Lawrence Gene David (Brooklyn, 1947. július 2. –) ismertebb nevén Larry David, kétszeres Primetime Emmy-díjas amerikai humorista, író, színész, rendező és producer. Jellegzetes száraz humoráról, a mindennapi élethelyzetek és a kínos szituációk bemutatásáról híres.
Karrierjét stand up komikusként kezdte, majd a televíziós vígjátéksorozatok felé fordult. Ennek keretén belül egy rövid ideig a Saturday Night Live írója és szereplője is volt. 1989-től Jerry Seinfelddel együtt készítette a Seinfeld című nagy sikerű televíziós szituációs komédiát, amelynek fő írója és producere volt első hét évadában. Saját készítésű vígjátéksorozata a Félig üres, melyben önmagát fiktív változatát alakította tizenkét évadon keresztül. Ő írta a sorozat összes epizódját. Egy 2004-es brit szavazáson a huszonharmadik legnagyobb humorcsillagnak nevezték. 2010-ben megnyerte a Laurel-díjat.
2015-től kezdve újra rendszeresen szerepelt a Saturday Night Live-ban, ahol Bernie Sanderst alakította. Filmes és televíziós munkái mellett egy saját maga által írt Broadway-színdarabban is szerepelt.
Élete David Brooklyn Sheepshead Bay nevű negyedében nőtt fel. Szülei Rose Superfein és Mortimer Julius "Morty" David ruhakészítő. Idősebb testvére Ken. David családja zsidó származású, akik a XIX. században emigráltak Németországból, anyai ágon Ternopilból származó lengyel zsidók voltak. David a Sheepshead Bay-i középiskolában érettségizett, majd a marylandi egyetemen tanult, történelem szakon. A középiskolában jött rá, hogy szimplán azzal meg tudja nevettetni az embereket, ha önmagát adja. Miután elvégezte a középiskolát, tartalékosként bevonult a katonaságba. Hogy a hatéves kötelező besorozási időt lerövidítse, az orvosával íratott egy papírt, miszerint katonai szolgálatra alkalmatlan.
Humorista pályafutása mellett eladóként, limuzinsofőrként és történészként is dolgozott. A manhattani Hell’s Kitchenben élt, a Manhattan Plaza nevű társasházban.McShane, Larry. "The real Kramer says actor no racist: But Richards is 'paranoid,' 'very wound-up'", Chicago Sun-Times , November 26, 2006. Accessed August 11, 2009. "The real Kramer lived for 10 years in a Hell’s Kitchen apartment across the hall from Seinfeld co-creator Larry David, and his life became the framework for Richards' quirky, bumbling Seinfeld sidekick." David ezt követően az American Broadcasting Company Fridays című sorozatának írója lett 1980-tól 1982-ig, majd az NBC Saturday Night Live című műsorának írója volt 1984-től 1985-ig. Az SNL-ben töltött ideje alatt csak egy jelenetet kapott, amelyet a műsorban utolsóként játszottak. Az első évada után otthagyta a műsort, annak minőségére panaszkodva Dick Ebersol producernél, de két nappal később úgy tért vissza, mintha mi sem történt volna. Szerepelt Woody Allen két filmjében, A rádió aranykorában és a New York-i történetekben is.
1989-ben összefogott Jerry Seinfeld humoristával, hogy elkészítsék a The Seinfeld Chronicles című pilot epizódot, amely a Seinfeld alapja lett. A sorozat hatalmas siker lett, több régi kollégája szerepet kapott benne, ő maga pedig George Constanza karakterét saját maga után mintázta, illetve néha kisebb szerepekben felbukkant. A hetedik évad után kivált a sorozatból, de 1998-ban visszatért, hogy megírja a sorozatzáró epizódot. Ez idő alatt mutatták be a Félpénz beszél című filmjét, amely langyos fogadtatásban részesült.
1999-ben először egy egyórás különkiadással debütált az HBO-n a Félig üres, amely tizenkét évadon és huszonöt éven keresztül volt műsoron az HBO-n. A sorozat a Seinfeld több témáját is átvette, David saját magának fiktív változatát alakította benne (mint aki a Seinfeld hatalmas sikere után visszavonultan él), nagyrészt improvizált dialógusokból álló cselekményben. A társadalmi tabukat feszegető, a humor forrását gyakran a félreértésekben vagy a véletlen egybeesésekben megjelenítő sorozat hatalmas siker lett. Harminc alkalommal jelölték Emmy-díjra, ebből egyszer elnyerte, és egy alkalommal az Aranyglóbusz-díjat is. A hetedik évadban a Seinfeld sztárjai is visszatértek, miutén egy metanarratíva keretében egy új epizódot forgattak a műsorhoz.
2009-ben újabb Woody Allen-filmben szerepelt, a Bármi megteszi-ben. Számos produkcióban megjelent cameo-szerepben, például a Törtetők című sorozatban, vagy a Hannah Montanában (amelynek a lányai nagy rajongói voltak). 2015-ben Fish in the Dark címmel színparda állította a saját maga által írt Broadway-darabot, amely egy családfő halála körül forog. Ugyanettől az évtől kezdve visszatért a Saturday Night Live-ba, ahol Bernie Sanderst alakította több epizódban is. 2017-ben a Finding Your Roots című műsorban kiderítették, hogy távoli rokonok, ötöd-unokatestvérek.
