A Budai Arborétum Budapest XI. kerületében, a Gellért-hegy déli lejtőjén, a Villányi út, a Szüret utca és a Somlói út között elhelyezkedő, ingyenesen látogatható arborétum. Az ország egyik leggazdagabb arborétumának területét a Ménesi út kettő, korban és jellegben elkülönülő részre osztja: az Alsó és a Felső Kertre. Az Alsó Kert a Villányi út és a Ménesi út között, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium mellett található, a Felső Kert pedig a Ménesi út és a Somlói út között terül el. A szintkülönbség közel 80 méter. Az arborétumban működik az egykori Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, amely számos intézményi átszervezés után 2021 óta a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campus nevet viseli.
Története Az arborétum területén korábban szőlők voltak, amiknek a nagy részét az 1800-as évek végén a filoxéravész elpusztította. 1860. június 2-tól a Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet kezdte meg működését a Felső Kertben, melynek igazgatója Entz Ferenc volt. Az intézmény 1881-ben állami tulajdonba került, neve Magyar Királyi Kertészeti Tanintézet lett, s az évek során területeit tovább növelte, első ízben mintegy 4 kataszteri holddal. Az arborétum kialakítása Räde Károly főkertész irányítása alatt két ütemben zajlott: 1893 őszén, majd 1894 tavaszán. Räde volt az üvegházak tervezője is, az építési munkák minden mozzanatát felügyelte. A háromhektáros, tájképi jellegűre alakított területen ezerféle fa és cserje, valamint 90 évelő növényfaj kapott otthont. A növényeket oktatási szempontból, rendszertani besorolásuk szerint csoportosítva telepítették. Az 1920-as évek végén újabb háromnegyed hektárral bővült az arborétum területe. Az új rész terveit a kor neves építésze és kerttervezője, Rerrich Béla készítette, a kivitelezést Magyar Gyula, a tanintézet dendrológus oktatója irányította. A kert növényvilága is gazdagodott: ekkoriban 1370 fa- és cserjefaj, változat, fajta volt található az arborétumban. Viszont a hely mikroklímája nem volt megfelelő, különösen a kényesebb fenyők és lomblevelű örökzöldek számára, így az 1950-es évekre a gyűjteményben már alig 800 taxon volt megtalálható.
A második világháborúban Budapest ostromakor harctérré vált a területe, amit a kert élővilága is megsínylett. 1949-ben kezdődtek el a háború utáni helyreállítási munkák az arborétumban Nádasi Mihály irányításával. Pótolták, illetve fokozatosan újakkal cserélték le az elpusztult vagy túl idős, sérült növényeket, közben új fajokkal is gazdagodott a kert. 1963-ban új öntözőberendezés épült, amely lehetővé tette a vízigényesebb növények betelepítését is. Újjáépült és bővült a sziklakert, ezzel az évelő dísznövények száma is gyarapodott. A Ménesi úti és a Balogh Tihamér utca sarkánál 1950-ben adták át a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlészettudományi Karának épületét, majd az arborétum területe 1968-1973 között átmenetileg körülbelül fél hektárral csökkent a Kertészeti Egyetem Villányi úti központi épülete és a Somlói úti támfal mentén a Somogyi Imre Kollégium, az Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár, valamint a KEK Tornacsarnok megépítése miatt.Gulyás Attila - Modern geometria díszruhában – a budai Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (Építészfórum, 2021.11.20.) Az építkezés befejeztével a felvonulási területet újra a fás szárú növényekkel foglalkozó dendrológiai gyűjteménnyé alakították.
