Vidor Pál (Budapest, 1909. február 22. – Buchenwaldi koncentrációs tábor, 1945) budai rabbi.

Élete Vidor (Weiner) Géza (1882–1945) ügyvéd és Reich Erzsébet (1885–1972) fia. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán és az Országos Rabbiképző Intézetben végezte. 1932-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett, 1934 márciusában rabbivá avatták. 1935 szeptemberében megválasztották a budai hitközség Zsigmond úti (ma Frankel Leó úti, illetve újlaki) zsinagógájának rabbijává. Különösen nagy hangsúlyt fektetett a gyerek- és ifjúsági programokra, így többek között fontos szerepe volt a Budai Izraelita Hitközség Kulturális Szakosztálya ifjúsági csoportjának és cserkészmozgalmának megszervezésében. Ő maga is részt vett több találkozón és tábori rabbiként is működött. Zsidó szabadegyetemet is szervezett, amelynek keretén belül maga is sok előadást tartott. Rendszeresen jelentek meg írásai a Magyar-Zsidó Szemlében, a Zsidó Életben és más folyóiratokban. 1942-ben munkaszolgálatra hurcolták, majd Nagykátáról deportálták.

Emlékére az Óbudai zsidó temetőben emléktáblát avattak.

Családja Felesége Kálmán Zsuzsa (1912–2003) hitoktatónő, középiskolai tanárnő volt, Kálmán Ödön főrabbi lánya, akivel 1935. október 30-án Budapesten kötött házasságot.

Lánya, Vidor Anna (1936–2014)

Főbb művei A zsidó cserkész első próbája; szerzői, Bp., 1938 A szombat könyve olvasmányokkal, képekkel, kottákkal; Magyar Zsidók Pro Palesztina Szövetsége, Bp., 1943 (Javne könyvek)

Jegyzetek

Források

Nagy elődeink: dr. Vidor Pál rabbi (19091945) Mazsihisz.hu (hozzáférés. 2021. január 20.) Vidor Pál – Emlékhely (ELTE)

Kategória:Rabbik Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Meggyilkolt magyar egyházi személyek Kategória:A buchenwaldi koncentrációs tábor foglyai