Bihal Roland (Kecskemét, 1988. január 26. –) magyar énekes, dalszerző, dalszövegíró, szinkronhang. A Megasztár 6 tehetségkutató 8. helyezettje.
Élete Szülővárosában a Mátyás Király Általános Iskolában kezdte tanulmányait, majd a Kandó Kálmán Szakközépiskolában érettségizett 2006-ban. 2012-ben a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán mérnökinformatikusként szerzett diplomát. 2013-tól Budapesten él, ahol a művészetek mellett az eredeti szakmájában is elhelyezkedett. 2021-ben megházasodott, majd 2022-ben megszületett kisfia, Bihal Benjamin.
2022-től szinkronszínészként is hallható több filmes produkcióban.
Zenei pályafutása 15 éves kora óta zenekarokban énekel. Az első ismertebb formáció a No thanx zenekar volt, ahol a korábbi énekest váltotta 2009-2011 között. Ez alatt az idő alatt megjelent a „Se kép, se hang” című videóklip és nagylemez, amelyet az EMI lemezkiadó adott ki. Mivel a nagy áttörés nem történt meg, a zenekarral egyeztetve 2012-ben jelentkezett a Megasztár 6-ba szólóénekesként, ahol 8. helyezést ért el. A műsor után a többi megasztárossal együtt Caramel turnéján vett részt, mint vendégénekes.
2014-ben megjelent első szóló dala „Kell egy újabb esély” címmel, amelynek dalszövegírója és szerzője is. A videoklipet a Music Channel mutatta be először.
2014-2018 között a Bihal Roland & The CREW formációval koncertezett, és ekkor már fel is költözött a fővárosba. Abban az időszakban jelent meg „Többet érsz” című daluk, amelyet a Rock rádiók kiemelt rotációban játszottak. A Szevasz Nyár Zenei tehetségkutató Világzene/lightrock kategória nyertese és az EFOTT fesztivál tehetségkutatójának döntős zenekara is lettek ebben az időszakban. 2017-ben megjelent a „Sterbinszky & Vasco feat. Bihal Roland – Szállj” című dal, amely abban az évben a Lesz fesztivál himnusza lett. 2019-ban „Ugyanarra tartunk” című második szólóénekesi dala jelent meg, amelynek premierje a Petőfi Rádióban volt. 2019-2021 PartYssimo zenekar énekeseként járta az országot, ahol többek között Nagy Ervin és Nyári Diána esküvőjén is énekelt.
2021-ben csatlakozott az EVERFLASH zenekarhoz, akikkel A Dal (2023) döntőjében és A Dal (2024) elődöntőjében szerepelt. Mindkét versenydalnál dalszerzőként és dalszövegíróként említik. 2024 márciusában az EVERFLASH zenekar úgy döntött más énekessel folytatja tovább, így ismét szólóénekes lett.
2023-ban a Csináljuk a fesztivált! című műsorban Sipos F. Tamás „Nincs baj, baby” dalát adta elő. 2024 januárjában szerepelt a Magyarország, szeretlek! című műsorban, ahol a piros csapatban győztesként tért haza.
2024 novemberében megjelent "NEM FELEJTEM" című új szólóénekesi dala és annak videóklipje, amelynek premierje a Petőfi TV-n volt látható.
2025 január 4-én ismét szerepelt a Csináljuk a fesztivált! című műsorban, ahol a Tankcsapda egyik slágerét az Örökké tart-ot énekelte.
"NEM FELEJTEM" című dalával bejutott a A Dal 2025 című műsorba. Az elődöntőig jutott, ahol népzenei átiratban kellett előadnia versenydalát, amelyet Madarász Gábor és Palya Bea segítségével sikerült megvalósítani.
Dalai 2013 – Kell egy újabb esély 2014 – Erre vágytál 2017 – Kell egy újabb esély – ROCK VERSION 2017 – Többet érsz 2019 – Ugyanarra tartunk 2024 – Nem felejtem 2026 – Köszönd magadnak 2026 – Mégis mit veszíthetsz?
Közreműködések 2014 – Chris Dylan feat Bihal Roland – Sun Goes Down 2017 – Sterbinszky & Vasco feat. Bihal Roland – Szállj 2020 – !nverz feat Bihal Roland – Harag szól
Zenekarok, amelyekben énekelt 2021-2024 március EVERFLASH 2019-2021 PartYssimo https://www.rockbook.hu/hirek/nagyon-atjon-kozonsegnek-hogy-en-jol-erzem-e-szinpadon-magam-interju-bihal-rolanddal 2015-2018 Bihal Roland & The Crew 2009-2011 No Thanx 2009-2009 Angeldust 2003-2008 Hangover
Jegyzetek
Források ISzDb – Szinkron adatbázis Hírös Naptár Ugyanarra Tartunk dal premier Rocbook Interjú A DAL 2023 döntő
Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar énekesek
Kategória:Kecskemétiek