A Foje Litvánia egyik legsikeresebb és legismertebb rockcsapata volt.
Története A Fojét a mai Antakalnis Középiskolában Vilniusban Andrius Mamontovas, Arnoldas Lukošius és Darius Tarasevičius alapította meg 1983-ban Sunki Muzika ("Kemény Zene") néven. Pár hónappal később Algis Kriščiūnas is csatlakozott a csapathoz. 1984-ben átnevezték Fojére (ami szó szerint előszobát jelentett). Története során a tagság többször cserélődött, de így is több mint 10 lemezt tudtak kiadni.
A csoport több hírességtől is kölcsönzött dallamokat, melyek között ott volt a the Stranglers hangja, valamint az 1980-as évek post-punk mozgalma (például a Depeche Mode híres hangsora a Foje 1989-es elektronikás Žodžiai į Tylą lemezén). Ezek a külső hatások jól keveredtek a banda vezetőjének, Andrius Mamontovasnak a komor, kétségbeesett szövegeivel.
1997-ben a banda három búcsúkoncertet adott Klaipėda, Kaunas és Vilnius városaiban, ahol a vilniusi koncerten május 17-én a Vingis Parkban több mint 60.000 ember vett részt. A feloszlás után Mamontovas szólókarrierbe kezdett.
2000-ben a média szakemberei a XX- század 20 legjobb litván dala közé beválasztották a csapat két dalát, melyek a "Laužo šviesa" ("A máglya fénye") (1986) és a "Meilės nebus per daug" ("Nem lesz ott túl sok szerelem") (1994)."Radiocentras" išdalino apdovanojimus, by Baltic News Service
Tagjai
Andrius Mamontovas (1983–1997) – Ének, gitár, dob, billentyűsök Arnoldas Lukošius (1983–1989, 1992–1997) – Billentyűsök, harmonika Algimantas Kriščiūnas (1983–1985, 1992–1997) – Dob Darius Burokas (1986–1988, 1990–1997) – Basszusgitár, billentyűsök Darius Tarasevičius (1983–1985) – Basszusgitár Romas Rainys (1985–1988) Basszusgitár, gitár Eugenijus Pugačiukas (1985–1991) – Dobok Saulius Valikonis (1986–1988, 1989–1991) – Szaxofon Gediminas Simniškis (1988–1989) – Basszusgitár Jaunius Beinortas (1988–1989) – Gitár Robertas Meržvinskas (1988–1989) – Szaxofon Robertas Griškevičius (1989–1990) – Billentyűsök
Diszkográfia
1989 – Geltoni krantai (MC) 1990 – Žodžiai į tylą (LP, MC) 1991 – Gali skambėti keistai (LP, CD, MC) –Az első CD Litvánia zenei történetében 1992 – Kitoks pasaulis (LP, CD, MC) 1993 – Vandenyje (LP, CD, MC) 1994 – Tikras garsas (MC) 1994 – M-1 (CD, MC) 1994 – Aš čia esu (MC) 1994 – Aš čia esu (LP Picture Disc) 1995 – Kai perplauksi upę (CD, MC) 1995 – Live On The Air (MC) 1996 – 1982 (MC, CD) 1997 – The Flowing River EP (CD) 1997 – Mokykla (MC) 1999 – Vilnius – Kaunas – Klaipėda (CD, MC) 2002 – Paveikslas (CD, MC) 2006 – Kita paveikslo pusė (CD) 2013 – AM+FOJE=30 (CD)
Jegyzetek
Külső hivatkozások A Foje hivatalos honlapja