Altorjay Tamás (Szeged, 1955 v. 1956 –) magyar operaénekes (basszus), egyetemi docens. Altorjay István gyermeksebész-professzor fia.
Életpályája A felvidéki, jónevű gyermeksebész, dr. Sefcsik István és dr. Antal Júlia Antónia gyermekorvos frigyéből született. Gyermekkorától részesült zenei képzésben. Katolikus légkörben nevelkedett, templomi énekkarban énekelt. Művészeti érdeklődése révén a Műegyetemen végzett építészmérnökként, 1982-ben.
1996-ig építészként is dolgozott, szépen zengő basszushangja azonban a zenei pályára irányította. 1989-től a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának tagja lett, majd a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán 1998-ban kamaraművészi és 2000-ben énekművészi diplomát szerzett. Tanárai Berdál Valéria, Adorján Ilona, D. Szécsi Edit és Sinkó György voltak. Gyakran lép fel dal-, oratórium- és templomi énekesként is. 2002-től magánének-oktatással is foglalkozik Kecskeméten a Kodály Szakközépiskolában, és 2008-tól az SZTE Zeneművészeti Karának docense.
Hazai társulatokkal szerepelt belföldön és Európa számos országában (Olaszország, Franciaország, Szlovénia, Egyesült Királyság, Hollandia, Svájc, Ausztria, Szlovákia), illetve Egyiptomban. Több ízben választották Az évad énekesének (1996, 2003, 2006, 2015), 2006-ban Dömötör-díjat, 2008-ban Artisjus díjat kapott, 2014-ben és 2016-ban is kitüntették.
Főbb szerepei Bartók: A kékszakállú herceg vára – címszerep Ludwig van Beethoven: Fidelio – Fernando Csajkovszkij: Anyegin – Gremin Gaetano Donizetti: Szerelmi bájital – Dulcamara Donizetti: Don Pasquale – címszerep, jegyző Erkel Ferenc: Bánk bán – II. Endre Liszt Ferenc: Don Sanche, avagy a szerelem kastélya – Alidor Pietro Mascagni: Parasztbecsület – Alfio Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola – Sarastro Mozart: Don Giovanni – Leporello Mozart: Figaro házassága – Bartolo Mozart: Così fan tutte – Don Alfonso Giacomo Puccini: Gianni Schicchi – Simone Puccini: Tosca – Sekrestyés/Angelotti Puccini: Turandot – Timur Gioachino Rossini: A sevillai borbély – Bartolo Rossini: Hamupipőke – Don Magnifico Rossini: A török Itáliában – Szelim Rossini: Ory grófja – Flambeau Giuseppe Verdi: Simon Boccanegra – Iacopo Fiesco Verdi: Rigoletto – Sparafucile Verdi: Lammermoori Lucia – Raimondo Verdi: Don Carlos – főinkvizítor Verdi: Traviata – Grenvil Verdi: Macbeth – Banquo Verdi: Aida – Ramfis Verdi: Falstaff – Reich Richard Wagner: A bolygó hollandi – Daland
Elismerései Dömötör-díj, 2006 Artisjus-díj, 2008 Offenbach-emlékérem, 2014 Gregor József-emlékplakett, 2016
Jegyzetek
Források Juhász Gyula Pedagógusképző Kar – Zenepedagógiai Kortárszene Kutatóműhely
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Basszusok