A légikísérő (eredeti cím: The Flight Attendant) egy 2020-as amerikai streaming televíziós sorozat Chris Bohjalian azonos című, 2018-as regénye alapján. A főszerepben Kaley Cuoco látható. Amerikában az HBO Max, Magyarországon pedig az HBO Go sugározza 2020. november 26-a óta. Az HBO Max megjelenése óta pedig ott található meg. A sorozat eredetileg egy minisorozatnak szánták, később, 2020 decemberében a HBO Max berendelte a 2. évadot5. A második évad 2022. április 21-én került bemutatásra. 6

Cselekmény

Cassie Bowden légiutas kísérő, aki meggondolatlan alkoholista, beleértve a repülés közbeni ivást is, aki a járatok közti idejét olyan férfiakkal tölti, akiket alig ismer, beleértve azokat az ügyfeleket is, akiket repülés közben ismer meg. Egyik reggel egy bangkoki szálloda egyik szobájában ébred, másnaposan, megosztva az ágyát az előző este utolsó járatának egyik utasának holttestével. Fél attól, hogy felhívja a rendőrséget, így folytatja reggelét, mintha mi sem történt volna, csatlakozva a többi légiutas kísérőhöz és a repülőtérre tartó pilótához. New Yorkban az FBI ügynökei találkoznak vele, akik megkérdőjelezik a legutóbbi bangkoki leépítésével kapcsolatban. Még mindig nem tudja összerakni az éjszakán történt dolgokat, arra kíváncsi, hogy ő lehet-e a gyilkos.

Szereposztás Főszereplők SzínészKarakterMagyar hangKaley CuocoCassandra BowdenMezei KittyZosia MametAnnie MouradianGáspár KataDeniz AkdenizMax ParkFehér TiborT. R. KnightDavey BowdenCrespo RodrigoGriffin MatthewsShane EvansHajdú TiborRosie PerezMegan BriscoeUdvarias AnnaMichelle GomezMiranda CroftVarga KláriColin WoodellBuckley Ware / FeliksKurely LászlóMichiel HuismanAlexander Sokolov (1. évad)Mészáros BélaMerle DandridgeKim Hammond (1. évad)Varga GabriellaNolan Gerard FunkVan White (1.évad)Novkov MátéMo McRaeBenjamin Berry (2. évad)Cheryl HinesDot Karlson (2. évad)Callie HernandezGabrielle Diaz (2. évad)Dobó EnikőJ.J. SoriaEsteban Diaz (2. évad)

Mellékszereplők SzínészKarakterMagyar hangAudrey Grace MarshallFiatal CassieEngel-Iván LiliYasha JacksonJada HarrisPeller AnnaTerry SerpicoBill BriscoeKoncz IstvánDavid IaconoEli BriscoeKenéz ÁgostonBriana CuocoCeciliaTarr JuditBruce BaekHak Oh-SeongJason JonesHank Bowden (1. évad)Szakács TiborOwen AsztalosFiatal Davey (1. évad)Mayer MarcellStephanie KoenigSabrina Oznowich (1. évad)Földes EszterAnn MagnusonJanet Sokolov (1. évad)Bajza ViktóriaBebe NeuwirthDiana Carlisle (1. évad)Egri MártaAlberto FrezzaEnrico (1. évad)Ritchie CosterVictor (1. évad)Isha BlaakerNate (1. évad)Vilmányi BenettSharon StoneLisa Bowden (2. évad)Básti JuliMae MartinGrace St. James (2. évad)Santiago CabreraMarco (2. évad)Sohre ÁgdásluBrenda (2. évad)Jessie EnnisJenny (2. évad)Erik PassojaJim Jones (2. évad)Margaret Cho Charlie Utada (2. évad)Alanna UbachCarol Atkinson (2. évad)Izabella MikoCherri (2. évad)

Epizódok

1. évad (2020)

2. évad (2022)

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:2020-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2022-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Misztikus televíziós sorozatok Kategória:Televíziós thrillersorozatok Kategória:Az HBO saját gyártású műsorai Kategória:New Yorkban játszódó televíziós sorozatok