2021-ben a következő jogszabályokat alkották meg:

Magyarország

Törvények

2021. évi I. törvény A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről 2021. évi II. törvény Egyes energetikai és hulladékgazdálkodási tárgyú törvények módosításáról 2021. évi III. törvény Az adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás megelőzése érdekében hozott, adóegyezményekhez kapcsolódó intézkedések végrehajtásáról szóló Multilaterális Egyezmény kihirdetéséről 2021. évi IV. törvény A Montrealban, 1999. május 28-án kelt, a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezmény 2019. évi módosításáról szóló, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által kiadott, 2019. június 28-án kelt, LE 3/38.1-19/50 számú Tagállami Értesítő és a Montrealban, 1999. május 28-án kelt, a nemzetközi légi fuvarozásra vonatkozó egyes jogszabályok egységesítéséről szóló Egyezmény 2019. évi módosításáról szóló, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet által kiadott, 2019. október 11-én kelt, LE 3/38.1-19/70 számú Tagállami Értesítő kihirdetéséről 2021. évi V. törvény A Magyarország Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Finn Köztársaság Kormánya között a beruházások védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről 2021. évi VI. törvény A Magyarország Kormánya és a Koszovói Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről 2021. évi VII. törvény A Magyarország Kormánya és a Szlovák Köztársaság Kormánya között a katonai repülés területén folytatott együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről 2021. évi VIII. törvény A felsőoktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról 2021. évi IX. törvény A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról 2021. évi X. törvény A Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítványról, a Budapesti Gazdasági Egyetemért Alapítvány és a Budapesti Gazdasági Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XI. törvény A Dunaújvárosi Egyetemért Alapítványról, a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány és a Dunaújvárosi Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XII. törvény Az Eszterházy Károly Egyetem fenntartói jogának az Egri Főegyházmegye részére történő átadásáról és az ehhez kapcsolódó vagyonjuttatásról 2021. évi XIII. törvény A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítványról, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XIV. törvény A Hauszmann Alapítványról és a Hauszmann Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XV. törvény A Jövő Nemzedék Földje Alapítványról, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról és az ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról 2021. évi XVI. törvény A Magyar Kultúráért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Kultúráért Alapítvány és a Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XVII. törvény A Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítványról, a Magyar Táncművészeti Egyetemért Alapítvány és a Magyar Táncművészeti Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XVIII. törvény A Makovecz Campus Alapítványról, a Makovecz Campus Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról, valamint állami tulajdonban álló ingatlan ingyenesen történő tulajdonba adásáról 2021. évi XIX. törvény A MOL Új Európa Alapítvány létrehozásáról és a részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XX. törvény A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványról, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány és a Semmelweis Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XXI. törvény A Nyíregyházi Egyetemért Alapítványról, a Nyíregyházi Egyetemért Alapítvány és a Nyíregyházi Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XXII. törvény A Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítványról, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány és az Óbudai Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XXIII. törvény A Szegedi Tudományegyetemért Alapítványról, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány és a Szegedi Tudományegyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XXIV. törvény A Testnevelési Egyetemért Alapítványról, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány és a Testnevelési Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XXV. törvény A Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítványról, a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány és a Tokaj-Hegyalja Egyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XXVI. törvény Az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítványról, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem részére történő vagyonjuttatásról 2021. évi XXVII. törvény az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről 2021. évi XXVIII. törvény A Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegének kihirdetéséről 2021. évi XXIX. törvény A nemzetközi polgári repülésről szóló, Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény 19. Függelékének és annak 1. módosításának egységes szerkezetben történő kihirdetéséről 2021. évi XXX. törvény A Magyarország Kormánya és Svédország Kormánya között a Magyar Népköztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között a beruházások elősegítéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás megszűnéséről szóló megállapodás kihirdetéséről 2021. évi XXXI. törvény