Laborfalvi vitéz Berde Károly (Nagyenyed, 1891. március 6. – Budapest, 1971. július 4.)Halálesete bejegyezve a Bp. II. ker. állami halotti akv. 810/1971. folyószáma alatt. bőrgyógyász, egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1952). Berde Amál (1886–1976) festő és Berde Mária (1889–1949) író öccse,Budapesti Negyed 40-41-42. (2003/2-2003/4) Berde Botond (1919–2014) gyógyszerész apja.Művelődés
Életpályája Berde Sándor és Veres Mária fiaként született. 1914-ben diplomázott a kolozsvári egyetemen. Pályáját ugyanott, a Bőr- és Nemikórtani Klinika gyakornokaként kezdte. 1919-ben az új román kormány kiutasította az országból. 1919-ben Nagyenyedre költözött, ahol magánorvosi praxist nyitott. 1921–1930 között a szegedi Ferenc József Tudományegyetem tanársegéde és egyetemi adjunktusa (1926-tól) volt. 1926-ban magántanárrá képesítették a fertőző betegségek kór- és gyógytana tárgykörből. 1930–1931-ben nyilvános rendkívüli tanár, 1931–1940 között a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen nyilvános rendes tanára, 1939–1940-ben az egyetem rektora volt. 1940–1942 között a visszatért kolozsvári egyetem rektora volt, ahol 1940–1945 között a Bőr- és Nemikórtani Klinika nyilvános rendes tanára és a klinika igazgatója volt. A háború utáni Magyarországra költözése után 1953–1970 között az Országos Orvostovábbképző Intézet tudományos munkatársaként dolgozott. Özvegyen hunyt el, halálát vesegyulladás okozta.
Munkássága Tanulmányutakat tett a német, dán, olasz, osztrák dermatológiai klinikákon. Jelentős érdemeket szerzett a bőr- és nemibetegségek kutatása terén. Nevéhez fűződik egy élősdi gombafaj (Triciphyton subfuscum), valamint egyes bőrgyógyászati kórképek önálló leírása. Megírta a kolozsvári és a szegedi bőrklinikák történetét, és feldolgozta irodalmi hagyatékukat. A Dermatológia című folyóirat társszerkesztője volt. Mintegy 140 szakközleményt tett közzé.
Sírja a Farkasréti temetőben található (8/1-1-208/209).
Művei A bőr- és nemibetegségek (Pécs, 1934) A magyar nép dermatológiája, a bőr és betegségei népünk nyelvében és hiedelmében és szokásaiban (Budapest, 1940)
Források
Nemzeti Örökség Intézete
A Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem. TGYO Blog. Pécsi Tudományegyetem jegyzőkönyvek. 1914-1963. Benke József: Az Erzsébet Tudományegyetem rektorai és dékánjai. Pécs, 1998.
További információk Berde Károly (Orvosi Hetilap, 1971. december 12.) Benke József: Az Erzsébet Tudományegyetem rektorai és dékánjai. Pécs, 1998. Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Budapest, Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941. A m[agyar] kir[ályi] Erzsébet Tudományegyetem és irodalmi munkássága. Az egyetem 25 éves fennállása alkalmából írta, szerkesztette és kiadta: vitéz Szabó Pál. Pécs, 1940.
Keresztény magyar közéleti almanach, 3. kötet: Erdély. Az I. és II. kötet pótlásaival. Felelős szerkesztő és kiadó: Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940. Százhuszonöt éve nyílt meg a Kolozsvári Tudományegyetem. Emlékkönyv. Összeállította: Gazda István. Piliscsaba, Magyar Tudománytörténeti Intézet, 1997.
A múlt magyar orvostörténészei. Sajtó alá rendezte: Gazda István. Magyar Tudománytörténeti Intézet, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Piliscsaba-Bp., 2002.
Szegedi egyetemi almanach 1921-1995. Szerkesztette: Szentirmai László, Iványi Szabó Éva, Ráczné Mojzes Katalin. Szeged, Hungaria, 1996.
Jegyzetek
Kategória:1891-ben született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar orvostörténészek Kategória:Magyar bőrgyógyászok Kategória:Magyar rektorok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek