A Renault RS20 egy Formula–1-es versenyautó, melyet 2020-ban a Renault F1-es csapata versenyeztetett. Pilótái az ausztrál Daniel Ricciardo és a francia Esteban Ocon voltak.
Áttekintés A teszteken nagyon sokáig csak fekete próba-festéssel lehetett látni, tényleges, sárga-fekete festését az első, ausztrál nagydíjon mutatták volna csak be, ám ez a futam elmaradása miatt meghiúsult. 2021-ben az Alpine névre átkeresztelt csapat ennek a kasztninak az áttervezett változatával versenyzett.
Ez volt az utolsó Renault, melyet Nick Chester tervezett, helyét a McLarentől átigazolt Pat Fry vette át szezon közben. Közreműködött még Dirk de Beer is, aki 2013 után tért vissza egy williamses kitérő után. Külsőre a legjellegzetesebb áttervezett rész az orr, melynek vége egészen keskeny és lekerekített volt az eredeti tervek szerint, a végleges változatban pedig a Mercedes és a Racing Point megoldásához hasonlóan egy szélesebb kerek részben végződik.
A szezon Az előző évi kiábrándító eredmények után a csapat eltökélte, hogy megszerzi a konstruktőri harmadik helyet. Ebben valamennyien motiváltak voltak, Ricciardo pedig kijelentette, hogy fogadást kötött a csapatfőnök Cyril Abiteboul-lal: ha dobogós helyezést ér el, akkor a főnök fel kell, hogy varrasson magára egy általa kiválasztott mintájú tetoválást.
Az évad mindenesetre nem indult jól: Ricciardo kiesett, Ocon pedig csak a nyolcadik lett Ausztriában, a stájer nagydíjon pedig ugyanez lett a végeredmény, csak fordítva. Ezt követően azonban folyamatosan szerezték a pontokat, egyedül a spanyol versenyen nem sikerült egyiküknek sem ez. Így kiélezett verseny alakult ki a konstruktőri harmadik helyért a hasonlóan jól szereplő Racing Pointtal és a McLarennel. A szoros verseny miatt a Renault folyamatosan óvással élt a Racing Point RP20-as versenyautó szabályosságával szemben, ami eredményre vezetett. Ricciardo kétszer is dobogót szerzett: először a Nürburgringen, majd Imolában lett harmadik, Ocon pedig a drámai befutójú szahír nagydíjon lett második. Végül a csapatnak meg kellett elégednie az ötödik pozícióval.
Fernando Alonso is kipróbálhatta az autót, aki a "fiatal versenyzők" év végi tesztjén vihette először pályára (valójában azért vehetett rajta részt, mert az évad során nem vezetett Formula–1-es nagydíjon).
Eredmények ÉvCsapatMotorAbroncsVersenyzőkNagydíjakPontHelyezésAUTSTYHUNGBR70ESPBELITATUSRUSEIFPOREMITURBHRSAKUAE2020Renault DP World F1 TeamRenault E-Tech 20Daniel RicciardoKI88414114645393107591815.Esteban Ocon8KI14681358KI7KI8KI11927
† – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át.
Félkövérrel jelölve a leggyorsabb kör
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:2020-as Formula–1-es autók Kategória:Renault F1