kínai színész, legismertebb televíziós sorozatai a (北平无战事; All Quiet in Peking, 2014), a (伪装者, The Disguiser, 2015), a (琅琊榜, Nirvana in Fire, 2015), a (如果蜗牛有爱情, When a Snail Falls in Love, 2016), a (放弃我, 抓紧我, Stay with Me, 2016) és a (大江大河, Like a Flowing River, 2018).
Élete és pályafutása Már az iskolában színész akart lenni, miután szerepelt egy iskolai előadásban, édesapja azonban sportpályafutást szánt neki, labdarúgásra íratta, édesanyja pedig hagyományos karriert képzelt el neki. A középiskola elvégzését követően a Könyvesboltlánc i üzletében kezdett dolgozni könyvhordárként. Szabadidejében mellékállásokat vállalat, modellkurzusra járt és reklámfilmeket forgatott. 2002-ben, reklámfilmforgatás közben a rendező azt tanácsolta neki, tanuljon színészetet. felmondott a munkahelyén és Sanghajba költözött, ahol a Sanghaji Színművészeti Egyetemen beiratkozott egy színművészeti kurzusra. 2003-ban felvételizett a Pekingi Filmakadémiára és a Központi Színművészeti Egyetemre. Mindkét intézménybe felvették, végül az utóbbit választotta.
A kezdetek Még egyetemi évei alatt kapta első szerepét a (寒秋, Cold Autumn, 2006) című sorozatban, egyik tanára, javaslatára. 2006-ban forgatta első filmjét, (妙狗人心, 2007).
2007-ben végzett az egyetemen és leszerződött a Huayi Brothershöz. Az első évben alig kapott szerepeket, egy kisebb szerepet játszott a (围屋里的桃花, Water Point Peach Blossom) című sorozatban, és a (呼叫大明星, Calling For Love) című tajvani sorozatban, amihez megtanult tajvani akcentussal beszélni.
2008–13: Növekvő népszerűség Első sikeres szerepét a (丑女无敌, Ugly Wudi) című sorozatban játszotta, melyet a Betty, a csúnya lány alapján adaptáltak. A sorozat nagy sikert aratott, mind a négy évadját magas nézettséggel vetítették. Bár a főszerepre jelentkezett, helyette , a beképzelt reklámigazgató szerepét ajánlották fel neki. A forgatás alatt otthagyta ügynökségét és leszerződött a sorozatot gyártó Nesound Internationalhez.
Ezt követően hasonló szerepeket ajánlottak neki, de tartva a beskatulyázástól, elutasította ezeket. Végül a (知青, Youth, 2012) című televíziós sorozatban egy dacos és műveletlen fiatal szerepét vállalta el. Ezt a (新神探联盟之包大人来了, New Detective Squad, 2013) című detektívsorozat követte, mely a Három vitéz, öt igazságos lovag (三俠五義) történetén alapszik. Magas nézettséggel vetítették és kisebb kultusza lett online.
2014–2015: Áttörés 2013-ban megszűnt a Nesound művészmenedzsment-osztálya és a Shandong Television & Filmhez szerződött le. 2014-ben a kínai polgárháború idején játszódó (北平无战事; All Quiet in Peking) című sorozatban rendőrt alakított. Pozitív kritikákat kapott, melyek szerint jól megállta a helyét a sorozatban szereplő elismert veterán színészek oldalán. Ugyanebben az évben a (黄克功案件, A Murder Beside Yanhe River) című filmben a Vörös Hadsereg gyilkossággal gyanúsított tisztjét alakította. a 9. Chinese Youth Film Forumon elnyerte a legjobb új filmszínésznek járó díjat.
2014 decemberében producer felmondott a Shandong Film & Televisionnál és a Daylight Entertainment Ltd.-hez csatlakozott, pedig vele tartott. Ezt követően három olyan sorozatban szerepelt, melyet a Daylight Entertainment gyártott. A (伪装者, The Disguiser, 2015) címűben egy hűséges és tehetséges hármasügynököt alakított, a (琅琊榜, Nirvana in Fire, 2015) címűben egy lenézett herceget, akiből végül császár lesz, a (他来了,请闭眼, Love Me If You Dare) címűben pedig a főszereplő legjobb barátját.
A három sorozat nyomán népszerűsége rohamosan nőtt. A -díjkiosztón és a Shanghai Television Festivalon is a legjobb színész díjára jelölték, az Asia Rainbow TV Awardson pedig elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó díjat. Magazinok és divatesemények rendszeres szereplőjévé vált és számos szponzorációs felkérést kapott.
2016–: Mainstream sikerek 2016-ban a (欢乐颂, Ode to Joy) című romantikus sorozatban szerepelt. Bár csak a 11. részben jelent meg először, a közösségi média felületein azonnal beszédtémává vált. Ezt követően Ode to Joy-beli partnernőjével, nel a (如果蜗牛有爱情, When a Snail Falls in Love) című detektívsorozatban játszottak együtt. Ugyanebben az évben Joe Chen oldalán egy újabb romantikus sorozat, a (放弃我, 抓紧我, Stay with Me) következett, majd Jackie Chan akcióvígjátékában, A vonatrablásban tűnt fel.
2017-ben a (嫌疑人X的献身, The Devotion of Suspect X) című, sikeres thriller főszereplője volt, mely az azonos című japán regényből készült. Ugyanebben az évben bejelentették, hogy a Dynasty Warriors RPG-játék filmadaptációjában Cao Caót fogja alakítani.
2018-ban a (英雄本色2018, A Better Tomorrow 2018) című akciófilmben vállalt szerepet. Ezt egy televíziós sorozat követte, az 1970-es években játszódó (大江大河, Like a Flowing River). Nagy sikerrel vetítették, pozitív kritikákat kapott és vezette a nézettségi listákat a vetítési sávjában. ot dicsérték a tehetséges fiatalember megformálásáért, aki az esélyekkel dacolva végül sikeres mérnök lesz. Alakításáért a Shanghai Television Festival legjobb televíziós színész díjára jelölték. Ugyanebben az évben énekesként is kipróbálta magát, megjelent első lemeze, a (画外音).
2020-ban újabb történelmi sorozathoz szerződött (清平乐, Held in the Lonely Castle/Serenade of Peaceful Joy) címmel, amelyben császárt alakította. Ezt egy bűnügyi thrillersorozat követte (猎狐, Hunting) címmel, ahol rendőrt alakított.
Filmográfia Filmek CímAngol/Magyar címKínai címSzerepHiv.2007 (妙狗人心)2012My Puppy My Love (我的狗狗我的爱) 2013A Young Girl's Destiny 2014The Golden Era A Murder Beside Yanhe River 2016A vonatrablás (Railroad Tigers) 2017The Devotion of Suspect X 2018A Better Tomorrow 2018 2019 Dynasty Warriors Cao Cao
Televíziós sorozatok ÉvAngol címKínai címSzerepCsatornaHiv.2006Cold Autumn Chengdu Channel 2008Water Point Peach Blossom Guangzhou Channel 2008–2010Ugly Wudi Hunan TV 2010Calling For Love CTS 2011Guns Hou Anhui TV 2012Youth CCTV 2013New Detective Alliance 2014All Quiet in Peking Beijing TV 2015Waiting For You Tianjin Channel Once Upon a Time in Tsingtao CCTV The Disguiser Hunan TV Nirvana in Fire , herceg Beijing TV, Dragon TV Love Me If You Dare Dragon TV 2016Legend of Nine Tails Fox Hunan TV Half the Sky CCTV Ode to Joy Dragon TV, Zhejiang TV When a Snail Falls in Love Dragon TVStay with Me Hunan TV 2017Ode to Joy 2 Dragon TV, Zhejiang TV 2018 Like a Flowing River Beijing TV, Dragon TV 2020 Held in the Lonely Castle/Serenade of Peaceful Joy császárHunan TV Hunting Beijing TV, Dragon TV Like a Flowing River 2
Díjai és jelölései ÉvDíjKategóriaJelölésEredmény Hiv. Jelentős díjak20149. Chinese Young Generation Film Forum AwardsLegjobb új színészA Murder Beside Yanhe River 201628. Golden Eagle AwardsLegjobb színészAll Quiet in Peking 11. China Golden Eagle TV Arts FestivalLegnépszerűbb színész19. -díjLegjobb színészThe Disguiser22. Shanghai Television FestivalLegjobb mellékszereplőNirvana in Fire 3. Asia Rainbow TV Awards 2019 25. Shanghai Television Festival Legjobb színész Like a Flowing River 6. The Actors of China Award Ceremony Legjobb színész (Zafír kategória)2020 30. China TV Golden Eagle Award Legjobb színész
Jegyzetek
Fordítás
Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kínai színészek Kategória:Vuhan