Sarah J. Maas (New York, 1986. március 5. – ) amerikai fantasyregény-író, aki leginkább a 2012-ben debütáló Üvegtrón, és a 2015-ben megjelent Tüskék és rózsák udvara műveiről ismert. Legújabb munkái közé tartoznak a Föld és vér háza (2020), az Ég és lélegzet háza (2022) és a Láng és árny háza (2024) című kötetek, melyek a Crescent City című sorozatának részei. A sorozat harmadik kötete 2024. január 30-án jelent meg angol nyelven. A magyar nyelvű megjelenésről egyelőre nincs hír.
Ifjúkora Sarah J. Maas 1986. március 5-én született New Yorkban. 2008-ban Maas magna cum laude diplomát szerzett a New York-i Oneida megyei Clintonban, a Hamilton Főiskolán. Vallástudomány szakon végzett és kreatív írást is tanult.
Magánélete Maas és férje Pennsylvania-ban élnek. 2018 júniusában született meg fiuk Taran, 2022 februárjában pedig lányuk, Sloane.
Irodalmi pályafutása Maas tizenhat évesen kezdett bele debütáló regényének, az Üvegtrónnak a megírásába. Miután néhány fejezettel elkészült, Maas megosztotta írását a FictionPress.com oldalán, ahol az egyik legnépszerűbb történetté vált. Később eltávolították az oldalról, amikor Sarah úgy döntött megpróbálja kiadatni a regényt. A sorozat cselekménye Hamupipőke történetén alapul, azon elgondolásból kiindulva, hogy: "Mi történne, ha Hamupipőke nem szolga lenne, hanem egy gyilkos? És mi van akkor, ha nem részt vesz a bálon, hanem helyette meg akarja ölni a herceget?"
2008-ban kötött szerződést az ügynökével, Tamar Rydzinskivel, a Laura Dial Irodalmi Ügynökségnél. Az Üvegtrón kiadásának jogait 2010 márciusában vásárolta meg a Bloomsbury kiadó. A sorozat 15 országban jelent meg, és 35 nyelven olvasható. Az első regény megjelenése előtt Sarah számos előzménynovellát is írt a világhoz, amelyet Az orgyilkos pengéje és más történetek c. kötetben gyűjtöttek össze. A sorozat második része, az Éjkorona a megjelenését követően felkerült a New York Times fiatal felnőtteknek szóló bestsellerek listájára (2013). A zárókötet, a Felperzselt királyság 2018. október 23-án jelent meg, így a kész sorozat összesen hét kötetből áll (a magyar kiadás – az utolsó részt kettébontva – nyolc kötetben jelent meg).
A Tüskék és rózsák udvara Maas második sorozata a hagyományos A szépség és szörnyeteg történet újragondolása. A trilógia első könyve 2009-ben íródott, de csak 2015-ben jelent meg, és azonnal helyet kapott a New York Times bestseller listáján. A negyedik könyv (Court of Silver Flames) várhatóan 2021 február 16-án jelenik meg.https://www.goodreads.com/book/show/31050237-a-court-of-silver-flames 2015 szeptemberében jelentették be, hogy a Mark Gordon Company televíziós jogokat szerzett a Tüskék és rózsák udvara megfilmesítésére.
2018. május 16-án Sarah J. Maas bejelentette harmadik, illetve első felnőtt fantasy sorozatának megjelenését Crescent City néven. Az első könyvet A Föld és a vér házát a Bloomsbury adta ki 2020. március 3-án. Magyarországon 2021. január 8-án jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában.
Publikációk Üvegtrón A sorozat kötetei Üvegtrón (Throne of Glass, 2012. augusztus 2.) Éjkorona (Crown of Midnight, 2013. augusztus 15.) A tűz örököse (Heir of Fire, 2014. szeptember 2.) Árnyak királynője (Queen of Shadow, 2015. szeptember 1.) Viharok birodalma (Empire of Storms, 2016. szeptember 6.) A hajnal tornya (Tower of Dawn, 2017. szeptember 5.) Felperzselt királyság (Kingdom of Ash, 2018. október 23.)
