A GE U50 egy B+B-B+B tengelyelrendezésű dízel-elektromos tolatómozdonysorozat volt, melyet a GE Transportation gyártott. Ikermotoros mozdonyok voltak, melyekben két 1900 kW teljesítményű dízelmotort ötvöztek. A sorozatot vonali szolgálatra is egyaránt lehetett használni.
Kialakítása
Az U50 négy kéttengelyes forgóvázon állt, páronként csoportosítva összekötőkapcsokkal, így B+B-B+B tengelyelrendezést kapott. A forgóvázakat és a kapcsokat a GE által az 1950-es években épített leselejtezett gázturbinás mozdonyokból használták újra. Az U50-et a Union Pacific Railroad által, az 1960-as évek elején megadott követelményeknek megfelelően építették egy 11 200 kW teljesítményű 3 egységből álló mozdonyra, amelynek célja a turbinás modellek leváltása volt. Az EMD DD35A és az ALCO Century 855 mozdonyokat is ezen követelmények szerint tervezték. A testet két U25B mozdony alkotta egyetlen kereten, a dízelmotorok és a generátorok pedig csak a két forgóvázat hajtották.
Hármat 1963 októberében szállítottak le a Union Pacific-nek, 1964 májusában és júniusában pedig hármat a Southern Pacific Railroad-nak. A Southern Pacific Railroad három mozdonyt tartott meg, de nem rendelt többet. Míg a Union Pacific egységei az U-Boat becenevet kapták, az Southern Pacific egységei az azonos nevű rajzfilmfiguráról kapták a Baby Huey becenevet.
Az eredeti sorszámok a #8500-8502 voltak; de később újraszámozták őket #9550-9552-re és #9950-9952-re. A Southern Pacific egységei eltértek a Union Pacific U50-esektől, mivel az első ablakok alatt egy fülke ajtaja és a fényszórók voltak találhatók.
A UP-nak nem volt elég csak három darab mozdony, és további 20-at rendelt. 12 darabot 1964 júliusa és szeptembere között szállították le, míg a maradék nyolcat 1965 májusától augusztusig építették. Ezeket 31-től 53-ig számozták. Az UP #52-et Cummins PT üzemanyag-ellátó rendszerrel gyártották és 5600 lóerős teljesítményű volt. Az #52-es számú mozdony szabványos üzemanyagellátó-rendszerét 1966 októberében telepítették, és 5000 lóerő volt a teljesítménye.
A Union Pacific U50-es mozdonyait 1973-ban és 1974-ben kivonták a szolgálatból, és U30C-kre cserélték le. Az utolsó három UP egység 1977 áprilisáig maradt szolgálatban, csakúgy mint a Southern Pacific három mozdonya.
Az U50-et néha pontatlanul U50D-nek nevezik, amely a hattengelyes egységeknek adott U50C névből adódik. A név helytelen, és a gyártó vagy a vasút soha nem használta. Néha U50B néven is említik, de ez szintúgy helytelen.
Lásd még
Union Pacific GTEL ALCO Century 855
Jegyzetek
Források
Mentions earlier UP GE purchases also.
További információk GE U50 kezelési útmutató GE U25–U50 hibaelhárítási útmutató
Kategória:Amerikai dízelmozdonyok Kategória:Union Pacific Railroad Kategória:GE mozdonyok