Árvaváralja () község Szlovákiában, a Zsolnai kerület Alsókubini járásában. Alsólehota tartozik hozzá.

Fekvése Alsókubintól 9 km-re északkeletre, az Árva folyó két partján fekszik. Az 59-es főúton közelíthető meg. Vasúton a Kralován–Árvanádasd-vasútvonalon érhető el.

Nevének eredete A település Árva vára alatti fekvése alapján kapta a nevét.

Története bélyegkép|balra|120px|A falu temploma A vár alatti folyóparton a bronzkorban a lausitzi kultúra, a vár területén pedig a puhói kultúra településének nyomait tárták fel. A későbbi, római korból is találtak itt leleteket.

Bár a falu helye már a bronzkorban is lakott volt, de először csak 1559-ben említik, amikor a Thurzók vár alatti majorságából kifejlődött. A vár szolgálónépei, iparosok, uradalmi tisztek lakták. A 17. században vámszedőhely volt fűrészteleppel, sörfőzővel, malmokkal, később a közbirtokossági hivatal is itt székelt.

1778-ban 114 háza volt, 1828-ban 65 házában 423 lakos élt. Lakói a 19. században főként kézművességgel és erdei munkákkal foglalkoztak. Árvaváralja volt az Árvai erdőgazdaság központja.

Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a településről: „Árva-Várallya, tót falu, Árva vm., az Árva jobb partján a hires meredek kősziklán épült régi várának tövében: 290 kath., 90 evang., 3 zsidó lak., kik többnyire urasági tisztek és cselédek, s csinos házakban laknak. Kath. paroch. templom”.

A trianoni diktátumig Árva vármegye Vári járásához tartozott.

1940-től modern fűrészüzem kezdte meg itt működését, később konzervgyár is épült.

Népessége

1880-ban 355 lakosából 273 szlovák és 31 magyar anyanyelvű volt.

1900-ban 392 lakosából 281 szlovák és 95 magyar anyanyelvű volt.

1910-ben 359 lakosából 255 szlovák és 97 magyar (27%) anyanyelvű volt.

1921-ben 501 lakosából 429 csehszlovák és 19 magyar volt.

1930-ban 417 lakosából 407 csehszlovák és 2 magyar volt.

1950-ben 481 lakosából 473 szlovák volt.

1980-ban 1330 lakosából 1315 szlovák volt.

1991-ben 1210 lakosából 1200 szlovák és 1 magyar volt.

2001-ben 1332 lakosából 1316 szlovák és 1 magyar volt.

2011-ben 1309 lakosából 1265 szlovák volt.

2021-ben 1353 lakosából 1319 szlovák volt.

Neves személyek Talán Alsólehotán született Sculteti Severin evangélikus esperes. Alsólehotán született 1884-ben Dedinszky Elemér festőművész, szobrász. Itt hunyt el 1937-ben Kubinyi Miklós földbirtokos, táblabíró, jogász, történész, régész, gyűjtő, heraldikus. Itt hunyt el 1994-ben Pavol Čaplovič tanár, régész.

A vár története bélyegkép|180px|bal|Thomas Ender: Árva vára (1860 körül) bélyegkép|jobbra|250px|Régi szlovák házak

Árva várát a 13. század első felében a Balassák ősei emelték. Először 1267-ben említik „castrum Árva” néven. Királyi vár, majd 1534-től Thurzó-birtok. Itt tartotta fogva Mátyás 1484 és 1490 között Várday Péter kalocsai érseket. A Thurzók 1556 és 1561 között teljesen átalakították és bővítették, mai alakját 1611-ben Thurzó György építkezései után nyerte el. A 17. században többször ostromolták, 1670. december 10-én Heister tábornoknak kétheti ostrom után feladták, miután a birtokos Thököly István az ostrom izgalmaiba december 3-án belehalt. 1672. október 20-án a Pika Gáspár vezette kuruc sereg a helyi szlovák felkelők támogatásával foglalta vissza, november 24-én azonban Spork tábornok újra elfoglalta és a felkelés vezetőit kivégeztette. A Rákóczi-szabadságharc alatt 1703. december 5-én került kuruc kézre, és csak 1709 áprilisában, kiéheztetéssel foglalták vissza a császáriak. A vár urai 1713-ig a vármegye örökös főispánjai is voltak. Tulajdonosai szépen rendben tartották, és az 1800. évi tűzvész után is újjáépítették.

Nevezetességei bélyegkép|jobbra|188px|Pavol Országh Hviezdoslav emlékműve, a háttérben Árva vára Az Árva folyó felett keskeny hegygerincen áll Árva vára, amely az egykori Magyarország legfestőibb sasfészke. A vár legkorábbi része – a felsővár – a 13. században, a középső rész 1483 és 1543 között, az alsóvár 1556 és 1611 között épült. A középső várban nagy károkat okozott az 1800-as tűzvész, de a 19. század végén a Pálffyak teljesen rendbe hozták. A vár ma is teljesen ép, értékes bútorai, műkincsei, falfestményei vannak. 1868-óta múzeum. Nepomuki Szent Jánosnak szentelt római katolikus temploma a 19. század elején épült empire stílusban. A régi megyeháza épülete 1797-ben épült későbarokk stílusban. A településen több 19. századi épület is áll. Pável Országh Hviezdoslav emlékműve.

Jegyzetek

Források Pavol Čaplovič 1964: Púchovské sídlisko v Oravskom Podzámku. Študijné zvesti XIII, 207-216.

További információk

Árvaváralja hivatalos honlapja Községinfó Orava.sk – községinfó E-obce.sk Muzeum.sk

Lásd még Alsólehota

Arvavaralja Kategória:Árva vármegye települései