Kiegészítők Az orgyilkos pengéje (The Assassin's Blade, 2014) Throne of Glass Coloring Book (2016) The World of Throne of Glass
Tüskék és rózsák udvara A sorozat kötetei Tüskék és rózsák udvara (A Court of Thorns and Roses, 2015. május 5.) Köd és harag udvara (A Court of Mist and Fury, 2016. május 3.) Szárnyak és pusztulás udvara (A Court of Wings and Ruin 2017. május 2.) Fagy és csillagfény udvara (A Court of Frost and Starlight, 2018. május 1.) Ezüst lángok udvara (A Court of Silver Flames, 2021. február 16.)https://bookstr.com/article/sarah-j-maas-announces-a-court-of-silver-flames/
Kiegészítők A Court of Thorns and Roses Coloring Book (2017)
Crescent City Föld és vér háza (House of Earth and Blood, 2020) Ég és lélegzet háza (House of Sky and Breath, 2022) “Láng és árny háza” (House of Flame and Shadow, 2024)
Egyéb művei The Starkillers Cycle (2014, ingyenes online könyv, elérhető Tumblr-en Susan Dennard társszerzője) Az istenek alkonya (Twilight of the Gods) Macskanő: Lélektolvaj (Catwoman, 2018)
Magyarul megjelent művei Catwoman. Macskanő. Lélektolvaj; ford. Szabó Krisztina; Könyvmolyképző, Szeged, 2020 (Vörös pöttyös könyvek)
Üvegtrón sorozat Throne of glass. Üvegtrón; ford. Varga Csaba; Könyvmolyképző, Szeged, 2013 (Vörös pöttyös könyvek) Crown of midnight. Éjkorona. Az Üvegtrón folytatása; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2014 (Vörös pöttyös könyvek) Heir of fire. A tűz örököse. Az Éjkorona folytatása; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2015 (Vörös pöttyös könyvek) The assassin's blade. Az orgyilkos pengéje. Az Üvegtrón előzményei; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2015 (Vörös pöttyös könyvek) Queen of shadows. Árnyak királynője. A Tűz örököse folytatása; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2016 (Vörös pöttyös könyvek) Empire of storms. Viharok birodalma. Az Árnyak királynője folytatása; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2017 (Vörös pöttyös könyvek) Tower of dawn. A hajnal tornya; ford. Szabó Krisztina; Könyvmolyképző, Szeged, 2018 (Vörös pöttyös könyvek) Kingdom of ash. Felperzselt királyság, 1-2. Üvegtrón sorozat befejező része; ford. Szabó Krisztina; Könyvmolyképző, Szeged, 2019 (Vörös pöttyös könyvek)
Tüskék és rózsák udvara sorozat A court of thorns and roses. Tüskék és rózsák udvara; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2016 (Zafír pöttyös könyvek) A court of mist and fury. Köd és harag udvara; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2017 (Zafír pöttyös könyvek) A court of wings and ruin. Szárnyak és pusztulás udvara; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2019 (Zafír pöttyös könyvek) A court of frost and starlight. Fagy és csillagfény udvara; ford. Hetesy Szilvia; Könyvmolyképző, Szeged, 2019 (Zafír pöttyös könyvek) A court of silver flames. Ezüst lángok udvara; ford. Szabó Krisztina; Könyvmolyképző, Szeged, 2021 (Zafír pöttyös könyvek)
Crescent City sorozat 1. House of earth and blood. Föld és vér háza; ford. Szabó Krisztina; Könyvmolyképző, Szeged, 2020 (Zafír pöttyös könyvek) 2. Ég és lélegzet háza; ford. Szabó Krisztina; Könyvmolyképző, Szeged, 2022 (Zafír pöttyös könyvek) 3. Láng és árny háza; ford. Szarkáné Sándor Alexandra Valéria; Könyvmolyképző, Szeged, 2024 (Zafír pöttyös könyvek) Díjak ÉvDíjKategóriaKönyvEredmény2012Publishers Weekly -ÜvegtrónStarred review2012RT Book Reviews -ÜvegtrónTop Pick2013IsinglassTeen Read Award—Grades 6-8Üvegtrón2013Kirkus Reviews -ÉjkoronaStarred Review2013RT Book Reviews -ÉjkoronaTop Pick2014RT Book Reviews -A tűz örököseTop Pick2014School Library Journal -A tűz örököseStarred Review2015Eliot Rosewater IndianaHigh School Book Award—Grades 9-12Üvegtrón2015Sequoyah Book AwardHigh SchoolÜvegtrón2015Goodreads Choice AwardYoung Adult FantasyÁrnyak királynője2015RT Book Reviews -Árnyak királynőjeTop Pick2015Booklist -Tüskék és rózsák udvaraStarred Review2015LibraryReads -Tüskék és rózsák udvaraStarred Review2015RT Book Reviews -Tüskék és rózsák udvaraTop Pick2016Colorado Blue Spruce AwardYoung AdultÜvegtrón2016Nutmeg Book AwardTeenÜvegtrón2016RT Book Reviews -Viharok birodalmaTop Pick2016Tayshas ReadingYoung AdultTüskék és rózsák udvaraCommended2016Goodreads Choice AwardYoung Adult FantasyKöd és harag udvara2017Dragon AwardYoung Adult/Middle-Grade NovelSzárnyak és pusztulás udvara2017Goodreads Choice AwardYoung Adult FantasySzárnyak és pusztulás udvara2018Kirkus Reviews -Macskanő: LélektolvajStarred Review2018Goodreads Choice AwardYoung Adult FantasyFelperzselt királyság2018Dragon AwardYoung Adult/Middle-Grade NovelFagy és csillagfény udvara2020Booklist -Föld és vér házaStarred Review
Jegyzetek
Külső linkek Hivatalos weboldal
Fordítás
Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:New York-iak Kategória:Amerikai fantasyszerzők