A Szent Márk-templom () Zágráb egyik legrégibb műemléke, mely a Szábor épületéhez hasonlóan a Szent Márk téren áll.

Leírása A Szent Márk-templom Zágráb egyik legrégebbi épülete, amit a templom homlokzatán található román stílusú részletek is megerősítenek. A templom alaprajza szerint háromhajós csarnoképület, keleten hármas félköríves záródással. Belsejét négy masszív kerek oszlop tagolja hajókra. A templomba a nyugati és a déli kapuzaton keresztül lehet bejutni. A templomtól északkeletre található a négyszögletes harangtorony. A harangtoronytól nyugatra található a sekrestye, mellette pedig a Szent Fábián és Sebestyén kápolna, amelyekbe kívülről is be lehet jutni. A templom a polgárváros, a Gradec plébániatemplomként épült a 14. században. A plébániát már 1261-ben említik. A templom kapuja előtt állt a középkorban a szégyenoszlop, ahová az elítélteket a városi bíróság ítélete kikötötték illetve hajtották rajtuk végre az ítéletet. A templom színes tetőcserepeiről ismerhető fel, amelyeken Zágráb város és a Horvát Királyság hármas címere látható. Jellegzetes a templom barokk hagymakupolája és a harmonikus déli homlokzat Horvátország leggazdagabb gótikus portáljával.

A Felsőváros szerkezete a 13. században alakult ki. Tűz és földrengés miatt ezt a városrészt több alkalommal teljesen átépítették, így ma nagyon nehéz meghatározni eredeti kinézetét. IV. Béla a tatárjárás után a Gradecnek (Felsőváros) szabad királyi városi rangot adott. Itt székelt a horvát bán és a várispán. 1257-ben befejezték Gradec körül a várfalat. A vásárokat a templom előtti Szent Márk téren tartották. 1573-ban itt, a templom előtt koronázták meg izzó vaskoronával Gubecz Mátét, a horvát parasztlázadás vezetőjét. A templom mai neogótikus külseje a 19. század utolsó negyedében végzett (1876-1882) felújításának eredménye, amelyet a gótikus templomok bécsi restaurátorára, Friedrich von Schmidt építészre bíztak. A tervei szerinti építési munkákat munkatársa, Hermann Bollé irányította. Ebben az időben készültek a tető híres mázas cserepei.

A templom belsejét 1923 és 1924 között ismét felújították, 1936 és 1938 között a sekrestyében kápolnát építettek. A templom az Ivan Meštrović szobrászművész által készített szobrokról is ismert („A keresztre feszített Krisztus” főoltáron és „Szűz Mária Jézussal” az egyik mellékoltáron). A legszebb freskók közül néhányat Jozo Kljaković festett („A hegyi beszéd”, 1923, „A spliti szábor Grgur Ninskivel”), a vászonra festett olajképek pedig Ljubo Babić munkái. Régisége miatt a templomot az 1990-es években újra felújították, azzal a céllal, hogy megőrizze eredeti szépségét. 2009. március 29-én ünnepelték a templom 25 évvel korábban megkezdett felújítási munkáinak befejezését.

Története Az első templom A Gradec IV. Béla általi szabad királyi várossá nyilvánítását 1242-ben nem követte azonnal a saját plébánia alapítása, így a plébániatemplom továbbra is a püspöki joghatóság alatt álló ilicai Szent Margit templom volt. Az önálló Szent Márk plébániát csak 1261-ben alapították.Zorislav Horvat: „Srednjovjekovna crkva sv. Mark”, Crkva sv. Marka u Zagrebu – arhitektura, povijest, obnova, Hrvatski restauratorski zavod, 2013., str. 14. Maga a Szent Márk templom valószínűleg a 13. század közepén épült, mivel a vásárt, amely a középkori szokások szerint valószínűleg a templom közelében volt a Szent Márk ünnep alkalmával említik. Ezt a feltételezést támasztja alá a templom homlokzati részének román stílusú ablaka, amelyet az 1970-es években végzett helyreállítási beavatkozások során fedeztek fel.Lejla Dobronić: „Crkva sv. Marka u svjetlu pisanih vijesti”, Slobodni kraljevski grad Zagreb, Školska knjiga, Zagreb, 1992., str. 49, 54. Lehetséges azonban, hogy itt egy még régebbi templom is létezett, hiszen a 2005-ös és 2006-os régészeti feltárások során egy 11. századi temető maradványai is előkerültek.Bugar, Aleksandra, Mašić, Boris (2008.): „Srednjovjekovno groblje na Trgu sv. Marka u Zagrebu”, Srednji vek - arheološke raziskave med Jadranskim morjem in Panonsko nižino, Narodni muzej Slovenije, Ljubljana, 173-176. 250px|bélyegkép|jobbra|A templom főkapuzata A 14. és a 15. század folyamán a meglévő templomot a gótikus stílusban teljesen átépítették. Ebben az időben valószínűleg a boltozat terhelésének csökkentése miatt támpilléreket építettek és lehetséges, hogy a szentélyt, az északi sokszögű apszist, valamint a harangtornyot is ekkor építették. A Vienac folyóirat 1875-ből származó egyik számában, a templom megújításának előestéjén a munkával megbízott Friedrich von Schmidt építész megemlíti, hogy először a 13. században a templom középső apszisát építették, és csak később építették meg az északi és a déli apszist létrehozva a három templomhajót.„Crkva sv. Marka u Zagrebu”, Vienac, 52: 856-857, Zagreb, 1875. A Szent Fábián és Sebestyén kápolna, valamint a sekrestye valószínűleg a 15. század második felében épült. A kápolnában található Franjo Polar plébános 1472-ből származó sírköve. Hamarosan azonban szóba került a kápolna lebontása, vagyis a sekrestye bővítése érdekében a templom nyugati végébe történő esetleges áthelyezése. Valószínűleg ebben az időben építették a kápolnába Gradac 1499-ből származó címerét. A sekrestye 15. századi ajtajait ma Zágráb Város Múzeumában őrzik.Zorislav Horvat: „Srednjovjekovna crkva sv. Marka”, Crkva sv. Marka u Zagrebu – arhitektura, povijest, obnova, Hrvatski restauratorski zavod, 2013., str. 30-31.

A gótikus templom idejéből származik a templom déli portálja is. A templom két mai portálja közül a déli a reprezentatívabb annak ellenére, hogy a templom a szokásos kelet-nyugati tájolású. Ez a leggazdagabb horvát gótikus portál a tizenöt fülkében elrendezett tizenöt szobrával, melyek közül tizenegy kőből készült gótikus szobor és négy fából faragott barokk szobor. A szobrok Szűz Máriát és gyermekét Krisztust, Szent Márkot, a templom védőszentjét, valamint az apostolokat ábrázolják.Ivančević, Radovan, Cevc, Emilijan, Horvat, Anđela, „Umjetnost na tlu Jugoslavije – Gotika u Sloveniji i Hrvatskoj”, Prosveta-Jugoslavija, Beograd; Spektar, Zagreb; Prva književna komuna, Mostar, 1984. str. 64. A gótikus keltezést egy 1949-es kutatás is megerősítette, amikor kiderült, hogy a portál több festékréteggel rendelkezik, amelyek közül az első és a második a gótikus időszakból származik.Rašpica, Branimir, Jengić, Ivan: „Južni portal u svjetlu konzervatorsko-restauratorskih istraživanja i obnove”, Crkva sv. Marka u Zagrebu – arhitektura, povijest, obnova, Hrvatski restauratorski zavod“, 2013., str. 155. Ezt a portált gyakran a prágai Parler-műhelynek tulajdonítják, vagy legalábbis elismerik annak a műhelynek a hatását a portál kialakítására.Buntak, Franjo: „Da li su praški Parleri klesali srednjovjekovni portal Sv. Marka u Zagrebu?”, Iz starog i novog Zagreba, 3: 65-76, Zagreb, 1963.

A reneszánsz és barokk átépítés A Szent Márk templomot, leggyakrabban a harangtornyot gyakran sújtották földrengések és tűzvészek. A Zágráb körzetében legrégebben regisztrált földrengésben, 1502 márciusában a templom harangtornya leomlott. A harangtorony helyreállítása csak az 1580-as évek végén fejeződött be, majd a templom tetejét javították. A templom déli portálján 1949-ben végzett kutatás feltárta, hogy a déli portál több réteg festékkel rendelkezik, és hogy a harmadik festékréteg reneszánsz kori volt, mely valószínűleg a 16. századi földrengés utáni helyreállítás során jött létre.Rašpica, Branimir, Jengić, Ivan: „Južni portal u svjetlu konzervatorsko-restauratorskih istraživanja i obnove”, Crkva sv. Marka u Zagrebu – arhitektura, povijest, obnova, Hrvatski restauratorski zavod, 2013., str. 157.

Az 1645 márciusi tűzeset után a templom fa tetőszerkezete leégett, a boltozatok vagy megrongálódtak, vagy beomlottak, a harangtorony pedig részben megsérült. A templom újjáépítése részben a tűzvész után nem sokkal kezdődött, de a harangtorony helyreállítása csak 1659-ben kezdődött el. Ebben az évben írták alá a szerződést Dionisio Philippi kőfaragóval, a következő évben pedig az építész Antonio Macettóval, akinek halála után a munkát fia, Bartolomeo és az építész Silvestrio Donati folytatta.Puhmajer, Petar: „Izgradnja zvonika i obnove crkve od 17. do početka 19. stoljeća”, Crkva sv. Marka u Zagrebu – arhitektura, povijest, obnova, Hrvatski restauratorski zavod, 2013., str. 38. A templom helyreállítási munkájának befejezése után 1674 júniusában újabb tűz ütött ki, amelynek során a templom harangtornyának fele ledőlt, többi része pedig súlyosan megrongálódott. 250px|bélyegkép|jobbra|Valvasor metszete Zágrábról 1689-ből, előtérben a Szent Márk templommal Az 1680-as években a templom homlokzatát újjáépítették, amelynek során a sérült csúcsíves ablakokat négyszögletes ablakokkal helyettesítették. Abban az időben a déli portál szobrait újrafestették, és valószínűleg helyreállították a templom tetejét. A harangtorony helyreállítása az 1690-es években kezdődött, és a 18. század első évtizedében fejeződött be. Újra Bartolomeo Macetto volt a munkát irányító építész. 1725-ben hagyma alakú barokk sisakot helyeztek a harangtorony tetejére. A templom ekkor valószínűleg új cseréptetőt is kapott.

1707-ben újabb tűz keletkezett, melyben a templom teteje, főoltára, a harangok és a toronyóra is megsérült.Ivančan, Ljudevit: „Požari Zagreba XVII. i XVIII: stoljeća”, Bogoslovska smotra, 1931., 19: 88-89. A harangtorony első emeletén található felirat az 1775-ös évet említi, amelyből arra lehet következtetni, hogy akkor is voltak munkálatok a harangtornyon, és ez a templom többi része esetében is lehetséges. A felújítás során a harangtornyot bevakolták, fehérre festették, de egyes építészeti elemek, mint például koszorú és sarokkövek körül fekete szegélyekkel látták el. A déli portál négy fa polikróm szobra szintén a 17. vagy a 18. századból származik.Rašpica, Branimir, Jengić, Ivan: „Južni portal u svjetlu konzervatorsko-restauratorskih istraživanja i obnove”, Crkva sv. Marka u Zagrebu – arhitektura, povijest, obnova, Hrvatski restauratorski zavod“, 2013., str. 165.

A templom belsejét a 17. és a 18. század folyamán többször felújították, így a fehérre meszelt falak és oszlopok mellett a templom szószéket, kórust, új térburkolatot, valamint oltárokat kapott, a templomi berendezést pedig többször cserélték. A barokk berendezést Schmidt és Bollé restaurálása során dobták ki a templomból. A 18. századi oltárok egy része ma a Zágrábi Városi Múzeumban látható, az egyetlen teljesen eredeti oltár, Szent Pál megtérése oltára pedig a Horvát Történeti Múzeumban található.Puhmajer, Petar: „Izgradnja zvonika i obnove crkve od 17. do početka 19. stoljeća”, Crkva sv. Marka u Zagrebu – arhitektura, povijest, obnova, Hrvatski restauratorski zavod, 2013., str. 46-49. A templomban található kriptákat először 1700-ban említették meg, számuk az évek során nőtt. A templom utolsó temetkezéseit a 19. század első felében jegyezték fel.

Felújítások a 19. század első felében Az idő múlásával sokasodtak azok a vélemények, melyek szerint a templomot le kell bontani. A legtöbb kritika a templom méretét és a téren való nem megfelelő elhelyezkedésével kapcsolatban fogalmazódott meg. A lebontást először 1771-ben javasolták egy nagyobb templom építésére vonatkozó javaslattal ugyanazon a téren, de a 19. században is voltak hasonló javaslatok.Barle, Janko: „Povijest župa i crkava zagrebačkih I. - Župa sv. Marka”, Dionička tiskara u Zagrebu, Zagreb, 1986., str. 7. Az 1860-as években ismételt bontási javaslatok is felmerültek, végül azonban úgy döntöttek, hogy a templomot újjá kell építeni.Dobronić, Lelja: „Crkva sv. Marka u svjetlu pisanih vijesti”, Slobodni kraljevski grad Zagreb, Školska knjiga, Zagreb, 1992., str. 75.