Barbara Pravi (Párizs, 1993. április 10. –) francia énekesnő. Ő képviselte Franciaországot a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban, a Voilà című dallal.

Magánélete Barbara 1993. április 10-én született Párizsban. Családja zenészekből és művészekből tevődik. Az énekesnő apai ágon szerb, anyai ágon iráni származású. Keresztneve a szerb prava (cirill betűkkel: права) szóból ered, melynek jelentése, hiteles.

Aktívan küzd a nők elleni erőszak megszüntetéséért, korábban a családon belüli erőszak áldozata volt. Gyakran közreműködött olyan zenei kezdeményezésekben, amelyek célja a nők jogainak érvényesülése.

Zenei karrierje 2014-ben kezdte zenei karrierjét, miután találkozott Jules Jaconelli francia zenésszel. Jaconellivel dalokat kezdett komponálni. A következő évben szerződést kötött a Capitol Music France lemezkiadóval. Szakmai karrierje kezdetén a Heidi svájci film francia változatában szerepelt, majd Solange Duhamel szerepében 2016 novemberében az Un été 44 című zenés műsorban szerepelt.

2017-ben kiadta első kislemezét, ami "Pas grandir" névre hallgat. A kislemez később bekerült a saját nevén debütáló középlemezébe, amelyet a következő évben adtak ki. Szintén 2017-ben a La Sainte famille című televíziós filmben játszott, amelyet később a France 2 sugárzott 2019 decemberében. A 2018 végén az énekesnő megváltoztatta zenei stílusát. A megszokott pop dalait felváltották a hagyományos francia sanzonok.

Saját dalainak írása és komponálása mellett számos más előadónak írt, köztük Yannick Noahnak, Julie Zenattinak és Jaden Smithnek.

2019-ben először kapcsolódott az Eurovíziós Dalfesztiválhoz, miután Igittel közösen megírták a "Bim bam toi" című dalt Carla tini énekesnőnek. A dal Franciaországot képviselte a 2019-es Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, Gliwicében. A döntőben végül ötödik helyen végzett, de a verseny után a TikTokon nagy sikert aratott.

A "Bim bam toi" sikere után, 2020. februárjában adta ki második középlemezét, a "Reviens de l’hiver"-t. balra|bélyegkép|235x235px|Barbara a Junior Eurovíziós Dalfesztivál színpadán 2020-ban az énekesnő és Igit megerősítették, hogy még egyszer ők szerzik a francia junior eurovíziós dalt. A J’imagine végül Valentina dala lett, aki Varsóban képviselte hazáját. A dal végül megnyerte a gyerekversenyt, így ez lett az első francia szerzemény, amely megnyerte a Junior Eurovíziós Dalfesztivált. Ugyanebben az évben bejelentették, hogy Pravi szerepelni fog az Eurovision France: c’est vous qui décidez! elnevezésű francia eurovíziós döntőben. A 2021. január 30-i adásban Voilà című dallal versenyzett, amelyet Igit mellett ő maga szerzett. Barbara megnyerte a versenyt, így ő képviselhette Franciaországot a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban. Állítólag a France Télévisions már évek óta kérte a dalfesztiválon való szereplésre, de ő visszautasította a lehetőséget, mert úgy érezte, nem áll készen még rá. Mivel Franciaország tagja az automatikusan döntős „Öt Nagy“ országának, ezért a dalt az Eurovíziós Dalfesztiválon először a május 22-én rendezett döntőben versenyzett, de előtte a második elődöntő zsűris főpróbáján adták elő. A szavazás során a zsűri szavazáson összesítésben második helyen végzett 248 ponttal (az Egyesült Királyságtól, Hollandiától, Írországtól, Németországtól, San Marinótól, Spanyolországtól, Svájctól és Szerbiától maximális pontot kaptak), míg a nézői szavazáson harmadik helyen végzett 251 ponttal (Belgiumtól, Hollandiától, Portugáliától és Spanyolországtól maximális pontot kaptak), így összesítésben 499 ponttal a verseny második helyezettje lett. Utoljára harminc évvel ezelőtt, 1991-ben érték el ugyanezt a helyezést. December 19-én a Párizsban rendezett Junior Eurovíziós Dalfesztiválon ismét előadta a dalt.

Diszkográfia Nagylemezek Barbara Pravi (2018) On n’enferme pas les oiseaux (2021) La Pieva (2024)

Középlemezek Reviens pour l'hiver (2020) Les prières (2021) Les prières – racines (2021) Les prières – guérir (2023)

Kislemezek On m'appelle Heidi Pas grandir (2017) Le Malamour (2019) Reviens pour l'hiver (2020) Chair (2020) Voilà (2020) Le jour se lève (2021) L'homme et l'oiseau (2021) Saute (2021) Priére pour soi (2022) 365 (2022) Lève-toi (2023) Bravo (2024) Marianne (2024) La Pieva (Chez Moi) (2024) Exister (2024)

Közreműködések You Are the Reason (2018, Calum Scott) Debout les femmes (2018, 39 femmes) À Vide (2019, Molitor) Le temps de revenir à la vie (2020, Terrenoire) La fin du monde (2020, Terrenoire) Les nouveaux rêves (2022, Florent Pagny) Les eaux qui me gardent (2023, Salvador Sobral) Homme (2024, Coline Rio, Camille, Clou, Emily Loizeau, La Chica, Laura Cahen, Nach, Poppy Fusee, Raphaële Lannadére)

Jegyzetek

További információk

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Párizsiak Kategória:Francia énekesek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői