Onódi Ákos (2001. szeptember 2. –) magyar utánpótlás-válogatott labdarúgó, kapus.

Pályafutása Klubcsapatokban Pályafutását a Győri ETO-ban kezdte, ahol korosztályának az egyik legtehetségesebb tagjaként elnyerte a Fehér Miklós-díjat is. 2017 februárjában a Liverpool FC-nél szerepelt próbajátékon. A 2017–2018-as másodosztályú bajnokságban három találkozón védte a Győr kapuját, majd 2018 októberében Angliába, az Aston Villa csapatához igazolt. 2019 nyarán profi szerződést írt alá a birminghami klubbal. Az ezt követő években az Aston Villa korosztályos csapataiban védett. A felnőttek között 2021. január 8-án, egy Liverpool elleni FA-kupa-találkozón mutatkozott be. A mérkőzést a Liverpool nyerte meg 4–1-re, annak ellenére, hogy Onódi több bravúrt is bemutatott és csapata egyik legjobbja volt. A 2020–2021-es szezonban 16 bajnokin lépett pályára az U23-as, és 18 találkozón az U18-as korosztályos bajnokságban. 2021 júliusában profi szerződést kötött a klubbal, amely kölcsönadta a hetedosztályú Bromsgrove Sportingnak a 2021–2022-es szezon végéig.

2022. augusztus 25-én aláírt a ciprusi első osztályú Akritasz Hlorakasz csapatához. Állítása szerint több angol és olasz klub érdeklődött iránta, amelyek ajánlatait elutasította, mivel harmadik számú kapusnak akarták szerződtetni. A ciprusi első osztályban az Akritasnál tartalékkapus volt, az első csapatban nem lépett pályára, de a kispadon 32 alkalommal ült. 2023. július 1-jén közös megegyezéssel szerződést bontottak vele, miután a csapata kiesett a ciprusi másodosztályba.

2024. január 5-én két és fél évre szóló szerződést kötött a Szegeddel.

Család Az olimpiai bajnok tornász Ónodi Henrietta unokaöccse.

Jegyzetek

További információk Onódi Ákos adatlapja a Transfermarkt oldalán Onódi Ákos adatlapja a Premier League oldalán

Onódi Ákos adatlapja a Magyarfutball oldalán Onódi Ákos adatlapja az MLSZ Adatbank oldalán

Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:2001-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Győri ETO labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Az Aston Villa labdarúgói Kategória:A Szeged 2011 labdarúgói