A königsbergi kastély vagy königsbergi vár (németül: Königsberger Schloss, oroszul: Кёнигсбергский замок – Kjonyigszbergszkij zamok) az egykori kelet-poroszországi Königsberg (1946 óta Kalinyingrád) központjában álló kastély volt. Az egy balti porosz erődítmény helyén a 13. században a Német Lovagrend által emelt épület a város 1946-os szovjet elfoglalásáig Poroszország egyik legfontosabb műemlékének és a német történelem egyik meghatározó helyszínének számított: a Német Lovagrendi állam központjául szolgáló vár 1525-től a Porosz Hercegség, I. Frigyes a kastély templomában történő porosz királlyá való koronázása után pedig 1701-től a Porosz Királyság hatalmi központja, temploma a porosz királyok hagyományos koronázótemploma. Az épület pincéjében működött a kultúrtörténeti jelentőségű Blutgericht borpince. A második világháborúban teljesen kiégett épület romjait 1968-69 között Leonyid Brezsnyev szovjet államfő személyes utasítására robbantották fel. A kastély helyén ma Kalinyingrád központi tere, illetve a Szovjetek Házának torzója áll. A Szovjetunió felbomlása óta olykor napirendre kerül a kastély teljes vagy részleges újjáépítésének terve.
Fekvése A vár a történelmi Königsberg központjában, az azt alkotó három egykori város Altstadt nevű városának egy kisebb emelkedésen feküdt; messziről látható 84 méter magas tornya meghatározó eleme volt a königsbergi városképnek. A négyszögletes alaprajzú építményt a város néhány jelentős történelmi tere és utcája övezte:
nyugatról: a Gesekusplatz és a Kanstraße,
északról: a Schlossstraße (Kastély utca), északkeletről: a Münzplatz, illetve a Kastély-tó (németül Schlossteich, oroszul Нижний пруд – Nyizsnyij prud vagy Замковый пруд – Zamkovij prud), keletről: a Schlossplatz (Kastély tér), délről: az Altstädtische Bergstraße, délnyugatról: a Kaiser-Wilhelm-Platz (Vilmos császár tér), a város egyik központi tere és villamoshálózatának origója.
A kastély déli és nyugati lejtőit a Kastélyterasz (németül Schlossterasse) emlékművekkel és dús növényzettel díszített lépcsői és kapui foglalták el.
A második világháborúban súlyos károkat szenvedett königsbergi belvárost a várral együtt a szovjet hatóságok a háború befejeztével szisztematikusan eltörölték a föld színéről. A vár helyén ma Kalinyingrád Központi tere (oroszul Центральная площадь – Centralnaja ploscsagy) illetve a Szovjetek Házának (oroszul Дом Советов – Dom Szovetov) 1970 óta befejezetlen torzója áll. A teret nyugatról a várost észak-déli irányban átszelő Lenin sugárút (oroszul Ленинский проспект – Leninszkij proszpekt), délről a kelet-nyugati irányú Moszkvai sugárút (oroszul Московский проспект – Moszkovszkij proszpekt), északról pedig a Sevcsenko utca (oroszul ул. Шевченко) határolja. A tér déli oldalán nyomokban még látható az egykori várterasz fala. Egy 2012-ben megkezdett ásatás folyamán feltárásra került a vár egykori nyugati szárnyának alapzata.
Története
Lovagrendi időszak (1255–1525) bélyegkép|A Haber-torony, a vár legrégebbi, a 20. századig fennmaradt része A későbbi vár helyén a kezdetekben a terület eredeti lakói, a balti poroszok által emelt Tuwangtse vagy Twangstse elnevezésű fa erődítmény állt, mely rálátást biztosított a Prégel folyóra, illetve a Szambia-félsziget egy jelentős részére. A területet pogány lakossága ellen a Német Lovagrend által a 13. századtól indított kereszteshadjárat folyamán a porosz erőd helyén 1255-ben építettek a lovagok egy ideiglenes fa- és földvárat. Az 1257-ben kőből újjáépített lovagrendi várat a kereszteshadjáratokat vezető II. Ottokár cseh király tiszteletére kezdték Königsberg, azaz a 'király hegye' néven emlegetni. Ez a kezdetleges vár sikeresen állt ellen a porosz három éven át tartó, 1260-ban kezdetét vevő második felkelésének (németül Zweiter Prußenaufstand). A vár nagyszabású kiépítése igazán ezen felkelés leverése után kezdődött meg, ekkor épült fel a dupla várfalgyűrű és annak 9 tornya, melyek közül egyedül a Haber-torony maradt fenn a 20. századig.
