1950-től a Dunántúli Népszínház társulatában Győrben, 1951-től a debreceni Csokonai Színházban, 1959-től a szolnoki Szigligeti Színházban. 1962-től az Állami Déryné Színház és a Tarka Színpad tagja volt. A háború után három évig Szolnokon színházigazgatóként működött. Színészi munkája mellett operettek, zenés vígjátékok átdolgozásával, műfordítással, dalszövegírással és rendezéssel is foglalkozott.
Fontosabb színházi szerepei
Színpadi műveiből Szedő Lajos: Világvége Piripócson Szedő Lajos – Bíró Attila: Kint vagyunk a vízből Szedő Lajos – Behár György: Éjféli randevú
Rendezéseiből Siegfried Geyer – Robert Kätscher: Gyertyafénykeringő (Csokonai Színház, Debrecen) Jurij Szergejevics Miljutyin: Havasi kürt (Csokonai Színház, Debrecen)
Források
Színházi kislexikon, Gondolat kiadó, Budapest 1969.
Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1965-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek