Grois László (Kolozsvár, 1890. szeptember 23. – 1971) jogász, szerkesztő, a kolozsvári Ellenzék felelős szerkesztője és igazgatója.

Életpályája 1909 és 1913 között a kolozsvári egyetemen jogot hallgatott, és azt elvégezvén megszerezte a doktori címet. 1918-19-ben egy félévet az orvosi karon is tanult. Az impériumváltásig a kolozsvári törvényszéken dolgozott, majd ezt követően lett a kolozsvári Ellenzék nevű politikai-társadalmi napilap szerkesztõje, majd felelős szerkesztője 1920 és 1925 között, valamint 1937 és 1941 között.Egyes források szerint másodszor 1935 és 1938 között volt felelős szerkesztő, de az impresszumban a fenti időszakban szerepel. Egy időben a lapkiadó igazgatója is volt. Tagja volt a kolozsvári Nemzeti Kaszinónak, valamint az Erdélyi Szépmíves Céhnek is.

Politikai szerepvállalása is volt. 1921-ben tagja lett a január 9-én Kolozsváron megalakult „Magyarszövetség" 21 tagú ideiglenes központi bizottságának.A magyarság szervezkedése, Szászváros és Vidéke, 1921. január 23. Online hozzáférés Az 1938-ban alakult Romániai Magyar Népközösségben Bánffy Miklós kérésére a központi iroda vezetésére kérték fel. Ebben az időben Végh József helyettesítette az Ellenzéknél.

A háború után előbb Budapesten dolgozott az ítélőtáblánál,Magyar Közlöny, 1947. január 3. majd Szolnokon városi ügyész volt.Benamy Sándor: Erdély, akkor.

Sírja a kolozsvári Házsongárdi temetőben van.

Jegyzetek

Források Victor Karady, Lucian Nastasa: The University of Kolozsvár/Cluj and the students of the Medical Faculty (1872–1918), Budapest-Cluj, CEU-CRDE, 2004. 216. o. Ellenzék. digiteka.ro

Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:Romániai magyar újságírók Kategória:Magyar jogászok Kategória:Kolozsváriak Kategória:A Házsongárdi temetőben eltemetett személyek