A vár körül kezdtek kialakulni a később Königsberg városát alkotó Altstadt, Kneiphof és Löbenicht települések, illetve a vár közvetlen fennhatósága alá tartozó ú.n. "freiheitoknak" nevezett települések és uradalmak, melyek a későbbi város egyes városrészeinek magvainak tekinthetők. A vár maga, illetve a körülötte fekvő terület Schlossfreiheit néven egészen 1808-ig, az egyik Königsberget alkotó városhoz nem tartozó, önálló közigazgatási egységet képzett. A Schlossfreiheit uralma alá tartoztak a Burgfreiheit, Neue Sorge, Roßgarten, Sackheim ésTragheim nevű freiheitok, melyek később Königsberg egy-egy jelentős negyedét képezik.
A 14. század végére kialakult a későbbi kastély négyszögletes alapjait egészen a 20. századig meghatározó védművek rendszere. Az egykori magtár (németül Kornhaus) falain felépült a Lovagrendi állam bírósága (németül Oberlandesgericht), a vár nyugati felében pedig a vártemplom a hozzátartozó konventtel (n. Konventshaus), refektóriummal (n. Remter) és gyülekezési teremmel (n. Kapitelsaal), a kapcsolódó északi szárnyban pedig a rend marsalljának lakása (n. Wohnung des Ordenmarschalls) valamint az ispotály (n. Firmarie) és a gótikus harangtorony, a későbbi átépítések során 84 méteres magasságot elérő Schlossturm. A marsalli lakás, a refektórium és az ispotály gótikus bordázott boltozatú belső terei egészen a kastély végleges pusztulásáig fennmaradtak.
Az addig a Lovagrendi Állam központjául szolgáló Marienburg vár (magyarul Máriavár, ma Malbork, Lengyelország) 1457-es elvesztése után 1525-ig Königsberg vára szolgált a Német Lovagrend nagymesteri székhelyeként illetve ezen szerepénél fogva a lovagrendi állam tulajdonképpeni közigazgatási és hatalmi központjaként.
Hercegi időszak (1525–1701) bélyegkép|A hercegi időszakban épült reneszánsz György-Frigyes szárny makettje A vár 1525-től a porosz hercegek székhelyéül, a 17. századtól pedig a brandenburgi választófejedelmek egyik rezidenciájaként szolgált. Az 1511 és 1525 között a Német Lovagrend utolsó nagymestereként regnáló Albert brandenburgi őrgróf a lovagrendi állam dinasztikus hercegséggé történő alakításával a königsbergi vár funkcióját is automatikusan megváltoztatta. Az addig főleg katonai központként szolgáló lovagrendi várat (németül Ordensburg) hercegi lakhellyé kellett átalakítani, melynek meg kellett felelnie az új állam reprezentációs és adminisztrációs igényeinek. A nürnbergi Friedrich Nußdörfer építőmester által vezetett átépítések során az addigi erőd jellegű gótikus vár számos reprezentációs és lakótérnek illetve az államigazgatás apparátusának helyet adó épületszárnnyal egészült ki. Főleg a hercegnéi lakosztály és az udvartartás igényeit kiszolgáló terek kialakítása már reneszánsz stílusban történt meg; az új szárnyban került elhelyezésre a pompás ezüstborítós köteteiről a német államok szerte híres hercegi könyvtár, a Silberbibliothek. A későbbi hercegek uralkodása alatt történő folyamatos bővítések és védelmi funkciójának során az egykori vár mindinkább egy reneszánsz lakóvár (németül Wohnburg) illetve várkastély képét kezdte felölteni. I. György-Frigyes herceg uralkodása alatt épült fel a kívül reneszánsz, belül téglagótikus stílusú reprezentatív Kastélytemplom (németül Schlosskirche), illetve a sokáig a német területek legnagyobb termének számító, 84 méter hosszúságú Moszkovita terem (németül Moskowitersaal), továbbá számos fejedelmi fogadóterem, illetve a königsbergi területi bíróságnak (németül Oberlandesgericht Königsberg) 1945-ig otthont adó várbíróság épülete.
