Szabó Adorján Aladár OPraem (Kassa, 1868. március 12. – Kassa, 1950. április 7.) római katolikus pap, premontrei szerzetes, kanonok, szerzetesi házfőnök, főgimnáziumi tanár, majd igazgató, történész, levéltáros, majd levéltári igazgató, nyelvész, tankönyvíró.
Élete 1886-ban lépett Jászón a premontrei rendbe. 1891-ben szentelték pappá. 1890-ben lett főgimnáziumi tanár lett Rozsnyón, majd 1891-ben Kassán. 1897-től konventi tag Jászón és 1898 óta ismét tanár Kassán. 1914-től házfőnök, illetve gimnáziumi igazgató. 1921-ben Leleszen lett házfőnök, egyben országos főlevéltárnok címet is kapott. 1934-ben Kassán nyugalomba vonult. Ennek ellenére 1936-tól a Jászón a leleszi országos levéltár igazgatójává nevezték ki. 1938-ban Kassán házfőnök lett, de 1939-ben végleg nyugalomba vonult. Ezt követően már csak írásai jelentek meg. 1950-ben hunyt el Kassán 82 éves korában hosszú és termékeny élet után.
Művei Folyóiratcikkek Cikkei a Fővárosi Lapokban (1893. finnből ford. beszély); a kassai főgimnáziumi Értesítőjében (1899. Conservations-Lexikon per története, különnyomatban is, 1903. II. Rákóczi Ferencz nagyanyja és édesanyja); a Felsőmagyarországban (1899. Pogány apáczák a régi Rómában); a kassai Kazinczy-kör Évkönyvében (1904. Epizódok a kurucz szabadságharczból) jelentek meg. Írt még a Pannoniába, Kassa Vidékébe, Nagybányába, M. Államba és a Vasárnapi Ujságba.
Önállóan megjelent művei Magyar nyelvtan mondattani alapon. I–II. rész. Budapest, 1906–1907 (Ismertette a Hivatalos Közlöny 19. sz.) II. Rákóczi Ferencz Kassa multjában. A kassai Kazinczy-kör megbizásából. Kassa, 1906 Magyar nyelvtan polgáris és középiskolák 1. és 2. osztályai számára. Budapest, 1907–1909 (Máthé Györggyel közösen) Rendszeres magyar nyelvtan és magyar olvasókönyv. A középiskolák 1-3. osztályai számára. Budapest, 1907–1909 (Máthé Györggyel közösen) Rákóczi Ferenc Kassa múltjában, Kassa, 1909 Kultúrtörténeti képek a 250 év előtti Kassáról. Egykorú idegen utazók megfigyelései alapján. 1909 Abaúj vármegye és Kassa városa az I. Rákóczi Ferenc és Thököly-féle felkelések korában 1670–1685. Kassa, 1910 A kassai jezsuiták és ferencesek végnapjai és II. József császár Kassán. Kassa, 1913 Thurzó Imre és Nyári Krisztina házassága. (Magyar főúri nász 300 évvel ezelőtt). Kassa, 1940. A kassai ferencesek a régmúlt századokban. Kassa, 1941 Hogyan helyezzük el a Rákóczi emlék szoborcsoportot? Kassa, 1941 Baróti Szabó Dávid kassai társasága. Kassa, 1942 Az Istent kereső Rákóczi. Kassa, 1943 A leleszi prépostság vázlatos története. Jászóvár, 1944 (Különnyomat a Jászóvári Premontrei Knk-r. Prépság 1944. évi névtárából)
Jegyzetek
Források
Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet - Dunaszerdahely, Szabó Adorján Aladár Szlovákiai Magyar Adatbank: Szabó Adorján Aladár
További információk Magyar Könyvészet 1906 Petrik Géza: Magyar Könyvészet 1886–1900 H. Kovács Zsigmond, Kassai irók. Kassa, 1907. 246. l.
Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Magyar premontrei szerzetesek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar levéltárosok Kategória:Magyar kanonokok Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Kassaiak Kategória:1868-ban született személyek Kategória:1950-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar tankönyvírók