Schipp Ferenc (Somberek, 1939. június 4. – 2024. december 7.Elhunyt Schipp Ferenc professzor úr Hozzáférés: 2025. december 27.Elhunyt Dr. Schipp Ferenc) Akadémiai Díjas és Széchenyi-díjas magyar matematikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára és professzor emeritusa.

Pályafutása A mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumban érettségizett 1957-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát matematika-fizika szakon 1962-ben. Az egyetemi doktori fokozatát 1966-ban, a kandidátusi fokozatát 1970-ban és a tudományok doktora fokozatát 1976-ban szerezte meg.

Az ELTE oktatója 1962 óta. Ekkor még tanársegéd volt, majd adjunktus, docens és végül 1976-ban egyetemi tanár kinevezést kapott. 2009 óta professor emeritus. 1983 és 2004 között az ELTE Numerikus Analízis Tanszék tanszékvezetője volt. 1994 és 2004 között a PTE Matematika Tanszék tanszékvezetője volt.

Kutatási területe a harmonikus analízis, numerikus módszerek, irányitáselmélet és waveletek.

Több mint 150 publikációja van, 2000-nél is több hivatkozással. Több mint 30 külföldi egyetemre és matematikai intézetbe kapott meghívást élete során.

Főbb művei

Schipp Ferenc–Szabó Dániel–Turczi Gyula: Matematikai példatár. 1. f. é. 1. é. vegyészhallgatók részére; Tankönyvkiadó, Budapest, 1964 Schipp Ferenc–Szabó Dániel–Turczi Gyula: Matematikai példatár; Tankönyvkiadó, Budapest, 1967 Kósa András–Schipp Ferenc–Szabó Dániel: Közönséges differenciálegyenletek 1.; Tankönyvkiadó, Budapest, 1968 Schipp Ferenc–Varga Zoltán: Optimalizálási problémák A. Lineáris programozás; MTESZ, Budapest, 1971 (Geofizikusok matematikai továbbképző tanfolyama) Leindler László–Schipp Ferenc: Analízis 1.; Tankönyvkiadó, Budapest, 1976 Pál Jenő–Schipp Ferenc–Simon Péter: Analízis 2.; Tankönyvkiadó, Budapest, 1982 Schipp Ferenc–William R. Wade: Transforms on normed fields; JPTE, Pécs, 1995 (Leaflets in mathematics)

Kitüntetései MTA Matematikai Díj (Erdős Díj): 1978 ELTE TTK Tudományos Díj: 1988 Akadémiai Díj: 1990 Szent-Györgyi Albert-díj: 1995 Szele Tibor-emlékérem: 2000 A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje: 2004 Pro Facultate Informatica: 2007 Széchenyi-díj: 2008 Doktor et Professor Honoris Causa, ELTE: 2012 Eötvös József-koszorú: 2016 Honoris Cause Professor, PTE: 2017

Jegyzetek

Források Köszöntése a PTE-oldalán Adatlapja az ODT-oldalán

Professzori arcképcsarnok. [közreadta a] Pécsi Tudományegyetem. [ötlet és fotó Mánfai György fotóművész] Felelős kiadó Tóth József rektor [szerkesztette a PTE Marketing osztály. Dezső Krisztina, Glass Beáta]. 2003. 223.

Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:A Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettjei Kategória:Díszdoktorok Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók