Samuel T. Cohen (Brooklyn, 1921. január 25. – Los Angeles, 2010. november 28.) amerikai fizikus, a neutronbomba feltalálója.
Pályafutása New Yorkban született, majd négyéves korában családjával Los Angelesbe költözött. Kiváló tanuló volt. A Kaliforniai Egyetemen végzett 1943-ban, fizika szakon. Az egyetem után bevonult katonának, a hadsereg pedig a Massachusetts Institute of Technologyra küldte, hogy matematikát és fizikát tanuljon. 1944-ben a Manhattan terv keretében az atombomba fejlesztésén kezdett dolgozni. Részt vett a Nagaszakira ledobott bomba tervezésében.
1947-ben a RAND-nál helyezkedett el, és a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumban dolgozott tanácsadóként. 1958-ban itt fejlesztette ki a neutronbombát: egy olyan nukleáris eszközt, amely viszonylag kis hőt és kinetikus energiát ad le, viszont nagyon intenzív a neutronkibocsátása, aminek az a következménye, hogy a bomba kis anyagi kár okozása mellett nagy pusztítást okoz az élőlények körében, és például el tudja pusztítani egy város lakóit úgy, hogy közben maga a város csekély kárt szenved.
A bombát sikerrel tesztelték, és az 1980-as években az egyesült államok le is gyártott ötszáz eszközt, de George H. W. Bush elnöksége alatt kivonták őket a hadrendből.
Cohen 1969-ben távozott a RAND-tól, és a neutronbomba hadrendbe állítása mellett érvelő cikkeket és könyveket írt.
2010-ben gyomorrák következtében hunyt el.
Családja Szülei, Lazarus és Jenny Cohen ausztriai zsidók voltak, akik először Nagy-Britanniába, később az Egyesült Államokba emigráltak. Kétszer házasodott. Első feleségével Barbara Bissell-lel való házassága 1948-tól 1952-ig tartott és válással végződött. 1960-ban vette feleségül Margaret Munnemannt, akivel élete végéig házasságban élt. Három gyermekük született: Carla, Paul és Thomas.
Jegyzetek
Kategória:1921-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai fizikusok Kategória:New York-iak Kategória:Los Angeles-iek Kategória:Zsidó amerikaiak