Moisés Isaac Caicedo Corozo (Santo Domingo, 2001. november 2. –) ecuadori válogatott labdarúgó, az angol Chelsea középpályása. A brit labdarúgás történetének legdrágább átigazolása.

Pályafutása Klubcsapatokban Caicedo 13 évesen csatlakozott az Independiente del Valle akadémiájához. 2019-ben csatlakozott első csapathoz, ahol Jonny Hansenhez hasonlították. Caicedo az ecuadori Serie A-ban egy LDU Quito elleni 1–0-s győzelem alkalmával debütált 2019. október 1-jén. 2021. február 1-jén az angol Brighton & Hove Albion szerződtette.

2023. augusztus 11-én Jürgen Klopp bejelentette, hogy a Liverpool megegyezett a Brightonnal a játékos szerződtetéséről, de kiemelte, hogy Caicedo még nem írt alá szerződést a csapattal. Ezek ellenére, mindössze pár órával később, többek között a BBC is azt írta, hogy a játékos a Chelsea csapatát választotta és nem akar a Liverpoolhoz igazolni. A londoni csapat augusztus 14-én jelentette be hivatalosan Caicedo átigazolását.

A válogatottban Caicedo a felnőtt válogatottban 2020. december 9-én debütált egy Argentina elleni 1-0-ra elvesztett Világbajnoki selejtezőn 2020. október 9-én. Profi karrierje első válogatott gólját Uruguay ellen szerezte egy 4-2-es győzelem alkalmával, 2020. október 13-án. Így ő lett az első a 21. században született játékos, aki valaha is gólt szerzett a CONMEBOL Világbajnokság selejtezőjén.

Statisztika A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGól20204120211312022111202330Összesen313

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2020. október 13. Estadio Rodrigo Paz Delgado, Quito, Ecuador 1–0 4–2 2022-es VB-selejtező 2 2021. november 16. Estadio San Carlos de Apoquindo, Santiago, Chile 2–0 2–0 3 2022. november 29. Halífa Nemzetközi Stadion, Al-Rajján, Katar 1–1 1–2 2022-es VB

Jegyzetek

Külső hivatkozások

Kapcsolódó szócikkek A legdrágább átigazolások listája a labdarúgásban

Kategória:Ecuadori labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:2001-ben született személyek Kategória:A Brighton & Hove Albion labdarúgói Kategória:A Chelsea labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2021-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2024-es Copa América labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek Kategória:Európa Konferencia Liga-győztes labdarúgók Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói