Pócs Péter (Pécs, 1950. szeptember 14. –) Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész, grafikusművész, tervezőgrafikus.
Élete 1971-ben érettségizett a Pécsi Művészeti Gimnázium ötvös szakán, 1972-től tervezőgrafikusként tevékenykedik, és kulturális (színházi, kiállítási, fesztivál), valamint 1989-től politikai és szociális plakátokat tervez. Egyetlen kereskedelmi megrendelője T. Nagy Tamás sajtkereskedő. Szellemi mesterei Henryk Tomaszewski, Waldemar Świerzy és Konecsni György. A Nyugatmagyarországi Egyetemen 2010-ben Formatrvező Művész diplomát szerzett. Sajátos, mintázott, épített, festett – majd fotózott – sógyurmából, agyagból és más anyagokból készült plasztikus plakátjai jól felismerhetők. Nemzetközi meghívásos plakát szimpóziumok rendszeres résztvevője, munkáival folyamatosan szerepel nemzetközi kiállításokon, biennálékon, triennálékon. A DOPP művészcsoport (1987) alapító tagja, 1991 óta pedig egyszemélyes műhelyében, a POSTER’V Design Studio-ban dolgozik. A Magyar Plakáttársaság alapítótagja (2004), kilépéséig annak első elnöke. 2008-ban létrehozta az egyszemélyes Magyar Plakátmagány Társaság-ot, melynek örökös tagja.
Magánélet Szülei Paál Margit (Kisgalambfalva), 1917-1971) és Pócs Ferenc (Bánffyhunyad, 1910-1971), házastársa Galambos Judit, gyerekei Pócs Eszter, grafikus (1974-), Pócs Judit, iparművész (1976-) és Pócs Lukács, (2011-).
Idézetek "A plakát az utca ruhája."
"A klasszikus értelemben vett plakátművészet szerepe a XX. század végére átértékelődött. A rádió, televízió és internet térhódításával a plakát jelentősége csökkent, de létjogosultsága és fontossága megmaradt. Ugyanakkor visszavonhatatlanul kivált a fogyasztást ösztönző poszterrengetegből. Részben illegalitásba – kiállítótermekbe – vonult, ma innen küldi üzeneteit kulturális, szociális és társadalmi kérdésekre."
„'A PLAKÁT' – a kereskedelmi és gigantposzterekkel szemben – melyek főképp a pénzről és hatalomról szólnak – elsősorban nem eladni akar. Legfőbb céljának – az esztétikumon túl – továbbra is az elgondolkodtatást és továbbgondolkodtatást tartja. A plakáttervező felvet valamit, melyet a nézőnek, mint befogadónak kell befejeznie."
"A képzőművészetben a plakát a 'konkrét' zene. A plakáttervező kötelezően a humanitás talaján kell álljon, ezért bizonyos értelemben ő az adott kor lelkiismerete. Minden esetben feladványokat, feladatokat old meg. Verbális kérdésekre keres és ad vizuális válaszokat. A kimondhatatlant önti képi formába. Ahol a szó véget ér, ott kezdődik a plakát. A plakát metafora."
"A plakát az én gyors, aktuális, vizuális üzenetem arról, mit gondolok, mit érzek. Plakátjaim a világgal folytatott végtelen dialógusom részei. A plakátom én vagyok."
"A plakát a pillanat műfaja, aktualitását többnyire gyorsan elveszíti, de a jó plakát képzőművészeti értékét időtlen ideig megtartja. A plakát kordokumentum."
Egyéb 1993-ban a “2. Kecskeméti Animációs Filmszemle” c. plakátját beválogatták a „Világ 100 legjobb plakátja Európából és Amerikából 1945–1990” című kiállításba és kötetbe.
2009-ben “T. Nagy Tamás Sajtkereskedése” plakátsorozata az Osakai Nemzetközi Meghívásos Plakát Triennale fődíját, a 5 Star Award-ot nyerte el.