Az Alsó Kertet – ami eredetileg a tanintézet kertészeti telepe volt üvegházakkal és szabadföldi haszonnövények ültetvényeivel – csak a második világháborút követően, az 1950-es évektől Ormos Imre tervei alapján kezdték arborétummá alakítani. Az arborétum vezetését 1974-ben Schmidt Gábor vette át, 1975-ben helyi jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították (20/6/TT/75). Ezután a kert 1,5 hektárral, fásszárú növényanyaga 2011-ig mintegy 800 taxonnal, majd egy európai uniós pályázatnak köszönhetően további 300 taxonnal bővült. A Felső Kertben a 100 éves fennállás évfordulóján 100 nárcisz- és 100 tulipánfajtát magába foglaló hagymásgyűjtemény létesült. 1994-ben megépült a trópusi-szubtrópusi gyűjteménynek helyet adó alsó üvegház, 1997-ben kialakításra került a kerti tó. Az Alsó Kert létesítése – korrigálva az eddigi telepítési rendszer hátrányát – már a növények igényeinek figyelembevételével történt úgy, hogy a hasonló fajok, fajták a lehető legközelebb helyezkedjenek el egymáshoz. Ezáltal tematikus gyűjtemények jöttek létre: így keletkezett például a mediterrán gyűjtemény, az árnyékkedvelő növények, a virágos díszfák, a lombszíneződéssel díszítő fajok, fajták gyűjteménye.
2007-ben megújult az öntözőhálózat, 2010-re elkészült a tanösvények és a lépcsők felújítása, 2012-re megtörtént a Ménesi úti támfal rekonstrukciója, mellé pedig a futónövények számára pergola került.Honfi Péter Sütöriné Diószegi Magdolna - A 130 éves Budai Arborétum növénygyűjteményének fejlődéstörténete (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet, Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék / Kertgazdaság folyóirat, 2023)
Az arborétumban jelenleg közel 1960 féle díszfa, díszcserje, 240 fajta hagymagumós virág és 300 féle egyéb évelő dísznövény él.
Látogathatóság Az arborétum napközben ingyenesen, szabadon látogatható, téli és nyári időszakban eltérő időpontban nyit reggel, ill. zár este.
Szobrok az arborétumban Bálint György bronz mellszobra a Felső Kertben (Kocsis András Sándor alkotása, 2020) Bereczki Máté mellszobra a Felső Kertben (Mayer Ede alkotása, 1898) Entz Ferenc mellszobra (Lajos József alkotása, 1963) Győry István mellszobra a Felső Kertben Magyar Gyula mellszobra a Felső Kertben (Paál István alkotása) Mohácsy Mátyás mellszobra a Felső Kertben (Jovánovics György alkotása, 1976) Ormos Imre mellszobra Probocskai Endre mellszobra a Felső Kertben (Széri-Varga Géza alkotása) Térdeplő lány virágokkal (Kucs Béla alkotása, 1964) Ifj. Vas Károly mellszobra a Felső Kertben (Pató Róza alkotása)
Képgaléria
Jegyzetek
Források
Az Arborétum története a Szent István Egyetem honlapján Az Arborétum leírása a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem honlapján Urbanista - Vadregényes kert a főváros közepén: a Budai Arborétum Programturizmus - Budai Arborétum látogatás Közel és távol utazási blog - Budai Arborétum: ingyenesen látogatható csoda We Love Budapest - Budai Arborétum funiQ - Budai Arborétum Outdooractive - Budai Arborétum Turista Magazin - Virágba borult a Budai Arborétum Újbuda - A Budai Arborétum – „Zöld sziget a rohanó város szívében” Természetjáró - Budai Arborétum HazaiÉlmények.hu - Budai Arborétum Budapest100 - Ménesi út 44-48. Élménytérkép - A nyugalom kertje – kellemes séta a Budai Arborétumban Városom.hu - Budai Arborétum Budapest Falusi turizmus - Budai Arborétum Hobbikert Magazin - Városi vadon a Budai Arborétum 150 év a kertészettudományi élelmiszertudományi és tájépítészeti oktatás szolgálatában 1853-2003 Osváth Zsolt - Másfél évszázada a Gellért-hegy déli lejtőjén. Az épített örökség intézménytörténeti tudathordozó funkciója a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusán
Kategória:Budapest XI. kerülete Kategória:Budapest védett természeti értékei Kategória:Magyarország botanikus kertjei Kategória:Magyarország műemlékei Kategória:Magyarország természetvédelmi területei