Rácz Béla (Kassa, 1899. február 13. – Budapest, 1962. augusztus 28.) prímás, zeneszerző, zenekarvezető. Az egyik legismertebb nótaszerző és cigányprímás.

Életpályája Ötéves korában kezdett hegedülni, zenei tehetségével korán feltűnést keltett, egy évvel később már bátyja zenekarában játszott. Azonosítója a szerzői jogi adatbázisban Rácz Béla sen. 00025200635 (idősebb), nem tévesztendő össze Rácz Béla jun. 00025200733 (ifjabb) személyével. Ifjabb Rácz Béla csaknem valamennyi szerzeményét idősb. Rácz Bélával együtt szerepelteti.

1906-ban Londonban és Stockholmban vendégszerepelt bátyja zenekarában. 1908-ban a londoni magyar kiállításon mint csodagyereket ünnepelték, utána bátyja zenekarával egész Európát bejárta, többek között megfordultak Milánóban, majd 3 évig Oroszországban játszottak.

A hosszú külföldi turné után megalakította saját önálló zenekarát Ungváron majd később ismét Budapesten muzsikált, Első világháborúban mint tábori zenész teljesített szolgálatot, majd 1916-ban Radics Béla zenekarában játszotta a másodprímet.

1930-ban Radics bekövetkezett halála után Rácz Béla vette át a zenekart amely a vezetésével itthon és külföldön töretlen sikerrel vívta ki az elismerést, egyik alkalommal Arturo Toscanini is felfigyelt a cigányprímás játékára majd elismerését fejezte ki neki, Járóka Sándor híres prímás az ő zenekarában kezdte pályafutását.

Rácz Béla a zeneszerzés terén is jeleskedett. Verbunkosai ma is kedvelt számai a cigányzenekaroknak több nótája gyakran felcsendül a rádióban, muzsikáját számos lemezfelvétel őrzi közismert dalai közül a Piros rózsák beszélgetnek a legismertebb.

Egy kisebb filmszerepe is volt a Fráter Loránd című életrajzi filmben Páger Antal (színművész) főszereplésével.

Legismertebb nótái Azt hiszed, hogy boldog vagy már (sz: Babusa Miklós) Jégvirágos hideg tél volt (sz: Sallay Misi) Piros rózsák beszélgetnek (sz: Sallay Misi) Szabad, szabad, szabad, (sz: Babusa Miklós) Talán majd egy napon (sz: Sallay Misi) Virágzott az aranyerdő (sz: Sallay Misi)

Ne sírjatok lányok T-007.004.927-2 (Horváth Gyula)

Azt mondja a régi nótám T-007.008.536-7 (00025200733, Rácz Béla junior)

Jegyzetek

Források

További információk Leszler József: Nótakedvelőknek (1986) Rácz Béla és zenekara muzsikál Rácz Béla és zenekara kíséri Kalmár Pál énekest Fráter Loránd című film, 1942 YouTube (1:02:01)

Kategória:Magyar dalszerzők Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:Magyar cigányok Kategória:Cigány zenészek Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Kassaiak