A Grand Paris Seine Ouest 92 Issy női labdarúgócsapatát 1997-ben Issy-les-Moulineaux-ban alapították, a francia női másodosztályú bajnokság, a Division 2 tagja.
Klubtörténet A klubot Párizs délnyugati külvárosában perui származású alapítók hozták létre EuroPeru néven és a kezdeti időszakban a környék csapatai elleni barátságos mérkőzéseken vettek részt.
2001-ben felvették a Féminin Issy-les-Moulineaux nevet, az elnökség, valamint a média segítségének köszönhetően pedig gyors fejlődésnek indult a klub. A regionális bajnokságban három szezon alatt három szintet lépett feljebb és az AC Boulogne-Billancourt 2006-os megszűnését követően több tapasztalt játékossal is erősödött a gárda.
Az országos bajnokság harmadik vonalába 2008-ban sikerült felküzdeniük magukat. Két idényt töltöttek a harmadosztályban, majd a liga megszűnése végett a Division 2 tagjaivá váltak. Egy bronz- és egy ezüstérmet követően 2012–13-ban első ízben léphettek a legfelsőbb osztályba, azonban a szezon végén búcsúzni kényszerültek.
Következő idényüket szintén másodosztályú bajnoki címmel ünnepelték, de az élvonalban újfent nem sikerült gyökeret vetniük. A kiesés után a másodosztályban is kieső helyen végeztek és egy év regionális liga után kerültek ismét a D2-be.
A 2019–2020-as félbeszakadt bajnokságban nagy fölénnyel végeztek az első helyen és újra a legjobbak között találták magukat a 2020–21-es szezonban.
A klub nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelésre és 2010 óta saját akadémiájukon, már a 6 éves korosztálytól képzik a fiatalokat.
Sikerlista Francia másodosztályú bajnok (3): 2012, 2014, 2020
Játékoskeret 2023. január 16-tól
Korábbi híres játékosok Celya Barclais Gwenaëlle Butel Aurélie Conforti Nora Coton-Pélagie Océane Daniel Nonna Debonne Agathe Donnary Solène Froger Cynthia Gueheo-Djetou Sarah Huchet Stéphanie Legrand Charlotte Lozé Julie Machart-Rabanne Esther Mbakem-Niaro Pauline Moitrel Sarah Palacin Allison Pantuso Fanny Pereira Pauline Peyraud-Magnin Salma Zemzem Laurie Teinturier Lilas Traïkia Sarah Boudaoud Kayla Mills Cosette Morché Kelly Rowswell Roselord Borgella Sherly Jeudy Batcheba Louis Kethna Louis Luce Ndolo Ewelé Kani Konté Ella Kaabachi
A klub vezetőedzői Alexandre Catarsi (2002–2003) Romuald Hamon (2003–2004) Alexandre Catarsi (2004–2007) David Remisse (2007–2013) Nicolas Gonfalone (2017–2020) Yacine Guesmia (2020–2021) Camillo Vaz (2021–2022) Erwann Bouchard (2022–)
Jegyzetek
Források
Kategória:Francia női labdarúgócsapatok Kategória:1997-ben alapított labdarúgócsapatok