2022-ben Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia szenior tagjává választotta a Képző- és Iparművészeti Osztályba.https://kultura.hu/uj-tagokat-valasztott-a-szechenyi-akademia/
Munkásság
Jelentősebb önálló kiállítások
1985 – Duna Galéria, Budapest 1987 – Stedelijk Múzeum, Amszterdam 1987 – Képzőművészeti Akadémia, Stuttgart 1987 – Dorottya utcai Kiállítóterem, Budapest 1987 – Plakátmúzeum, (DOPP), Lahti (SF) 1988 – Városház Galéria, Castelmoron d’Albret 1989 – Burg Galéria, Halle 1990 – Pécsi Galéria, Pécs 1990 – Vigadó Galéria, Budapest 1992 – La Grange de Dorigny, Lausanne 1992 – Obenbare Bibliothek, Amszterdam 1994 – Frontenac Galéria, Montreál 1994 – Jan Koniarek Galéria, Nagyszombat 1994 – Piccolo Teatro Perempruner, Torino 1994 – Festőterem, Sopron 1995 – Művészetek Háza, Szekszárd 1996 – Gyulai Vár Lovagterme, Gyula 1996 – Ginza Graphic Gallery (DOPP), Tokió 1997 – Magyar Ház, Berlin 1997 – Városi Művelődési Központ, Szolnok 1997 – Konecsni György Múzeum, Kiskunmajsa 1998 – Kultúrpalota, Marosvásárhely 1999 – Pod Jaszczurami, Krakkó 2000 – Magyar Ház, Prága 2000 – PSVMK Galéria, Győr 2001 – Városi Galéria, Párkány 2001 – Komédium Színház, Budapest 2001 – Dán Plakátmúzeum, Aarhus 2001 – Casa del Poeta, Mexikóváros 2002 – Lengyel Intézet, Budapest 2002 – Universidad La Salle DF, Mexikóváros 2002 – Casa de Cultura del Ayuntamiento Metepec, Edo. de Mexico 2002 – Universidad Autónoma de Guanajuato, Guanajuato 2003 – Hegyvidéki Kortárs Galéria, Budapest 2003 – Søndermølle, Viborg 2003 – Salas del exConvento del Carmen, Guadalajara 2003 – Instituto de Artes Plásticas U.V., Xalapa 2003 – Városház Galéria, Castelmoron d’Albret 2003 – Horvát Színház, Pécs 2004 – Vaerket, Randers 2004 – Gallery “Maysterina”, Kijev 2006 – Budapest Galéria, Budapest 2006 – Egyetemi Galéria, Xalapa 2009 – Városháza (Ducki, Orosz, Pócs), Aarhus 2009 – Stifts Múzeum (Ducki, Orosz, Pócs), Viborg 2011 – Museion No. 1, Budapest 2013 – Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár, Nagyvárad 2014 – National Gallery of Arts, Tirana 2014 – 13th International Image Festival, Manizales 2016 – Nemzeti Galéria Kosovo, Pristina 2022 – Magyar Plakátmagány Társaság kiállítása, Fészek Galéria, Budapesthttps://exindex.hu/event/a-magyar-plakatmagany-tarsasag-kiallitasa/ 2023 - Nemzeti Művészeti Akadémia, Szófia 2023 - Nemzeti Művészeti Akadémia Kihelyezett Tagozata, Burgasz 2024 - Átokplakátok, FUGA, Budapest 2024 - Pócs plakátok, ARTE Galéria és Aukciós Iroda, Budapest 2024 - Pócs Plakátok, University of Rzeszow 2025 - Pócs 75, Fernando Violches Galéria, Xalapa
Workshopok, előadások 1987 – Képzőművészeti Akadémia, Stuttgart 2001 – Casa del Poeta, Mexikóváros 2002 – San Luis Potosi Egyetem – Facultad de Hábitat, San Luis Potosi 2002 – 20. Nemzetközi Alkalmazott Grafikai Biennale, Brno 2002 – Moholy-Nagy Egyetem, Budapest 2003 – ITEMS, Guadalajara 2003 – Académico, Fac. de Artes Plásticas, Xalapa 2004 – ESAG, Párizs 2009 – Művészeti Akadémia, Osaka, Japán 2010 – Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron 2011 – School of Arts, Design and Architecture, Helsinki 2013 – Művészeti Akadémia, Szófia 2014 – National Gallery of Arts, Tirana 2015 – Skopje Poster Festival, Skopje 2023 - Nemzeti Művészeti Akadémia, Szófia 2023 - Nemzeti Művészeti Akadémia Kihelyezett Tagozata, Burgasz 2023 - Nemzeti Művészeti Főiskola, Plovdiv 2024 - Plakátmagány - A plakát kordokumentum (Korkép. Körkép. Kórkép), MTA 197. Közgyűlése, Budapest 2024 - Magyar Plakátmagány Társaság, University of Rzeszow 2025 - Magyar Plakátmagány Társaság, Instituto de Artes Plásticas, Xalapa Nemzetközi zsűri tagjaként 1994 – 2. Nemzetközi Plakát Triennálé, Nagyszombat 2002 – XX. Nemzetközi Alkalmazott Grafikai Biennálé, Brno 2002 – Nemzetközi Plakátbiennálé, Mexico City 2003 – Nemzetközi Színházi Plakát Biennálé, Rzeszów 2004 – ESAG, Párizs 2011 – XVIII. Nemzetközi Plakátbiennálé, Lahti 2013 – 7th International Triennial of Stage Poster, Szófia (BG) 2015 – Skopje Poster Festival, Skopje 2021 – I. Nemzetközi Plakátművészeti Biennálé, Szöul 2024 - 19th International Biennale of Theatre Poster Rzeszów
Díjak, elismerések
1982 – Fődíj, Az év legjobb plakátjai, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1983 – Aranyérem, Nemzetközi Filmplakát Kiállítás, Chicago 1983 – Nívódíj, Az év legjobb plakátjai, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1983 – Stúdió díj, Fiatal Képzőművészek Stúdiója, Ernst Múzeum, Budapest 1984 – Ifjusági díj, Intergrafik ’84, Berlin 1984 – Nívódíj, Az év legjobb plakátjai, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1984 – Stúdió díj, Fiatal Iparművészek Stúdiója, Ernst Múzeum, Budapest 1984 – Díj, Megyei Grafikai Kiállítás, Kecskemét 1984 – 2. díj, Új lenyomat, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1985 – Nívódíj, Az év legjobb plakátjai, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1986 – Bronzérem, Nemzetközi Plakátbiennálé, Brno 1986 – Fődíj, Az év legjobb plakátjai, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1986 – Különdíj, The Hollywood Reporter, Nemzetközi filmplakát kiállítás, Hollywood 1986 – Nívódíj, Az év legjobb plakátjai, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1987 – Különdíj, The Hollywood Reporter, Nemzetközi filmplakát kiállítás, Hollywood 1988 – Ezüstérem, The Art Directors Club Winners 67th Annual Awards and 2nd Annual International Exhibition, New York 1988 – Fődíj, Az év legjobb plakátjai, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1988 – Különdíj, Nemzetközi Plakátbiennálé, Varsó 1988 – Zycie Warszawy díja, Nemzetközi Plakátbiennálé, Varsó 1988 – Különdíj, Országos Alkalmazott Grafikai Biennálé, Békéscsaba 1989 – Jules Cheret-díj, Nemzetközi Filmplakát Kiállítás, Annecy 1989 – Első díj, Nemzetközi Fotószalon, Kalisz 1989 – Nívódíj, Művelődési Minisztérium, Budapest 1992 – EPICA Award (Europe’s Best Advertising) Párizs 1993 – Különdíj, Cresta Awards, New York 1994 – Mester Szem-díj, Nemzetközi Plakát Triennále, Nagyszombat 1996 – Különdíj, Nemzetközi Meghívásos Plakátkiállítás, Fort Collins 1997 – Munkácsy Mihály-díj, Budapest 1997 – Négy bronzérem, 9th Annual Dimensional Art Directors and Illustrators Award Show, New York 2000 – Ezüstérem, Nemzetközi Plakát Biennále, Mexikó 2002 – Bronzérem, Nemzetközi Plakát Biennále, Szöul 2009 – Kulturális Miniszter díja, XIX Nemzetközi Humor és Szatíra Biennáe, Gabrovo 2009 – 5 Stars Award fődíj, Nemzetközi Meghívásos Plakát Triennale, Osaka 2022 – I. Díj, Prishtinai Nemzetközi Plakátfesztivál
Ösztöndíj 1992 – Római Magyar Akadémia, Róma
Publikációk
Kötetek 1990 – Bakos - Hegyi - Ducki: Pócs Plakátok, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2000 – Pócs Péter: UNITED COLORS OF HUNG(A)RY, Poster’V. Design Studio, Budapest 2000 – Pócs Péter: Magyar Millennium, Poster’V. Design Studio, Budapest 2001 – Sveistrup Jensen – Strougård - Piippo: Posters from Hungary, Poster’V. Design Studio, Budapest 2002 – Pócs Péter: (H)ARCOK, Poster’V. Design Studio, Budapest, 2003 – Fitz – Bermúdez – Parti Nagy – Walton – Szakolczay – Hegyi: PÓCS - PLAKÁTOK - 2003 - 1977, Poster’V. Design Studio, Budapest, 2004 – Irena Veshtak-Ostromenskaja: 50 Posters by Péter Pócs, Hungary; Poster’V. Design Studio, Budapest 2009 – Hansen – Nyholm – Ducki – Orosz – Pócs: Magyar Karma, Poster’V. Design Studio, Gozo, Malta 2014 – Shabani – Fitz – Tërshana – Loesch – Ljubicic – Piippo – Bundi – Drewinski: Posters and Ideas, National Gallery of Arts, Tirana 2016 – Gjikola – Maliqi: 3P3D, Péter Pócs Posters, Biblioteka Kombetare, Pristine
Válogatott kritikák 1982 – P. Szabó Ernő: Pócs Péter, Művészet, 1982/5. 1983 – Husz Mária: Pócs Péter plakátjai, Művészet, 1983/6. 1986 – Borzák Tinor: A jó plakát: váratlan pofon, Új Tükör, 1986/47. 1987 – P. Szűcs Julianna: Bele a képünkbe, Pócs Péter plakátjai a Dorottya utcai Galériában, Népszabadság, Budapest (H), 1987. április 29. 1987 – Buda Ferenc: Kötésen át két szem figyel: Pócs Péter plakátjai, Forrás, 19. évf. 11.sz. 1988 – Ligeti Nagy Tamás.: Én megcsinálom, ő betiltja, mi nem látjuk, Reform,1988/8. 1988 – Hudra Klára: Kézjegy, Művészet, 1988/2. 1989 – Koloh Elek: Egérfogó fogta csillag, Dátum, 1989/165. 1990 – Margaret Timmers: Posters of Freedom, EYE, London (GB), 1990/1 1990 – Gianfranco Torri: In manifesto senza publicitá, Linea Grafica, Milano (I), 1990/5 1990 – Graphic Design in East Europe, IDEA Special Issue, (JAP), 1990/6 1990 – FrankJános: Egy pamfletista - Pócs Péter; Vigadó Galéria (Budapest) Élet és irodalom, 34. évf. 44. sz. (1990.nov. 2.) 1990 – Bakos Katalin: A változás jelei (Plakátok 1988 – 1990), Magyar Nemzeti Galéria,Budapest (H), HU 1991 – Szakolczay Lajos: Gúny, öngúny, világmagyarázat – Pócs Péter plakátjai, Kortárs, 35. évf. 10. Sz. 1992 – Art as Activist (Revolutionary Posters of Central and Eastern Europe), Universe Publishing, New York (USA),