Adam Jared Brody amerikai színész, forgatókönyvíró, zenész és producer.
Leginkább Seth Cohen megformálásáról ismert A narancsvidék című televíziós sorozatban (2003–2007). A 2000-es évek során fontosabb szerepei voltak még a Mr. és Mrs. Smith (2005), a Köszönjük, hogy rágyújtott! (2006), A nők hálójában (2007) és az Ördög bújt beléd (2009) című filmekben.
A 2010-es években több vígjátékban feltűnt: Míg a világvége el nem választ (2012), A (sz)ex az oka mindennek (2015), Shazam! (2019). Komolyabb hangvételű szerepeket is vállalt, például a Lovelace (2015) és az Ígéretes fiatal nő (2020) című drámákban. 2016–2018 között a StartUp című bűnügyi drámasorozat főszereplője és producere volt.
Élete és pályafutása
Magánélete Brody szekuláris zsidó, és nem vallásos. Az amerikai Demokrata Párt tagja.
2010 márciusában a New York-i Westchesterben, A narancsvidék forgatásán ismerkedett meg Leighton Meester színésznővel. 2013 novemberében jegyezték el egymást, 2014. február 15-én zártkörű szertartáson összeházasodtak. Kislányuk 2015. augusztus 4-én született a kaliforniai Whittierben. 2020-ban fiuk született.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1999 Random Acts of Violence diák 2001 Spencer szerint According to Spencer Tommy Amerikai pite 2. (vágatlan verzió) American Pie 2 gimis srác 2002 A kör The Ring Kellen, tinédzser 2003 Deszkások Grind Dustin Knight Home Security (rövidfilm)forgatókönyvíró és producer Greg Missing Brendan Patrick Calden 2005 Mr. és Mrs. Smith Mr. & Mrs. Smith Benjamin Danz Előd Álmos Köszönjük, hogy rágyújtott! Thank You for Smoking Jack Bein Czető Roland 2007 A nők hálójában In the Land of Women Carter Webb Dányi Krisztián Besütizve Smiley Face Steve, díler A tíz The Ten Stephen Montgomery 2008 Szerelemben, halálban Death in Love tehetségkutató ügynök 2009 Ördög bújt beléd Jennifer's Body Nikolai Wolf Czető Roland 2010 Két kopper Cop Out Barry Mangold Simon Kornél Romantikus lelkek The Romantics Jake Csőre Gábor 2011 Hölgyek a pácban Damsels in Distress Charlie Walker Csípem a családod The Oranges Toby Walling Sikoly 4. Scream 4 Hoss rendőr Renácz Zoltán 2012 Míg a világvége el nem választ Seeking a Friend for the End of the World Owen Szabó Máté Revenge for Jolly! Danny Fidazzo 2013 Magassági ámor Baggage Claim Sam Hamvas Dániel Lovelace Harry Reems Some Girl(s) férfi Dzsungeltúra lúzereknek Welcome to the Jungle Chris Hamvas Dániel 2014 Growing Up and Other Lies Rocks Life Partners Tim Gondolkozz pasiaggyal! 2. Think Like a Man Too Isaac Seszták Szabolcs 2015 A (sz)ex az oka mindennek Sleeping with Other People Sam Szabó Máté 2016 Showing Roots Bud Jógamánia Yoga Hosers Ichabod Czető Ádám 2017 Bukós szakasz CHiPs Clay Allen Szatory Dávid Big Bear Eric 2018 Isabelle Matt Kane 2019 Jay és Néma Bob Reboot Jay and Silent Bob Reboot Chronic-Con eladó Aki bújt Ready or Not Daniel Le Domas Előd Álmos Shazam! Shazam! Freddy Freeman felnőttkéntJack Dylan Grazerrel megosztott szerep Csiby Gergely 2020 Az ifjú nyomozó The Kid Detective Abe Applebaum Dányi Krisztián Ígéretes fiatal nő Promising Young Woman Jerry Előd Álmos The Last Blockbuster (dokumentumfilm) önmaga 2022 Sikoly Scream vendég a partin (cameo hangja) Apám sárkánya My Father's Dragon Bob (hangja) 2023 Shazam! Az istenek haragja Shazam! Fury of the Gods Freddy Freeman felnőttként Csiby Gergely Vad folyó River Wild Trevor Dányi Krisztián Amerikai irodalom American Fiction Wiley Szatory Dávid
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1999 The Amanda Show Greg Brady 1 epizód 2000 City Guys vásárló 1 epizód Családjogi esetek Family Law Noel Johnson 1 epizód Go Fish Billy 1 epizód Growing Up Brady Barry Williams tévéfilm Amynek ítélve Judging Amy Barry Gilmore 1 epizód Alul semmi Undressed Lucas 3 epizód 2000–2001 Még egyszer és újra Once and Again Coop 3 epizód 2000–2002 The Sausage Factory Zack Altman főszereplő (13 epizód) 2001–2004 A Sorscsapás család Grounded for Life Brian 2 epizód 2002 Smallville Smallville Justin Gaines 1 epizód 2002–2003 Szívek szállodája Gilmore Girls Dave Rygalski visszatérő szereplő (3. évad) 2003–2007 A narancsvidék The O.C. Seth Cohen főszereplő (92 epizód) 2004 MADtv 1 epizód 2006 The Loop Keith MacDonald 1 epizód 2011 Good Vibes Woodie Stone (hangja) 12 epizód 2013 Égető szerelem Burning Love Max főszereplő (2. évad) Gátlástalanok House of Lies Nate Hyatt 3 epizód Kroll Show Joel Faizon 1 epizód A Liga The League Ted Rappaport 4 epizód 2014 Új csaj New Girl Berkley 1 epizód 2015–2016 Billy and Billie Billy Jones főszereplő (11 epizód) 2016–2018 StartUp StartUp Nick Talman 2018 Városi legendák Urban Myths Jack Lemmon 1 epizód 2019 Kijárási tilalom Curfew Max Larssen 4 epizód 2019–2020 Single Parents Derek 7 epizód 2020 Mrs. America Mrs. America Marc Feigen Fasteau 2022 Fleishman bajban van Fleishman Is in Trouble Seth minisorozat (8 epizód) 2024 Bármit, csak ezt ne Nobody Wants This Noah Roklov
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Élő személyek Kategória:San Diegó-iak