Baszileidész

Baszileidész (ógörögül Βασιλείδης; működött a 2. század első felében) Alexandriában működő, görög nyelven alkotó keresztény gnosztikus tanító és író, a róla elnevezett baszileidiánus iskola alapítója. Tanításának virágkorát rendszerint Hadrianus és Antoninus Pius uralkodásának idejére, hozzávetőleg 120 és 145 közé teszik. Életéről kevés biztos adat maradt fenn; művei elvesztek, nézetei főként Alexandriai Kelemen, Szent Iréneusz, Hippolütosz, Órigenész és Kaiszareiai Euszebiosz közvetítésével ismerhetők.Birger A. Pearson: „Basilides the Gnostic”. In Antti Marjanen – Petri Luomanen (szerk.): A Companion to Second-Century Christian “Heretics”. Leiden–Boston: Brill, 2005, 1–8. o. G. W. MacRae: „Basilides”. In New Catholic Encyclopedia, 2. kiadás, 2. kötet. Detroit: Gale, 2003, 147–148. o.

Baszileidész keresztény neveket, bibliai motívumokat és filozófiai fogalmakat egyesítő rendszert dolgozott ki. Az ókori egyházi szerzők a kialakuló nagyegyházi tanítástól eltérő, eretnek irányzat vezetőjeként tárgyalták. A róla szóló két legrészletesebb ismertetés azonban lényegesen különbözik egymástól: Iréneusz egy emanációs, sokszintű kozmológiát, Hippolütosz pedig a „nem-létező Istenből” és a mindenség magjából kiinduló rendszert tulajdonít neki. Emiatt a kutatásban vitatott, hogy mely tételek származnak magától Baszileidésztől, és melyek tükrözik iskolájának későbbi fejlődését.Birger A. Pearson: „Basilides the Gnostic”. In Antti Marjanen – Petri Luomanen (szerk.): A Companion to Second-Century Christian “Heretics”. Leiden–Boston: Brill, 2005, 9–26. o.

Forráshelyzet

Baszileidész tanításának rekonstruálását nehezíti, hogy egyetlen műve sem maradt fenn teljes egészében. Néhány, valószínűleg tőle származó részletet Alexandriai Kelemen idézett, más adatokat pedig olyan szerzők őriztek meg, akik kifejezetten cáfolni kívánták a gnosztikus tanításokat. A források ezért nem egyszerűen életrajzi tudósítások: polemikus, teológiai célú kivonatok, amelyek gyakran a baszileidiánus iskola későbbi nézeteit is az alapítónak tulajdoníthatják.

A legkorábbi összefüggő ismertetés Iréneusz Adversus haereses című művében olvasható. Mintegy fél évszázaddal később Hippolütosz Refutatio omnium haeresium című munkája egészen más szerkezetű tanrendszert közöl. A két beszámolót korábban gyakran úgy próbálták összeegyeztetni, hogy az egyiket Baszileidész eredeti tanának, a másikat pedig egy későbbi iskolai változatnak tekintették. Nincs azonban olyan közvetlen szövegemlék, amely ezt egyértelműen eldöntené. A modern kutatás ezért rendszerint külön tárgyalja az iréneuszi és a hippolütoszi hagyományt, és csak óvatosan állapítja meg, mi vezethető vissza magára Baszileidészre.Szent Iréneusz: Adversus haereses I, 24, 3–7.Hippolütosz: Refutatio omnium haeresium VII, 20–27.

A Nag Hammádi-i leletek jelentősen bővítették a gnosztikus irányzatokról rendelkezésre álló ismereteket, de nem tartalmaznak olyan művet, amelyet a kutatás egyöntetűen Baszileidész saját írásának tekintene. Emiatt továbbra is a töredékek, az ókori cáfolatok és a későbbi eretnekkatalógusok összevetése képezi a rekonstrukció alapját.

Élete és működése

Baszileidész születési helye, családi háttere és halálának ideje ismeretlen. Caesareai Euszebiosz kronológiai hagyománya alexandriai működését a 2. század első felére helyezi. Alexandria ebben az időszakban a Római Birodalom egyik legfontosabb kulturális központja volt, ahol görög filozófiai iskolák, zsidó írásmagyarázati hagyományok, egyiptomi vallási motívumok és különböző keresztény közösségek érintkeztek egymással. Baszileidész tanítása ebben a sokrétű szellemi közegben alakult ki.