Királyi időszak (1701–1918) bélyegkép|I. Frigyes porosz királlyá történő koronázása a königsbergi kastély udvarán bélyegkép|Az Unfriedt-féle barokk átépítés terve az 1700-as évek elejéről 1701-ben III. Frigyes brandenburgi választófejedelem pompás ünnepség keretei közt I. Frigyes néven porosz királlyá koronázta magát. Az ünnepség helyszínéül a königsbergi kastély szolgált, a kastély temploma ettől kezdve pedig mint a porosz királyok koronázótemploma az ország egyik legfontosabb építményévé avanzsált. Annak ellenére, hogy az új királyság fővárosává nem a régi porosz főváros Königsberg, hanem a brandenburgi székváros Berlin vált, a königsbergi, most már királyi kastély az elkövetkező években nagyszabású bővítéseken esett át. 1705-től Joachim Ludwig Schultheiss von Unfriedt mérnök tervei szerint felépült a kastély barokk stílusú deli szárnya, az ún. Unfriedt-szárny (németül Unfriedtbau). Az 1713-ra elkészült épületrész egy háromemeletes, középen diadalívvel díszített reprezentatív barokk szárny első ütemeként készült el, amely nagyban megváltoztatta a kastély addigi gótikus-reneszánsz képét. Az 1712-ben trónra kerülő és az apjától, I. Frigyes királytól jelentős mértékű államadósságot megöröklő I. Frigyes-Vilmos azonban nem folytatta az építkezéseket, így a monumentális új szárny sosem került befejezésre. Innentől kezdve a kastélyt leginkább a királyi közigazgatás szervei mintsem a királyi család lakták.
Az 1861-ben Königsbergben porosz királlyá koronázott későbbi I. Vilmos első német császár uralkodása alatt a kastély nagyszabású felújítási munkálatokon esett átt: 1864-66 között Friedrich August Stüler építész tervei szerint neogótikus kősisakot kapott a központi harangtorony, mely így elérte a 84 méteres magasságot; megnyíltak a nagyközönség előtt az Unfriedtbau lakosztályai, illetve a Moszkovita-terem és a Kastélytemplom; az északi szárnyban pedig helyet kapott az Prussia Museum, amelyben a város és az Albertina egyetem történelme, illetve számos Lovis Corinth féle festmény került bemutatásra.
A weimari köztársaság és Harmadik Birodalom időszaka (1918–1945) bélyegkép|1925-ös légifelvétel a kastélyról
A Kastély mint múzeum II. Vilmos császár 1918-as lemondásáig a kastély Berlin mellett Poroszország második számú uralkodói rezidenciájának számított. A monarchia bukását követően az ország sok más egykori fejedelmi lakhelyéhez hasonlóan Königsberg kastélyát is a város és a tágabb értelemben vett régió történelmét és művészetét bemutató múzeumként kezdték el hasznosítani: a közigazgatási funkciók néhány kivételtől eltekintve jórészt elköltöztek, az egykori uralkodói lakosztályokat megnyitották a nagyközönség előtt. Az 1920-as évektől kezdve a kastély legnagyobb része kulturális közintézményeknek adott otthont: itt kapott helyet
a Kelet-poroszországi Tartományi Múzeum (németül Ostpreußisches Provinzialmuseum), a Városi Képtár (németül Städtische Gemäldegalerie), a Prussia Régészeti Társaság gyűjteménye, a Prussia Múzeum, a hercegi Silberbibliothek állományát is magábafoglaló Állami és Egyetemi Könyvtár (németül Staats- und Universitätsbibliothek Königsberg) egyes gyűjteményei.
A kulturális intézmények mellett az épületben maradt a tartományi és helyi közigazgatás és igazságszolgáltatás néhány szerve is, így
a Kelet-poroszországi Kormányzat Igazságügy Hatósága (németül Justizbehörde der ostpreußischen Regierung), a Königsbergi Területi Bíróság (németül Oberlandesgericht Königsberg), Kelet-Poroszország Műemlékvédelmi Hivatala (németül Denkmalamt der Provinz Ostpreußen), illetve (1930-ig) a Porosz Állami Levéltár (németül Preußisches Staatsarchiv).
A kastélyban található közgyűjtemenyek utolsó igazgatóját, Alfred Rohdét idézve: [Múzeummá való átalakításával a kastély] „egy másik, teljesen új jelentést kapott Königsberg szellemi életében. Egy történelmi emlékhellyé vált, amelyben Kelet-Poroszország építészettörténete, történelmi terei, közgyűjteményei, valamint művészeti, kulturális és történelmi fejlődése elevenednek meg."
Az 1920-as évek elején a kastély alapos külső és belső helyreállításon ment keresztül. Ekkor nyerte el a nyugati György-Frigyes szárny déli oromzata a Kaiser-Wilhelm-Platz képét is jelentősen meghatározó díszes neoreneszánsz kiképzését.
Második világháború és művészeti gyűjtemények sorsa bélyegkép|A kastély romjai az 1960-as években. Balra az egykori főposta romjai