Gyárfás András (Gyula, 1945. augusztus 18. –) magyar matematikus, a matematikai tudományok kandidátusa (1980), a matematikai tudományok doktora (1992), Gyárfás Miklós fia.
Életpályája
Szülei Gyárfás Miklós (1915–1992) író, költő, dramaturg, egyetemi tanár, forgatókönyvíró és Friedmann Veronika. Általános iskolai tanulmányait a Medve utcai iskolában végezte 1951–1959 között. A Toldy Ferenc Gimnáziumban tanult tovább, ahol 1963-ban érettségizett.
1963–1968 között az ELTE TTK hallgatója volt. 1968-tól az MTA SZTAKI munkatársa, 1968–1970 között tudományos segédmunkatársa, 1971–1980 között tudományos munkatársa, 1981–1991 között pedig tudományos főmunkatársa volt. 1981-ben, 1986–1988 között, valamint 1992-ben vendégadjunktus volt a Memphisi Egyetem Matematikai Tanszékén. 1985-től a gráf-hálózat csoportvezetője. 1989-től a Haladó kombinatorika előadója. 1992-től tudományos tanácsadója. 1993–1994 között a kombinatorika–matematikai fizika laboratórium vezetője volt. 1994–1995 között a Memphisi Egyetem Matematikai Tanszék meghívott egyetemi tanára volt. 1995-től a Diszkrét struktúrák csoportvezetője. Négy évig a Tennesee-i Állami Egyetem vendégprofesszora volt.
Munkássága Kutatási területe a kombinatorika és a gráfelmélet, variációk a Ramsey-témára. Két sejtéséről híres: Erdős Pállal együtt azt feltételezte, ami most az ún. Erdős–Gyárfás-sejtés, amely kimondja, hogy minden, legalább 3 minimális fokszámú gráf tartalmaz kettőhatvány hosszúságú egyszerű kört. Ő és David Sumner egymástól függetlenül (1975-ben és 1981-ben) fogalmazták meg a Gyárfás–Sumner-sejtést, amely szerint minden T fa esetében a T-mentes gráfok -korlátosak.
Díjai Grünwald Géza-emlékdíj (1975)
Források
Gyárfás András Gyárfás András. Számítástudományi élményeimből. Gyárfás András. Home. Publications. 1967-2019. Paul Erdős photos. Paul Erdős levelek. Pictures. Önéletrajz. Gyárfás András. Országos Doktori Tanács. Személyi adatlap. CSc. 1980. Matematika- és számítástudományok. MTA. DSc. 1992. Matematika- és számítástudományok. MTA. Összes tudományos és felsőoktatási közleményének száma: 166. Külföldön megjelent, figyelembe vehető tudományos közleményei: 115. Összes tudományos közleményének és alkotásainak független idézettségi száma: 979.
MTMT adatbázis. Gyárfás András publikációinak a száma 206. Független hivatkozások száma 2451.
Gyárfás András. 2021. október 30. Related Article Titles.
Gyárfás András. Google tudós. 223 tanulmányra. Hivatkozás 6841. h-index 41, i10-index 124.
További információk
Who is who Magyarországon. 7. kiadás. Zug. 2009. Hübners Who is Who. Jegyzetek
Kategória:1945-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar matematikusok Kategória:Kombinatorikusok Kategória:Gyulaiak