Szentmihályi János, 1925-ig SchreyerAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 229802/1925. Forrás: MNL-OL 30806. mikrofilm 713. kép 3. karton (Budapest, 1908. július 23. – Székesfehérvár, 1981. december 18.) könyvtáros, bibliográfus, műfordító, Schreyer Jakab ügyvéd, jogi szakíró unokája és Zwack József szeszgyáros dédunokája.
Élete Schreyer Jenő (1875–1924) ügyvéd és Strauss Katalin (1884–1976) gyermekeként született zsidó családban. Szülei 1916-ban elváltak. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Tudományegyetem jogi karán végezte, ahol 1931-ben szerzett oklevelet. Közben a 8 Órai Újság törvényszéki tudósítója volt. 1931–1932-ben Londonban tanult tovább, majd hazatérve 1935-től bankhivatalnokként helyezkedett el Debrecenben. Munkatársa volt a Debreceni Független Szemle, valamint a Tiszántúli Független Újság című lapoknak, ahol elsősorban zenekritikusként szerzett elismerést. 1939-ben elbocsátották állásából, ezért a fővárosba költözött, ahol angol nyelvet oktatott, illetve szépirodalmi műveket fordított magyarra. 1943-ban zsidó származása miatt munkaszolgálatra került, s ugyanabban az évben az illegális kommunista párt tagja lett. A párt megbízásából közreműködött a baloldali Codex Kiadó munkájában. 1944-ben Debrecenben az Ideiglenes Nemzeti Kormány Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumának tisztviselője volt. 1945-től közel két éven át a Magyar Kommunista Párt agitációs-propaganda osztályán dolgozott. 1947–49 között a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium főosztályvezető-helyetteseként, majd főosztályvezetőjeként működött. 1949-ben kizárták a pártból. 1949-től 1961-ig az Egyetemi Könyvtárban dolgozott. 1961-től vezette az Országos Széchenyi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központ tudományos és szakkönyvtári osztályát. 1953-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtártudományi tanszékén tanított előbb adjunktusként, majd docensként. A bibliográfia és a tájékoztatás elméletével foglalkozott. A Hungarika Irodalmi Szemle megindítója (1971).
Felesége Lonkai Ilona volt, Lonkai Géza és Schleiffer Janka lánya, akinek két gyermeke született első házasságából (Miklós és István).
A Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
Művei
Olvasószolgálat (Budapest, 1953) A természettudományok történetének tanulmányozásához szükséges segédkönyvek válogatott bibliográfiája (Budapest, 1954) A közművelődési könyvtárak legfontosabb segédkönyvei (Budapest, 1955) A hungarica-bibliográfia néhány problémája (Budapest, 1958) Bibliográfiai alap ismeretek (Tordayné Páter Erzsébettel, Budapest, 1960) A magyar nemzeti bibliográfia (Budapest, 1961) Útmutató a tudományos munka magyar és nemzetközi irodalmához (Vértesy Miklóssal, Budapest, 1963) Bibliográfia és „bibliográfia” (Budapest, 1974) Egy könyvtárosi életpálya és tanulságai. Emlékezés Kőhalmi Bélára (Budapest, 1980)
Díjai, elismerései
Szabó Ervin-emlékérem (1981)
Jegyzetek
Források
Szentmihályi-emlékkötet. Nagy Anikó (szerk.) Országos Széchényi Könyvtár, 2000 (Nemzeti téka) Tripolszky László: Vannak feladatok, amelyeket csak mi végezhetünk el (1981. július 12.) Népszabadság, 39. évfolyam, 162. szám
Kategória:Magyar könyvtárosok Kategória:Magyar bibliográfusok Kategória:Magyar kritikusok Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1981-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Szabó Ervin-emlékérmesek