Anxhela Peristeri (Korça, 1986. március 24. –) albán énekesnő. Ő képviseli Albániát a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban, a Karma című dallal.

Magánélete Anxhela 1986. március 24-én született ortodox keresztény családba Albániában. A gimnázium elvégzése után családjával Görögországba költöztek, ahol albán származása miatt rasszizmus és diszkrimináció érte. 2001-ben indult a Miss Universe Albania címért.

Zenei karrierje 2001 decemberében részt vett volna a Festivali i Këngësban Vetëm ty të kam című dalával. 2016-ban debütált a Kënga Magjike című albán zenei műsorban Genjeshtar című dalával, amellyel a második helyen végzett, majd 2017-ben sikerült megnyernie a dalversenyt E Çmendur dalával.

2019-ben ismét indult a megmérettetésen és a harmadik helyet érte el Dikush i imi című dalával. Májusban tagja volt az Eurovíziós Dalfesztivál albán szakmai zsűrijének.

2020. október 28-án az RTSH bejelentette a 2020-as Festivali i Këngës résztvevőit, akik közt Anxhela is szerepelt Karma című dalával. December 23-án megnyerte a zenei rendezvényt, ezzel elnyerte a jogot, hogy képviselje Albániát a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban.

Diszkográfia Kislemezek Vetëm ty të kam (2001) Genjeshtar (2016) Qesh (2017) I Joti (2017) E Çmendur (2017) Shpirti ma di (2018) Pa Mua (2018) Maraz (2019) Shpirt I Bukur (2019) Dikush I imi (2020) Dashni (2020) Lujta (2020) Karma (2020)

Közreműködések Bye Bye (2015, Marcus Marchado) Ska Si Ne (2015, Aurel, Blerina & Erik Lloshi) Llokum (2016, Gold Ag & Labi) Insanely in Love (2018, Kastriot Tusha) Fiksim (2019, Gold Ag) Ata (2020, Sinan Vllasaliu)

Jegyzetek

Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Albán énekesek