Gyurovszky László (Vágsellye, 1959. szeptember 30. –) magyar származású szlovák politikus, miniszter, villamosmérnök.
Életpályája 1978-ban érettségizett az érsekújvári elektrotechnikai szakközépiskolában. 1978–1983 között a pozsonyi Műszaki Főiskola villamosmérnöki karán tanult. 1983–1990 között a vágsellyei Duslo vegyipari vállalat műszakvezető technológusa volt. 1983–1986 között az Iródia résztvevője volt; lemezismertetőket, rockzenei témájú írásokat publikált. 1989 végén a Független Magyar Kezdeményezés egyik alapító tagja volt. 1990–1992 között újságíró volt; politikai cikkeket írt.
1990-ben a Nap újságírója volt. 1990-ben és 1992-ben a Független Magyar Kezdeményezés kampányfőnökeként dolgozott. 1990–1994 között a Magyar Polgári Párt alelnöke volt. 1992–1997 között a Gemma Rex Kft. ügyvezető igazgatója volt. 1992–1998 között magánvállalkozóként sporteszközöket értékesített. 1998–2008 között a Magyar Közösség Pártja tagja volt. 2002–2006 között építésügyi és régiófejlesztési miniszter volt a szlovák kormány tagjaként. 2007-től a Tiszai Vegyi Kombinát Felügyelő Bizottságának elnöke. 2008-ban kilépett a Magyar Közösség Pártjaból. 2009–2010 között a Most–Híd párt tagja volt; Rudolf Chmel nemzeti kisebbségekért felelős miniszterelnök-helyettessé történő kinevezésekor elhagyta a pártot.
Művei Rendszerváltás vagy országváltás? (tanulmány, 1994)
Források Új Szó Szlovákiai Magyar Adatbank Pázmány Péter Iskola Szlovákiai Magyar Írók Társasága Fónod Zoltán (főszerk): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004
További információk Szlovákiai magyar ki kicsoda. Főszerkesztő: Balázs F. Attila. Pozsony, AB-ART Kiadó, 2001.
Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Vágsellyeiek Kategória:Szlovák újságírók Kategória:Szlovák üzletemberek Kategória:Szlovákia miniszterei Kategória:Csehszlovákiai magyar politikusok Kategória:Magyar Közösség Pártja-tagok Kategória:Most–Híd-tagok Kategória:Szlovákiai magyarok