A közbiztonság erősítése érdekében egyes rendészeti igazgatási törvények módosításáról 2021. évi XXXII. törvény A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról 2021. évi XXXIII. törvény Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról 2021. évi XXXIV. törvény A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról 2021. évi XXXV. törvény A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról 2021. évi XXXVI. törvény A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény módosításáról 2021. évi XXXVII. törvény A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény és a szerzői jogok és a szerzői joghoz kapcsolódó jogok közös kezeléséről szóló 2016. évi XCIII. törvény jogharmonizációs célú módosításáról 2021. évi XXXVIII. törvény Veszélyes pszichotróp anyag kábítószerlistára vétele érdekében az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló 2005. évi XCV. törvény módosításáról 2021. évi XXXIX. törvény A településtervezéssel összefüggő egyes törvények módosításáról 2021. évi XL. törvény A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvény módosításáról 2021. évi XLI. törvény Az Unió területére belépő, illetve az Unió területét elhagyó készpénz ellenőrzéséről és az 1889/2005/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2018/1672 európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásáról 2021. évi XLII. törvény Az áruknak TIR-igazolvánnyal történő nemzetközi fuvarozására vonatkozó, Genfben, 1975. november 14-én kelt vámegyezmény módosításának kihirdetéséről 2021. évi XLIII. törvény A pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről 2021. évi XLIV. törvény A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról 2021. évi XLV. törvény Az Európai Unió saját forrásainak rendszeréről és a 2014/335/EU, Euratom határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2020. december 14-i (EU, Euratom) 2020/2053 tanácsi határozat kihirdetéséről 2021. évi XLVI. törvény A Magyarország Kormánya és a Kirgiz Köztársaság Kormánya között a nemzetközi közúti személyszállításról és árufuvarozásról szóló Megállapodás kihirdetéséről 2021. évi XLVII. törvény A Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között a Mátészalka - Csenger (H) és Oar (Óvári) - Satu Mare (Szatmárnémeti) (RO) közötti gyorsforgalmi úti kapcsolat létesítéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről 2021. évi XLVIII. törvény A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítványról 2021. évi XLIX. törvény A közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző civil szervezetek átláthatóságáról 2021. évi L. törvény Az egyes hatósági eljárásokat érintő egyszerűsítések érdekében szükséges törvénymódosításokról 2021. évi LI. törvény Egyes törvényeknek a kézbesítéssel és az igazságügyi ágazati szabályozással összefüggő módosításáról 2021. évi LII. törvény Egyes köznevelést érintő törvények módosításáról 2021. évi LIII. törvény A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról 2021. évi LIV. törvény Az Európai Unió Bírósága C-66/18. számú ügyben hozott ítéletének végrehajtása érdekében a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról 2021. évi LV. törvény Egyes törvényeknek a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról szóló irányelvvel összefüggő módosításáról 2021. évi LVI. törvény A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról 2021. évi LVII. törvény A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló 2019. évi CXXIV. törvény módosításáról 2021. évi LVIII. törvény A fedezett kötvények szabályozásával összefüggő, valamint egyéb, a pénzügyi közvetítőrendszert érintő jogharmonizációs célú törvénymódosításokról 2021. évi LIX. törvény Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról 2021. évi LX. törvény Egyes agrártárgyú törvények módosításáról 2021. évi LXI. törvény A szakosított intézmények kiváltságairól és mentességeiről szóló egyezmény és Függelékei egységes szerkezetű kihirdetéséről 2021. évi LXII. törvény A szülői felelősséget érintő nemzetközi igazságügyi együttműködésről 2021. évi LXIII. törvény A fővárosi és megyei kormányhivatalok elektronikus ügyintézésével, valamint a kormányhivatali adatszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról 2021. évi LXIV. törvény A szerkezetátalakításról és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról 2021. évi LXV. törvény A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról 2021. évi LXVI. törvény A Magyarország Kormánya és az Egyesült Nemzetek képviseletében eljáró, az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás UNEP által ellátott Titkársága (UNEP/AEWA Titkárság) között az Afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodásban részes felek találkozója 8. ülésének megrendezéséről (2021. október 5-9., Budapest, Magyarország) szóló megállapodás kihirdetéséről 2021. évi LXVII. törvény A Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között, a Magyarország Kormánya és Románia Kormánya között Bukarestben, 2014. július 24-én aláírt, a magyar−román államhatáron átvezető közúti kapcsolatokról szóló megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről 2021. évi LXVIII. törvény Egyes energetikai és közszolgáltatási tárgyú törvények módosításáról 2021. évi LXIX. törvény Egyes adótörvények módosításáról 2021. évi LXX. törvény A kényszertörlési eljárásra és a felszámolási eljárásra vonatkozó és kapcsolódó egyes törvények módosításáról