2024-ben véget ért a Félig üres, ezt követően 2026-ban Az élet, Larry, és a boldogtalanság hajszolása című minisorozat egyik alkotója és szereplője lett, amely az Amerikai Egyesült Államok 250. születésnapjának tiszteletére alkotott, humoros szkeccsekből álló minisorozat.
Magánélete Hatásainak Woody Allent, Mel Brooksot, Phil Silverst, az Abbott és Costello párost, Jackie Masont, Alan Kinget, Don Ricklest és a MAD magazint tette meg.
Los Angelesben él a Pacific Palisades negyedben. Első felesége Laurie David volt 1993-tól 2007-ig. Két lányuk van, Cazzie David és Romy David. Laurie és Larry egy ideig bloggerek lettek a The Huffington Postnál 2005 májusában. 2007-ben elváltak. 2020-ban Ashley Underwoodot vette feleségül, akivel Sacha Baron Cohen születésnapi buliján találkozott 2017-ben. Unokahúga Julie Claire, aki a Seinfeldben is szerepelt.
AteistaDolan, Deirdre (2006). Curb Your Enthusiasm: The Book. Gotham Books. p. Front Matter., és nagy sportrajongó. Tősgyökeres New York-iként a New York Jets, a Yankees, a Knicks, és a Rangers szurkolója. A Demokrata Párt támogatója.
Rendkívüli vagyonára főként a Seinfeld és a Félig üres ismétléseiből és szindikációban történő vetítéseiből tett szert. Utóbbi sorozat második évadában, "A garnéla-ügy" című részben is viccelődnek a vagyonán. 2007-es válásakor ennek a vagyonnak a felét elvesztette.
2022-ben egyike volt azon hírességeknek, akik az FTX nevű kriptotőzsdét reklámozták a Super Bowl alatti reklámszünetben (melyet a South Park 25. évadában több epizódban is kifiguráztak). Az FXT ugyanazon év végén csődöt jelentett, Davidet pedig a többi színésszel együtt beperelték. 2024-ben már azt mondta, hogy megbánta, hogy szerepelt benne. 2025-ben az ügyben a bíróság elutasította a keresetet.
Munkássága
Film ÉvCímSzerepMagyar hangMegjegyzés1977It Happened at Lakewood ManorStatiszta a tömegben1983Ki tud cseresznyés sütit sütni?Mort barátjaSecond ThoughtsMonroe Clark1987A rádió aranykoraKommunista szomszéd1989New York-i történetekSzínházigazgatóVarga T. József1998Félpénz beszélStúdióigazgató/idegesítő orvos/éneklő csövesÍró és rendező is2009Bármi megtesziBorisz Jelnikov2012A dilis trióMary-Mengele nővérForgács Gábor2015Misery Loves ComedyÖnmaga2016The First Monday in MayÖnmagaAll the RageÖnmaga2017Where Have You Gone, Lou diMaggio?ÖnmagaMiracle on 42nd StreetÖnmagaLong ShotÖnmaga2021The Super Bob Einstein MovieÖnmaga2023Albert Brooks: Defending My LifeÖnmaga2026Bele a tökömFordító app hangjaÚjréti László
Televízió ÉvCímSzerepMagyar hangMegjegyzés1980–1982FridaysTöbb szerep54 epizód, író is1984–1985Saturday Night LiveTöbb szerep7 epizód, író is1987It's Garry Shandling's Show1 epizód írója, Mac Brandes néven1987Way Off BroadwayTöbb szerepÍró is1989–1998SeinfeldGeorge Steinbrenner / Newman / egyéb180 epizód; társalkotó, író, producer1993Love & WarÖnmaga1 epizód1999Larry David: Curb Your EnthusiasmÖnmagaEgyórás különkiadás; alkotó, író vezető producer2000–2024Félig üresÖnmagaVégh Péter120 epizód; alkotó, író vezető producer2004TörtetőkÖnmaga1 epizód2007Hannah MontanaÖnmaga1 epizód2011The Paul Reiser ShowÖnmaga1 epizód2012Comedians in Cars Getting CoffeeÖnmaga1 epizód2013Előzmények törléseNathan FlommVégh PéterTévéfilm, író és producer is2014TripTankÖnmaga (hang)1 epizód2015A ligaRuxin1 epizód2015–2020Saturday Night LiveÖnmaga (műsorvezető) / Bernie Sanders15 epizód2015SNL40: The Anniversary SpecialÖnmagaTévés különkiadás2016Maya & MartyÖnmaga1 epizód2022Toast of TinseltownSola Mirronek2 epizód2025SNL50: The Anniversary SpecialÖnmagaTévés különkiadás2025SNL50: Beyond Saturday NightÖnmaga1 epizód2026Az élet, Larry, és a boldogtalanság hajszolásaTöbb szerepÚjréti LászlóMinisorozat, alkotó, író és producer is
Színház ÉvDarabSzerepSzínházMegjegyzés2015Fish in the DarkNorman DrexelCort Theatre, BroadwayÍró is
Jegyzetek
További információ
Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai humoristák Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai producerek Kategória:New York-iak Kategória:Emmy-díjasok