Tóth Dániel (Budapest, 1997. október 29. –) magyar énekes, zenész, dalszerző.
Életpályája
Zenei tanulmányait nyolcévesen kezdte a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskolában. Tíz évig tanult klasszikus gitáron. Középiskolai tanulmányait a Szombathelyi Művészeti Szakgimnáziumban, majd a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban jazz-ének szakon végezte. 2017-ben felvételt nyert a Musik und Kunst Privatuniversität der Stadt Wien jazz-ének szakára, ahol 2021-ben diplomázott. 2025-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-énekművész szakán szerzett mesterdiplomát.
Énekesi pályája 2011-ben kezdődött, amikor megnyerte a Szombathely hangja elnevezésű énekversenyt. 2015-ben a Szepesi György Bárzenész Találkozó első díját, a Trilla-díjat nyerte el. 2016-ban fellépett a Savaria Szimfonikus Zenekar Hollywood Classics koncertsorozatának szólistájaként, Pejtsik Péter vezényletében. Olyan művészekkel énekelt együtt, mint Détár Enikő, Danics Dóra, Soltész Rezső és Farkas Gábor Gábriel. Számos fúvószenekarral és big banddel adott koncertet, 2020-tól a Hanság Big Band szólóénekese.
Ausztriában is több neves osztrák zenekarral énekelt. Az Albert Mair Quintettel Bécs legrégebbi jazzklubjában, a Jazzlandben lépett fel. 2019-ben énekelt a Marianne Mendt által rendezett MM Jazzfesztiválon, Sankt Pöltenben. 2018-ban a Podium Wien bécsi zenei verseny énekes/dalszerző kategóriájának harmadik helyezettje lett. Fellépett Bécs számos neves helyén, többek között a Schönbrunni kastély kertjében található Gloriette épületben. 2020-ban a HOTS Könnyűzenei Exportiroda HOTS – Songlab elnevezésű programja keretében Jake Gordon angol producerrel dolgozott együtt.
2021 novemberében a TEDxYouth@Budapest egyik előadója volt, TEDx-beszédében a tudatos zenehallgatás fontosságát emelte ki. 2025-ben a Sziget Fesztiválon is tartott TEDx-előadást, angol nyelven.
2022-ben a Nemzeti Tehetség Program támogatásával megvalósult "TALENTn Tehetségek és Sikertörténetek" elnevezésű videósorozat keretében interjú készült vele.
Daniel Toth Music című YouTube-csatornáját, melyre dalfeldolgozásokat és saját szerzeményeket tölt fel, több mint 20 ezer ember követi a világ különböző országaiból.
"Első és sokadik ránézésre is egy szerény, ám határozott kiállású, jó kisugárzású srác, ha jelent még ebben a korban bármit is az előző évszázadokból “ránk maradt” kifejezések közül az úriember, akkor talán ez a legtalálóbb. Mondjuk Sinatrát énekelni másként nagyon nem is lehet, kell hozzá – már csak a hitelesség miatt is – a megnyerő stílus, sárm és nagyvonalúság." – Büki László, vaskarika.hu (2019)
Díjak, elismerések Szombathely hangja, első helyezés (2011) Trilla-díj (2015, Szepesi György Bárzenész Találkozó – I.díj) WienXtra Podium Wien – zenei verseny, Bécs, harmadik helyezés (2018) International Songwriting Competition (USA), dalszerző verseny. "Once You Walked On Water" című dala a középdöntőbe jutott. (2022)
Diszkográfia In The Light (dal), Author’s Edition, 2017 Bennünk él (dal), Author’s Edition, 2020 Feels Like Home (EP), Author’s Edition, 2020 We Can't Find A Way (dal), Loving Heart Records, 2021 Once You Walked On Water (dal), Loving Heart Records, 2021 To Say Goodbye (dal), Loving Heart Records, 2021 Psalm 36 (dal), Loving Heart Records, 2021 A szeretet elkísér (dal), Loving Heart Records, 2022 Élet (EP), Loving Heart Records, 2023
Források Népszava.hu Dalpremier Szeretlekmagyarország.hu cikk Dalait egyedül írja és sikert sikerre halmoz a szombathelyi énekes – Vas Népe interjú Nyugat.hu interjú Divatikon.hu beszámolója a megjelent kislemezről Vaskarika.hu beszámoló Tóth Dániel énekes betörne a magyar zenei piacra – Zaol.hu cikk TEDx-előadás, TEDxYouth Budapest 2021 Nyugat.hu: Óriási lehetőséget kapott a szombathelyi Tóth Dani, interjú 2022. január Ez az a Nap! Magazin: Megjelent Tóth Dániel első keresztény kislemeze, 2023
Jegyzetek
További információ Tóth Dániel – Hivatalos oldal YouTube-csatorna
Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Magyar énekesek Kategória:Szombathelyiek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek