Hadik Gyula, (Nagykikinda, 1925. november 22. – Törökbálint, 2013. január 24.) magyar szobrász. Sok köztéri szobrot, plasztikát portrékat és kisebb méretű szobrokat is készített. Stílusát egyrészt archaizáló jelleg, másrészt némi groteszk hangvétellel jellemzi.

Életpályája 1947-1949 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. Mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt. Több évig gyári munkásként és díszítő szobrászként dolgozott, ezért tanulmányait többször meg kellett szakítania. Tanulmányutat tett az 1960-as, 1970-es években Franciaországban, Olaszországban, Németországban, ill. Svájcban. 1993-tól művésztelepek résztvevője: Tokaji, Tállyai Művésztelep. Részt vett a nyíregyháza-sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Művésztelep munkájában 1996-ban. Jugoszláviában is részt vett alkotótáborok munkájában.

„A realizmushoz kötődő indulás után expresszív és kubisztikus formajegyek tűntek fel művein, de hatást gyakorolt rá a törzsi művészet és a magaskultúrák megformálásmódja is. Plasztikáiban az archaizáló jelleg némi groteszk hangvétellel párosul. Jelentős művészekről készült portrésorozata is. Anyaghasználata változatos, leginkább azonban bronzzal, ólommal és kővel dolgozik.” (KMML)

2005-ben jelent meg munkásságának legjellemzőbb alkotásait felölelő könyve „Zárt tömbök nyíltsága” címmel.https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MuveszetiKatalogusok_2005_HadikGyula_036_019/?pg=0&layout=s

2008-ban megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Családja Házastársa Nyikos Hedvig (-) Házasságkötés: 1952. Gyermeke Hadik András (művészettörténész) (1953-).

Főbb művei Ady Endre portré (Szekszárd) Nagy Iván mellszobor (Balassagyarmat) Julianus barát szobra (Esztergom), Városháza Walla József mellszobor (Törökbálint) Pihenő asszony kecskével egész alakos szobor (Törökbálint) Anyaság szobor (Mataruska Banja)

Galéria

Emlékezete Síremléke Törökbálinton, az új temetőben (Kápolna utca) található.

Jegyzetek

Források Kortárs Magyar Művészeti Lexikon

További információk

Kategória:Magyar szobrászok Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2013-ban elhunyt személyek Kategória:Nagykikindaiak Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei