A 74. cannes-i fesztivált 2021. július 6. és július 17. között rendezték meg a Cannes-i Kongresszusi és Fesztiválpalotában.
A filmes seregszemle időpontját 2020. október 27-én hozták nyilvánosságra, azzal, hogy a tervezett május 11–22. dátum mellett a világjárvány miatt három alternatív időponttal is számolnak (július első, illetve második fele, valamint augusztus második fele). 2021. január 27-én sajtóközleményben jelentették be, hogy a fesztiválra július 6. és július 17. között kerül sor.
Miután a Covid19-pandémia miatt a 2020-as cannes-i fesztivál eseményeit törölni kellett, a rendezvény és a versenyfilm-zsűri elnökének akkor tervezett afroamerikai filmrendezőt, az Oscar-életműdíjas Spike Lee-t bízták meg ismét az elnöki teendők ellátásával. A nyitó- és zárógála házigazdájának Doria Tillier francia színésznőt, forgatókönyvírót kérték fel.
A 2021. évi fesztivál bélyegkép|260 px|jobbra|Spike Lee, a 74. fesztivál elnöke A jelentkezési határidő nagyjátékfilmek esetében 2021. február 15., a Cinéfondation szekció iskolafilmjei részére március 1., a rövidfilmeké pedig március 5. volt. A fesztivál szervezői lehetővé tették, hogy a 2020-ra beválogatott filmek közül azok, amelyek nem kerülnek az év folyamán forgalmazásra, szerepeljenek a 2021. évi válogatásban. Paul Verhoeven ezt vállalta, így Benedetta című, egy 17. században élt leszbikus apácáról 2018-ban forgatott filmjét 2021-ben is nevezték.
2021-ben a fesztivál hivatalos válogatásán belül új szekciót alapítottak Cannes-i premierek (Cannes Premières) elnevezéssel, amely Thierre Frémaux főmegbízott szerint „a filmművészet jelenlegi új formáit mutatja meg”. E szekcióba olyan elismert filmkészítők innovatív munkáit hívták meg, akik korábban már „letették névjegyüket”, s szerepeltek a versenyprogramban. Így lehetővé vált, hogy az Un certain regard szekció – visszatérve a gyökereihez – még inkább a fiatal, kísérletező szerzőkre és alkotásaikra koncentráljon. A fesztivál külön hangsúlyt helyezett a környezetvédelemre, amely kifejeződött a hivatalos válogatáson is: egy játékfilmből és hat dokumentumfilmből álló rövid vetítéssorozatot szerveztek versenyen kívül e témában A filmművészet a klímáért címmel.
A fesztivál vezetősége „egy ragyogó művészi pályafutást, ritka személyiséget és korunk nagy témái iránti diszkrét, de határozott elkötelezettséget” köszöntve Tiszteletbeli Pálmát adományozott Jodie Foster amerikai színész-rendező-producernek. A 74. fesztivál megnyitójának díszvendége rendszeresen visszatért Cannes-ba, amióta első alkalommal, Martin Scorsese Arany Pálmát nyert Taxisofőr című pszichothriller filmdrámája szereplőjeként 1976-ban először léphetett a vörös szőnyegre. Ugyancsak díszvendége volt a rendezvénynek: Marco Bellocchio olasz rendező, akinek új dokumentumfilmje, a Marx può aspettare a Cannes-i premierek szekcióban mutatkozott be. Míg Jodie Foster a fesztivál megnyitása alkalmából, Belocchino a zárórendezvényen vehette át a Tiszteletbeli Pálmát.
A 2018 előtti Filmlecke helyett 2021-ben is Rendez-vous avec… (Találkozó ... vel) elnevezéssel rendeztek közönségtalálkozót, amelynek keretében olyan elismert művészekkel beszélgethettek a résztvevők, mint Jodie Foster, Matt Damon, Isabelle Huppert, Steve McQueen, és Marco Bellocchio.
Június 8-án a francia Kép- és Hangtechnikai Főbizottság (Commission supérieure technique de l'image et du son – CST) közleményben adta hírül, hogy - kiegészítve a CST-díjat - egy vadonatúj díjat hozott létre a női technikusok számára: Fiatal filmtechnikus nő CST-díja (Prix de la jeune technicienne de cinema) elnevezéssel, amellyel a CST szeretné ráiránytani a figyelmet a francia filmiparban dolgozó fiatal filmtechnikus nők által végzett minőségi munkára. E díjjal olyan fiatal nőt jutalmaznak évente, aki vezető beosztásban végzett kiváló munkát valamely, a cannes-i filmfesztivál hivatalos válogatásában, annak bármely szekciójában bemutatott alkotásában. A díjazott nevét a Technikai-művészi CST-díjjal együtt a fesztivál záróeseményén jelentik be, részére a díjat a párizsi különgálán adják át. A díjat első alkalommal 2021-ben ítélték oda.
A hivatalos válogatásban négy magyar film szerepelt: Az Arany Pálmáért versenyzett Enyedi Ildikó magyar-francia-német-olasz koprodukcióban készített Füst Milán-regény adaptációja, A feleségem története; Az újonnan létrehozott szekcióban mutatkozott be Mundruczó Kornél Evolúció című, három nemzedék örökül kapott traumáival foglalkozó filmdrámája; A Cinéfondation 15 alkotása közé beválogatták a SZFE hallgatója, Rudolf Olivér Fonica M-120 című, 24 perces diplomafilmjét; A Cannes-i Klasszikusok elnevezésű szekcióban bemutatták be Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című, az 1984-es cannes-i filmfesztiválon nagydíjat nyert alkotásának az eredeti 35 mm-es negatívjáról szkennelt, retusált, majd 4K sztenderddel digitalizált változatát. A film vetítésére a rendezőnő és a digitális fényelést végző Jancsó Nyika jelenlétében került sor.
Zsűri Versenyprogram Spike Lee filmrendező – a zsűri elnöke Mati Diop filmrendező Mylène Farmer szerző, előadó Maggie Gyllenhaal forgatókönyvíró, filmrendező, producer, színésznő Jessica Hausner forgatókönyvíró, filmrendező, producer Mélanie Laurent filmrendező, forgatókönyvíró, színésznő Kleber Mendonça Filho forgatókönyvíró, filmrendező, producer Tahar Rahim színész színész
Cinéfondation és rövidfilmek Kaouther Ben Hania filmrendező, forgatókönyvíró – a zsűri elnöke Tuva Novotny filmrendező, forgatókönyvíró színésznő Sameh Alaa filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer Carlos Muguiro filmkészítő, filmkurátor, egyetemi tanár Nicolas Pariser filmrendező, forgatókönyvíró Alice Winocour filmrendező, forgatókönyvíró Un Certain Regard Andrea Arnold filmrendező, forgatókönyvíró Daniel Burman filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer Michael Covino filmrendező, filmproducer, színész Mounia Meddour filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer Elsa Zylberstein színésznő
Arany Kamera Mélanie Thierry színésznő – a zsűri elnöke Audrey Abiven szinkronrendező Éric Caravaca színész, rendező Laurent Dailland operatőr Romain Cogitore filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr Pierre-Simon Gutman filmkritikus, az Avant-Scène Cinéma főszerkesztő-helyettese
Hivatalos válogatás Nagyjátékfilmek versenye A feleségem története – rendező: Enyedi Ildikó Annette – rendező: Leos Carax Benedetta – rendező: Paul Verhoeven Bergman Island (Bergman szigete) – rendező: Mia Hansen-Love Doraibu mai kâ (Vezess helyettem) – rendező: Hamagucsi Rjúszuke Flag Day (Flag Day – A zászló napja) – rendező: Sean Penn France – rendező: Bruno Dumont Ghahreman (A hős) – rendező: Aszhar Farhadi Ha'berech – rendező: Nadav Lapid Haut et Fort (Ereszd ki a hangod!) – rendező: Nabil Ayouch Hytti Nro 6 (Hatos fülke) – rendező: Juho Kuosmanen La Fracture (Intenzív találkozások) – rendező: Catherine Corsini Les Intranquilles (Nyughatatlanok) – rendező: Joachim Lafosse Les Olympiades (Ahol a nap felkel Párizsban) – rendező: Jacques Audiard Lingui – rendező: Mahamat-Saleh Haroun Memoria – rendező: Apichatpong Weerasethakul Nitram – rendező: Justin Kurzel Petrovi v grippe (Петровы в гриппе) – rendező: Kirill Szerebrennyikov Red Rocket (Vörös rakéta) – rendező: Sean Baker The French Dispatch (A Francia Kiadás) – rendező: Wes Anderson Titane (Titán) – rendező: Julia Ducournau Tout s’est bien passé (Minden rendben ment) – rendező: François Ozon Tre piani – rendező: Nanni Moretti Verdens verste menneske (A világ legrosszabb embere) – rendező: Joachim Trier
Nagyjátékfilmek versenyen kívül Aline (Aline – A szerelem hangja) – rendező: Valérie Lemercier Bac nord (Marseille északi része) – rendező: Cédric Jimenez Bisang seoneon – rendező: De son vivant (Amíg lehet) – rendező: Emmanuelle Bercot Fast and Furious 9 (Halálos iramban 9.) – rendező: Justin Lin OSS 117 : Alerte rouge en Afrique noire – rendező: Nicolas Bedos Stillwater (Stillwater – A lányom védelmében) – rendező: Tom McCarthy The Velvet Underground – rendező: Todd Haynes Where Is Anne Frank? (Hol van Anne Frank?) – rendező: Ari Folman
Cannes-i premierek Belle: Rju to Szobakasu no Hime (Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő) – rendező: Hoszoda Mamoru Cette musique ne joue pour personne (Szerelmes nehézfiúk) – rendező: Samuel Benchetrit Cow (Tehén) – rendező: Andrea Arnold Evolúció – rendező: Mundruczó Kornél In Front of Your Face – rendező: Jane par Charlotte – rendező: Charlotte Gainsbourg JFK Revised: Trough The Looking Glass – rendező: Oliver Stone Marx può aspettare (Marx várhat) – rendező: Marco Bellocchio Mothering Sunday (Anyák napja) – rendező: Eva Husson Serre-moi fort – rendező: Mathieu Amalric Tromperie – rendező: Arnaud Desplechin Val – rendező: Ting Poo és Leo Scott Vortex (Niche 5 – Vortex) – rendező: Gaspar Noé
A filmművészet a klímáért La Croisade – rendező: Louis Garrel Animal – rendező: Cyril Dion Bigger Than Us – rendező: Flore Vasseur I Am So Sorry – rendező: Invisible Demons – rendező: Rahul Jain La Panthère des neiges – rendező: Marie Amiguet Marcher sur l’eau – rendező: Aïssa Maïga
Cannes-i klasszikusok Tiszteletadás Cuki va noborinu – rendező: Tanaka Kinujo El camino – rendező: Ana Mariscal Francesco, giullare di Dio (Ferenc, Isten lantosa) – rendező: Roberto Rossellini Murder in Harlem – rendező: Oscar Micheaux Orfeu Negro (A fekete Orfeusz) – rendező: Marcel Camus Oscar Micheaux - The Superhero of Black Filmmaking – rendező: Francesco Zippel. The Killing Floor – rendező: Bill Duke Restaurált kópiák Až přijde kocour (Amikor jön a macska) – rendező: Vojtech Jasný Bal poussière (Rúgják a port) – rendező: Henri Duparc Chère Louise – rendező: Philippe de Broca Dan četrnaesti – rendező: Zdravko Velimirović Échec au porteur – rendező: Gilles Grangier F for Fake (H mint hamisítás) – rendező: Orson Welles Friendship’s Death – rendező: Peter Wollen I Know Where I’m Going! (Vágyak szigete) – rendező: Michael Powell és Pressburger Imre Il cammino della speranza (A reménység útja) – rendező: Pietro Germi Jasagaike (A tó szelleme) – rendező: Sinoda Maszahiro La Double Vie de Véronique (Veronica kettős élete) – rendező: Krzysztof Kieślowski La Drôlesse – rendező: Jacques Doillon La guerre est finie (A háborúnak vége) – rendező: Alain Resnais Letter from an Unknown Woman (Levél egy ismeretlen asszonytól) – rendező: Max Ophüls Lumumba, la mort d'un prophète – rendező: Raoul Peck Monanieba (Vezeklés) – rendező: Tengiz Abuladze Mulholland Drive (Mulholland Drive – A sötétség útja) – rendező: David Lynch Napló gyermekeimnek – rendező: Mészáros Márta Dokumentumfilmek Buñuel, un cineasta surrealista – rendező: Javier Espada Et j’aime à la fureur – rendező: André Bonzel Montand est à nous – rendező: Yves Jeuland Satoshi Kon, l’illusionniste – rendező: Pascal-Alex Vincent The Storms of Jeremy Thomas – rendező: Mark Cousins The Story of Film: a New Generation – rendező: Mark Cousins
Különleges előadások Babi yar. contexte – rendező: Szergej Loznica Cahiers noirs – rendező: Shlomi Elkabetz H6 – rendező: Yé Yé Les Héroïques – rendező: Maxime Roy Mi iubita, mon amour – rendező: Noémie Merlant New Worlds, the cradle of a civilization – rendező: Andrew Muscato O marinheiro das Montanhas – rendező: Karim Aïnouz The Year of the Everlasting Storm – rendező: Dzsafar Panahi, Anthony Chen, Malik Vitthal, Laura Poitras, Dominga Sotomayor, David Lowery és Apichatpong Weerasethakul (Are you lonesome tonight?) – rendező: Éjféli előadások Oranges sanguines – rendező: Jean-Christophe Meurisse Tralala – rendező: Arnaud és Jean-Marie Larrieu Suprêmes – rendező: Audrey Estrougo
Strandmozi Crna mačka, beli mačor (Macska-jaj) – rendező: Emir Kusturica David Byrne's American Utopia – rendező: Spike Lee Fast and Furious 9 (Halálos iramban 9.) – rendező: Justin Lin (Szerelemre hangolva) – rendező: JFK (JFK – A nyitott dosszié) (rendezői változat) – rendező: Oliver Stone Le Fabuleux Destin d'Amélie Poulain (Amélie csodálatos élete) – rendező: Jean-Pierre Jeunet