Epiphaniosz későbbi tudósítása szerint Baszileidész Antiochiában Menandrosz köréhez tartozott, és Szatornilosz tanulótársa volt, mielőtt Alexandriába költözött. Ezt az adatot más korai forrás nem erősíti meg, ezért az antiochiai kapcsolatot lehetőségként, nem pedig bizonyított életrajzi tényként szokás kezelni.

Alexandriai Kelemen szerint Baszileidész arra hivatkozott, hogy tanítását Glaukiasztól, Péter apostol egyik értelmezőjétől vagy tanítványától kapta; más hagyomány Mátyás apostol titkos közléseit kapcsolta hozzá. Ezek az állítások a tanítás apostoli eredetének igazolását szolgálták, történeti ellenőrzésükre azonban nincs független adat. A 2. század több gnosztikus tanítója hasonló, szűk körben továbbadott hagyományra hivatkozott, míg a nagyegyházi szerzők a nyilvánosan hirdetett apostoli hagyományt és a helyi egyházak folytonosságát állították ezzel szembe.Alexandriai Kelemen: Stromateisz II, 36; IV, 81–88; V, 165; VII, 106–107.

Baszileidész legismertebb követője fia, Iszidórosz volt, aki önálló műveket is írt, és az iskola antropológiai, etikai kérdéseit továbbfejlesztette. Nem állapítható meg pontosan, hogy Iszidórosz mennyiben őrizte meg apja rendszerét, és mennyiben alakította át azt.Birger A. Pearson: „Basilides the Gnostic”. In Antti Marjanen – Petri Luomanen (szerk.): A Companion to Second-Century Christian “Heretics”. Leiden–Boston: Brill, 2005, 27–31. o.

Művei

A legbiztosabban Baszileidészhez köthető mű az Exegetica, amely Alexandriai Kelemen és más ókori szerzők szerint huszonnégy könyvből állt. Címét hagyományosan „magyarázatoknak” vagy „értelmezéseknek” fordítják. Régebbi szakirodalomban gyakran evangéliumkommentárként szerepel, de a fennmaradt töredékek alapján nem bizonyítható, hogy egyetlen kanonikus evangélium folyamatos magyarázata lett volna. Lehetséges, hogy Baszileidész saját teológiai rendszerének kifejtését kapcsolta bibliai helyek értelmezéséhez.James A. Kelhoffer: „Basilides’s Gospel and Exegetica (Treatises)”. Vigiliae Christianae, 59. évf. 2. sz. (2005), 115–134. o.

Órigenész, majd nyomában más egyházi írók „Baszileidész evangéliumáról” is beszéltek. Nem világos, hogy ez különálló, elbeszélő jellegű evangélium volt-e, a kanonikus evangéliumok átdolgozott változata, vagy egyszerűen az Exegetica sajátos tanítása alapján használt elnevezés. A modern kutatásban ezért óvatosság övezi azt az állítást, hogy Baszileidész önálló evangéliumot szerkesztett.

A források ódákat és zsoltárokat is tulajdonítanak neki, ezekből azonban nem maradt fenn biztosan azonosítható részlet. Caesareai Euszebiosz megemlíti Agrippa Castor elveszett cáfolatát, amely Baszileidész műveivel, prófétaneveivel és tanításával foglalkozott. Euszebiosz közlése arról tanúskodik, hogy az irányzat már a 2. században teológiai vitát váltott ki.Caesareai Euszebiosz: Historia ecclesiastica IV, 7, 6–8.

Tanítása

Baszileidész rendszerének központi kérdése a legfőbb, emberi fogalmakkal megragadhatatlan isteni valóság, a sokszintű kozmosz eredete, valamint az ember megszabadulása volt. A források egyetértenek abban, hogy megkülönböztette a legfelső isteni szférát a látható világot kormányzó alacsonyabb hatalmaktól, és az üdvösséget különleges ismerethez, a gnózishoz kapcsolta. A részletekben azonban az ókori beszámolók élesen eltérnek egymástól.

Az Iréneusz által ismertetett rendszer

Iréneusz szerint a meg nem született Atyától elsőként a Nousz, vagyis az Értelem származott, belőle a Logosz, majd a Phronészisz, a Szophia és a Dünamisz. Ezekből további hatalmasságok, fejedelemségek és angyalok eredtek. Az egymást követő angyali rendek 365 eget alkottak; a legalsó rend hozta létre és kormányozta a látható világot. E beszámolóban a legalsó ég főangyala azonos azzal, akit az emberek a zsidók Istenének tartottak, de nem ismerte a fölötte álló legfőbb Atyát.

A világrendben támadt zavar miatt a legfőbb Atya elsőszülött Értelme, Krisztus érkezett el az emberekhez. Iréneusz előadásában Krisztus küldetésének célja az volt, hogy a tudás által kiszabadítsa azokat, akik képesek felismerni a világot kormányzó angyali hatalmaknál magasabb isteni valóságot. A megváltás elsősorban a lélekre vonatkozott; a romlandó test nem részesült ugyanabban a végső sorsban.

Iréneusz azt is Baszileidésznek tulajdonította, hogy a keresztre feszítéskor Cirenei Simon vette fel Jézus alakját, Jézus pedig Simon alakjában elkerülte a szenvedést. Ez a tudósítás a doketista krisztológiák egyik szélsőséges változatát képviseli. Mivel a tételt a Baszileidésznek tulajdonítható töredékek nem erősítik meg, több kutató felvetette, hogy Iréneusz itt a későbbi baszileidiánus hagyományt vagy egy másik gnosztikus csoport tanát kapcsolta az alapítóhoz.

A patrisztikus források az Abrasax vagy Abraxas nevet is összekapcsolják a 365 éggel és azok legfőbb kormányzójával; a név görög betűinek számértéke 365. A késő ókori, ilyen feliratot viselő gemmák és amulettek azonban különböző vallási és mágikus környezetből származnak, ezért nem mindegyik tekinthető baszileidiánus emléknek.

A Hippolütosz által ismertetett rendszer

Hippolütosz beszámolója nem az emanációk sorával kezdődik, hanem a minden meghatározást meghaladó „nem-létező Istennel” (ouk ón theosz). A kifejezés nem egyszerűen az isteni valóság hiányát jelenti, hanem azt, hogy Isten nem sorolható a létező dolgok közé, és róla a teremtményekre alkalmazott fogalmak nem állíthatók változatlan értelemben. Ebből a kimondhatatlan princípiumból jött létre a „világmag” vagy „mindenségmag” (panszpermia), amely lehetőség szerint magában foglalta a később kibontakozó valóság egészét.

A világmagban háromféle fiúság rejlett. A legfinomabb fiúság közvetlenül a legfőbb Istenhez emelkedett; a második a Szentlélek segítségével jutott a felső határig; a harmadik a kozmoszban maradt, és fokozatos megtisztulásra szorult. A világmagból emelkedett ki a Nagy Arkhón, aki a felső kozmikus szférát, az Ogdoadot kormányozta, majd egy második arkhón a Hebdomadot. Mindkét uralkodó saját világának legfőbb istenének vélte magát, mert nem ismerte a fölöttük álló valóságot.

Hippolütosz szerint az evangélium olyan kinyilatkoztatott ismeretként jutott el az arkhónokhoz és fiaikhoz, amely tudatosította bennük saját korlátozottságukat. Jézus működése a világban maradt harmadik fiúság felemelését szolgálta. A folyamat végén minden alkotóelem a neki megfelelő helyre tér vissza, majd a legfőbb Isten „nagy tudatlanságot” bocsát az alsó világokra, hogy azok ne vágyakozzanak olyan állapot után, amely természetük szerint nem illeti meg őket.

Ebben a rendszerben Baszileidész kifejezetten elutasította az örökkévaló anyag és a hagyományos emanáció szükségességét. Ezért a tanítás egyszerű „anyag–szellem dualizmusként” való összefoglalása félrevezető lenne. A Hippolütosz által közölt változat inkább monisztikus és fejlődésszerű kozmogóniát mutat, jóllehet élesen hierarchikus különbséget tesz a lét szintjei között.

Hit, gondviselés és erkölcstan

Alexandriai Kelemen elsősorban Baszileidész és követői etikai, antropológiai nézeteit idézte. A hitet Baszileidész veleszületett vagy a lélekben előzetesen jelen levő képességként értelmezhette, amelyet Krisztus megjelenése tesz ténylegesen működővé. Ez az elképzelés kiválasztott csoportokhoz kötötte a magasabb ismeret befogadását, de a fennmaradt töredékek nem támasztják alá, hogy Baszileidész minden esetben mereven szembeállította volna a hitet és a gnózist.

A szenvedést és a keresztényüldözéseket a gondviselés, az ítélet és a lélek korábbi állapota felől magyarázta. Kelemen azért bírálta, mert ez a felfogás a szenvedő gyermekek és a hitükért üldözöttek megpróbáltatásait is személyes vagy korábbi bűnhöz kapcsolhatta. Órigenész Baszileidészhez kötötte a lélekvándorlás olyan változatát is, amelyben a földi élet szenvedései korábbi vétkek következményei lehettek; a közvetett forráshely miatt ennek pontos formája bizonytalan.